Mourinho megható találkozása a sérült fiatallal

Paulo Nuno Silva Azevedo csonka végtagokkal született, de sosem adta fel álmait, és még mindig hisz abban, hogy egy nap profi edzõként majd az oldalvonalnál irányíthatja csapatát. Pénteken pedig teljesült az egyik álma: a Real Madrid sportcentrumában találkozhatott José Mourinhóval.

A harminc éves Paulo Silva egész életét végigkísérte testi fogyatékossága, ennek ellenére mindig hitt abban, hogy bár hátrányos helyzetben van, ugyanolyan színvonalú munkára képes, mint a legtöbb egészséges ember. „A futball világában születtem, már apám is játékos volt” – nyilatkozta Paulo a Real Madrid hivatalos honlapjának, miután találkozhatott egyik legnagyobb bálványával, José Mourinhóval.

„Lábak és kezek nélkül születtem, ez azonban sosem tántorított el semmitõl. Nem tudok olyan dolgokat tenni, mint a játékosok, mégsem hagytam fel a labdarúgó álmaimmal. Voltam már edzõ, és a labdarúgás szerelmese, mivel ez a játék a legnagyobb álmom. Inkább meghalnék, minthogy lemondjak errõl az álomról” – folytatta, majd azt is elárulta, hogy Portugáliában elvégzett egy négyszintû edzõi kurzust, és a Sporting Lisszabon ifi csapatainál már élesben is kipróbálhatta magát.

Paulo Silva a Real Madrid vezetõedzõjének személyes meghívására érkezett Madridba, és ahogy elmondta, amikor meglátta példaképét a pályán, elsõre nem is akart hinni a szemének: „Azt gondoltam ez nem is lehet igaz! Nagyon nehéz volt eljönni ide, most mégis itt vagyok. Mindig edzõnek készültem, Mourinhóról vettem példát, és hogy most ilyen közel lehetek hozzá… nagyon nehéz megmagyarázni ezeket az érzéseket” – lelkendezett Paulo.

Késõbb szakmai dolgokról is beszélt a klub honlapjának, kiemelte, hogy Mourinho ereje tulajdonképpen kivételes motivációs készségében rejlik: „Mourinhónak van egy nagyon fontos jellemzõje: a motiváció. Én is ezen dolgozom, nagyon fontos része ez életemnek. A motivált edzõ vagy újságíró egészen biztosan jó munkát fog végezni.”

„A Real Madrid Mourinho bélyegével futballozik. Én azt kérem a játékosoktól, hogy fussanak a lábaimért, az álmaimért. Ha bennük ugyanannyi elszántság lesz, mint amennyi bennem van, mindent megnyernek majd!” – tért át az idei szezonra.

Paulo mielõtt elkezdett volna komolyabban is foglalkozni a labdarúgással, újságírói iskolába járt, de nem maradt a szakmájában. Végül azt mondta, mindig elegendõ erõt érzett magában, amikor pofont kapott az élettõl, csak még erõsebb lett. „Annyit akarok mondani az embereknek, hogy minden esetben, amikor hibáznak, egy kicsivel még több erõt nyernek. Háromszor veszítesz, negyedszer már nyersz. Sosem szabad bedobni a törülközõt” – adott végezetül tanácsot.

Forrás: FourFourTwo
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK