Del Bosque már a visszavonulását tervezi

A spanyol válogatott szövetségi kapitánya bejelentette, hamarosan végleg visszavonul, és felhagy az edzõsködéssel.

Vicente del Bosque 2010-ben vb-címet nyert a spanyol válogatott kapitányaként, elõtte pedig a Real Madrid edzõjeként nyert bajnokságot és Bajnokok Ligáját. A nagy sikerek után a rutinos szakvezetõ úgy érzi, lassan ideje pihenõre vonulnia: „Szerintem a spanyol válogatott után véget ér a pályafutásom. Nem mondom teljesen biztosan, de úgy látom, hogy karrierem utolsó perceiben vagyok” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy az Európa-bajnokság után esetleg elvállalná-e a Real Madrid irányítását, Del Bosque nem felelt teljesen határozottan, de sejtette, hogy már nem áll szándékában visszatérni egykori sikerei színhelyére: „Nem hinném, hogy visszatérek. Nem tervezem és nem is töprengek ezen, jelenleg az a célom, hogy eleget tegyek felelõsségemnek és jól zárjak a válogatottnál. Ez az, amit leginkább szeretnék.”

A 61 éves Del Bosque 2008-ban vette át a spanyol válogatott irányítását, elõtte a Real Madridon kívül még Törökországban dolgozott egy rövid ideig. Eredményei alapján minden idõk egyik legsikeresebb és legelismertebb vezetõedzõje.
 

Forrás: FourFourTwo
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK