Altintop majdnem Oscart kapott eséséért

Az elõzõ év legprofibb mûesései között szemezgetett az AP hírügynökség, a jelöltek között volt Barca- és Real-játékos is, az Oscar-díjat azonban egy ismeretlen chilei haláltusája érdemelte ki. Színészek.

A cikket publikáló John Leicester nem épp dicsõséges listájára olyan nevek kerültek fel, mint Daniel Alves vagy Hamit Altintop: a Barcelona védõje a Real Madrid elleni BL-elõdöntõ elsõ meccsén játszotta el a nagyhalált, amikor a második félidõben Pepe talppal, nagy lendülettel kezdett el felé közeledni, ám a lassítások szerint nem érte el a lábát. A brazil játékos ennek ellenére hatalmasat esett, közben ordított egyet, majd látványos vetõdéssel a földre került. Lentebb most egy manipulált felvétel látható. 

Az Alves-mûsor volt az Oscar-díj egyik esélyese, de talán ettõl is tréfásabban, de nyilván kevésbé ügyesen alakított Hamit Altintop, aki a török–horvát Eb-selejtezõn tört be a tizenhatoson belülre, aztán fájdalmas arccal összecsuklott, pedig a közelében nem volt horvát játékos. A játékvezetõ nem is ette meg a szánalmasan gyenge próbálkozást.

 

A szerzõ szerint azonban a Barcelona- és a Real Madrid-játékosának mûsora sem érhetett fel Bryan Carrasco esésével. A 21 éves chilei játékos az Ecuador elleni U20-as meccsen esett el, amikor a másik csapat játékosa egy bedobásnál háttal állva, az arca felé irányította a kezét. Igazán hiteles alakítás volt, mivel az ecuadori játékos keze tényleg hátrafele mozdult, Carrasco pedig még az esését is jól idõzítette. Ezek alapján jó helyre került az Oscar.

 

Forrás: FourFourTwo
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK