A Real Madrid ismét a kormány kedvence?

A Real Madrid és a Barcelona rivalizálása kétségkívül a nagy derbiken éri el tetõpontját, azonban aligha vitatott kérdés, hogy a két klub több mint egy évszázados közös történelme érzelmekben és eseményekben ennél lényegesen gazdagabb. Naivságról tenne tanúbizonyságot azt gondolni, hogy a sportvilág vezetõ körei teljesen függetlenek tudtak és tudnak maradni a politika örvényétõl, s ennek megfelelõen az évtizedek újabb és újabb tapasztalattal szolgálnak az aktuális hatalom és az együttesek viszonyáról.

Nem szeretnék egy szemeszterre is elegendõ információt a kedves olvasóimra zúdítani, azonban a következõ gondolatok megértéséhez néhány összefüggést feltétlenül szeretnék megvilágítani. Florentino Perez Spanyolországban és a nemzetközi üzleti életben nemcsak a Real Madrid elnökeként, hanem az ACS vállalat irányítójaként és néppárti Aznar (jobbra) és Perez (balra) köszöntik egymástpolitikusként is ismert. 1986-ban a Demokratikus Néppárt (PRD) jelöltjeként indult az általános választásokon, s kiváló kapcsolatot alakított ki a párt akkori, majd késõbbi képviselõivel. Ezek egyike José María Aznar, akinek miniszterelnöksége alatt (1996-2004) a Real Madrid ismét a világ legsikeresebb klubjává vált, s állítólag a jelentõs állami támogatásoknak köszönhetõen váltak finanszírozhatóvá az együttes infrastrukturális és a játékoskeretbe történõ befektetései. A klub 2009-es elnökválasztásán Perez jelöltségének bejelentéséig sokan úgy vélték, hogy az ötéves kora óta (igaz megszakítással) pártolói tagsággal bíró Aznar lehet az ex-elnök támogatottja. A 2004-es általános választásokon a Néppárt vereséget szenvedett, s az elmúlt év végéig két cikluson át a Spanyol Szocialista Munkáspárt támogatásával José Luis Rodríguez Zapatero töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. A 2011. november 20-i választásokon azonban a baloldal új jelölttel vereséget szenvedett, s ismét néppárti politikus, Mariano Rajoy vette át az ország irányítását.

A következõ jegyzet az egyik legismertebb katalán sportnapilap, a Sport katalán érzelmû és erõsen Real Madrid-ellenes periodistájának, Josep Maria Casanovasnak a tollából származik. Elõítéletünket azonban értõ olvasással váltsuk fel, hiszen az egyoldalú informálódás hibás következtetésekhez, a kritikus írások legtöbb esetben létezõ valóságalapjának figyelmen kívül hagyása pedig beszûkültséghez vezethet. A valóságról ítélkezni aligha tudunk – erre a legjobb megoldást kétséget kizáróan az idõ szolgáltatja.

„VISSZA A KÖZPONTI HATALOMHOZ. A politika nem kívánatos szereplõje a labdarúgásnak, ugyanakkor egyre inkább bizonyosságot nyer, hogy Spanyolország új kormányának döntõ többsége a Real Madrid pártoló tagja vagy elhivatott szurkolója. A történetet kezdhetjük Rajoy elnök úrral, majd folytathatjuk a kulturális- és sportminiszterrel, Juan Ignacio Werttel, aki az AS-ben megjelentetett cikkében a Real Madrid „huligánjaként” definiálta önmagát. És hogy a listánk ne maradjon befejezetlenül, tegnap a Kabinet két közismerten madridista érzelmû politikussal bõvült. A Sportbizottság új elnöke, Miguel Cardenal, aki sportjogászként 2004 óta tagja a Spanyol Labdarúgó Szövetség Versenybizottságának; és az új Állami Fõügyész, Marta Silva, aki két évig Florentino Perez igazgatótanácsának általános titkára volt. Nem egy ember véli úgy, hogy minden oldalról madridistákkal vagyunk körbevéve. A Bernabéu díszpáholya ismét a hatalom találkozóhelye, a lobbi tere és a döntéshozás színhelye lesz. Biztosan véletlen, de a Barca Zapatero hét éve alatt sokkal több címet nyert, mint Aznar nyolc éve alatt.

A MINISZTEREK SZÍNEI. A futballmérkõzések a pályán dõlnek el, azonban vannak olyan esetek, amikor a hivatalokból aranytálcán érkeznek a gólok. Tetszik vagy sem, a madridista klub vissza fogja nyerni a kormányzati csapat képét. Egyetlen olyan miniszter sincs, aki a Barca mellett foglal állást. Soraya Sáenz de Santamaría, a miniszterelnök-helyettes a Valladolid szurkolója. A keménykezûségérõl híres gazdasági miniszter, De Guindos az Atletico szimpatizánsa, a belügyminiszter, Jorge Fernández Díaz pedig az Espanyol drukkere. Néhány hatalmi szintet ereszkednünk kell, hogy Jorge Moragas, a befolyásos kabinetfõnök személyében katalán szellemiségre leljünk. Mindenesetre nem szabad elfelejteni, hogy az ország demokratikus Josep Maria Casanovas, jelen jegyzet szerzõjekormányzása – azaz 1977 – óta, habár hihetetlennek tûnhet, egyetlen miniszterelnök sem méltóztatott belépni a Camp Nou díszpáholyába. Ha Rajoy szakítani akarna ezzel a hagyománnyal, tudnia kell, hogy szívesen fogadjuk.

TISZTESSÉGES JÁTÉKOT SZERETNÉNK. Habár mindez közszájon forog, senki sem aggódik, mert a találkozókat a pályán döntik el a játékosok. Ami biztos, hogy a gyanú és a tünetek már jövõ szerdán megjelenhetnek a Bernabéu díszpáholyában. Wert miniszter úrnak otthon kell hagynia az érzelmeit, ha kilátogat a kupa negyeddöntõjére, de valószínûleg nem javasolják neki, hogy a Bernabéuban tekintse meg a mérkõzést, mert akkor szinte kötelezõ lenne a következõ héten a Camp Nouban is megjelennie. Ami biztos: el kell érni, hogy a politika ne legyen hatással a sportvezetésre, mert a labdarúgásról nem irodákban döntenek, hanem tisztességes küzdelemben. A Barca-Madrid rivalizálás túl szép ahhoz, hogy megmérgezze a politika.”

Forrás: Sport.es
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK