Modrić: A Real Madrid a mindenem

Luka Modrić (forrás: realmadrid.com)
Luka Modrić (forrás: realmadrid.com)

Luka Modrić 500. alkalommal lépett pályára a Real Madridban a Barcelona elleni, idegenbeli bajnoki mérkőzésen, amely párharc 1-2-es madridi győzelemmel ért véget. A horvát játékos a klub hivatalos csatornájának adott interjút, hogy visszatekintsen elképesztő karrierjére, és felidézze emlékeit a különleges mezeivel kapcsolatosan.

500. tétmérkőzésért járó külön mez

„Ez a mez és az összes ezt megelőző is nagyon sokat jelent nekem. Hihetetlen, hogy elértem ezt a számot, és szeretném megköszönni a madridisták támogatását, amit ezen mérkőzések alatt nyújtottak. Továbbra is minden tőlem telhetőt megteszek majd a klubért.”

„A Real Madrid a mindenem. Az életem része, a családomé, ez egy életérzés. Horvátországból származom, ott születtem, de már 11 éve itt vagyok, és otthon érzem magam. Hálás vagyok mindazért, amit a futballtörténelem legjobb klubjánál megtapasztalhatok.”

Emlékek a 200. pályára lépés után járt mezzel kapcsolatosan

„Egy különleges szám. 200 meccs a Real Madridban sok, és abban az időszakban hódítottuk el a klub 10. Bajnokok Ligája serlegét, ami rendkívüli volt. 12 esztendőt vártam rá, hogy megnyerjem, és úgy megnyerni, főleg, hogy kedvelem a 10-es számot, nagyon kivételes volt.”

3 Bajnokok Ligája győzelem sorozatban

„Amikor Kijevben tripláztunk, a 250. pályára lépésem ünnepelhettem. Hihetetlen volt, valami olyasmi, ami korábban még egyetlen csapatnak sem sikerült. Gyönyörű ez a mez, felejthetetlen évek voltak azok. Rendkívül sikeres periódus volt, egy olyan időszak, amikor nagyon élveztem a csapattársaimmal való játékot, ahogyan futballoztunk és versenyeztünk.”

Aranylabda és egyéni elismerések

„Szeretem a 300-as számot. Ez a mez azért is különleges, mert ezt viseltem abban az időszakban, amikor megnyertem az Aranylabdát. A 250. és 300. mérkőzésem között nyertük meg a Bajnokok Ligáját. Aztán jött az a felejthetetlen világbajnokságom Horvátországgal, majd begyűjtöttem a legnívósabb egyéni díjat, amit egy labdarúgó kaphat. Ez egy álom volt, valami olyasmi, amit soha nem fogok elfelejteni. Ez a mez különös helyet foglal el a szívemben.”

Clásico, világbajnokság, majd a 350. mérkőzés

„A Barcelona ellen játszottunk, a padon kezdtem, és alig vártam, hogy pályára léphessek. Mindig szeretnék szerepelni a klasszikusokon, ezek olyan ritka mérkőzések. A csapat nagyon jól játszott azon a találkozón, és az utolsó fél órában kaptam szerepet. Miután pályára léptem, valami mókás dolog történt. Megkaptam a labdát, Rodrygo pedig épp a technikai zónában tartózkodott, ő is készen állt a játékra. Fehérbe volt öltözve, észleltem és odapasszoltam neki a labdát, de még nem volt a pályán. Vicces volt, a csapattársaim mind rajtam nevettek.”

play-rounded-fill

„Aztán Rodrygo is a pályára érkezett, és szépen feljavultunk. Nagyszerű passzt adott nekem, én pedig néhány csel végrehajtása után gólt szereztem. Külsővel találtam el a labdát, pazar találat volt. Gyerekkorom óta szeretek külsővel lőni. Természetes mozdulat a számomra, és minél többet gyakorlod, annál jobb leszel benne.”

400. tétmeccs és egy felejthetetlen Bajnokok Ligája idény

„Ebben a mezben egy újabb Clásicón szerepeltem a Camp Nouban. Ismét nyertünk, mindig fontos, hogy megnyerjük ezeket a meccseket. Elképesztő teljesítmény volt, szóval ez egy ritka mez. A 13. Bajnokok Ligája trófea elhódításakor is ezt a mezt viseltük. Az egy olyan Bajnokok Ligája szezon volt, amire örökké emlékezni fogunk, amiatt, ahogy azt elértük. Európa legjobb csapatai ellen játszottunk, a Santiago Bernabéuban pedig óriási fordításokat éltünk át. Ez volt minden idők egyik legszebb útja a Bajnokok Ligájában, és ez a mez pedig az egyik legkülönlegesebb a számomra.”

Európai kupagyőzelmek

„5 BL-t nyerni elképesztő, soha nem képzeltem volna. Amikor Madridba igazolsz, tudod, hogy egy győztes klubhoz érkezel, amely arra hivatott, hogy nagy dolgokat vigyen véghez, mint a Bajnokok Ligája, a LaLiga és más kupák elhódítása. Ettől függetlenül soha nem képzeltem volna, hogy 5 Bajnokok Ligáját fogok nyerni, ez egy történelmi eredmény. Még mindig nem gondolom, hogy a tudatában lennénk annak, hogy ezt ilyen kevés idő alatt sikerült elérnünk. Ez teljesen elképzelhetetlen.”

Modrić, Benzema, Zidane és az Aranylabda

„A 450. pályára lépésem után is egy különleges mezt kaptam. A Santiago Bernabéuban gólt szerezni mindig csodás. Én voltam a csapatkapitány azon a találkozón, de amire tisztán emlékszem, az az, hogy Karim bemutatta a közönségnek a megnyert Aranylabdáját. Zidane és én voltunk azok, akik átadtuk neki a díjat. Majd gólt szereztem a Sevilla elleni megnyert összecsapáson, egy tökéletes este volt.”

500 mérkőzés összességében

„Ez hihetetlen, nem is tudom mit mondhatnék. Elérni ezt a mérföldkövet valami elképesztő. 500 mérkőzést nagyon kevés játékos ért el a Real Madridban. Büszkeséggel tölt el, hogy én is ezen futballisták közé tartozom. A trófeák és egyéni elismerések mellett viszont a legfontosabb dolog a szurkolók szeretete, akik mindig mögöttem álltak. Az embereket nem tudod becsapni. Minden alkalommal érzem a szeretetet, amikor pályára lépek a Bernabéuban, ez nagyon boldoggá tesz. Emiatt mindig arra törekedtem, hogy megháláljam ezt azzal, hogy mindent beleadok.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Endrick
Tovább

Endrick: Levél az öcsémnek

A brazil tehetség a Players Tribune hasábjain tett közzé egy levelet, amelyet jelenleg 4 éves öccsének írt, és…
Rodrygo Goes
Tovább

Rodrygo: Soha nem elégszem meg a vereséggel

A Real Madrid brazil kiválósága egy angol lapnak adott interjút, amelyben beszélt a válogatottról, rasszizmusról, félelmekről… Válogatott „Sokkal…