Xabi Alonso olyan volt, mint Guardiola: játszott és edzett

A Beatles és ókori Róma rajongó szétszedte a Franciákat. Két gólt lõtt a negyeddöntõben a századik spanyol válogatottbeli mérkõzésén. Vicente Del Bosque azt mondta a meccs után, hogy egy komplett játékos.

Otthon az anyja parancsolt. Mert Baszkföldön a nõk adják ki az utasításokat. Amikor Alonso lassan nagykorúvá vált, az iskolában gondjai voltak a spanyol nyelvvel. Nem tudott levizsgázni. Az anyja megtiltotta neki, hogy focizzon. Egy hónapig. Ekkor már a Real Sociedadban volt. Pont visszatért Írországból, ahova azért utazott, hogy angolul tanuljon. „Számára az volt a legfontosabb, hogy tanuljunk” – emlékezett vissza a játékos az El Paisnak adott nyilatkozatában.

Írországban kelta futballt játszott, mely a futball, a kosárlabda, a röplabda és a rögbi keveréke. Labdára volt ítélve, ezt követelte a családi hagyomány. Az apja, Periko, a Real Sociedadban és a Barcelonában játszott, testvére, Mikel az angol Charlton Athletic játékosa, másik testvére, Jon, nemrég még játékvezetõ volt. „Egész napokat töltöttünk focival, késõbb pedig mentünk a stadionba, hogy megnézzük apánkat, aki edzõ volt. De a stadionból és a tévébõl ismert labdarúgás oly távoli volt nekünk, hogy nem gondolkoztunk ezen komolyan” – emlékezett vissza Mikel. Mindketten a játék kedvéért játszottak az egyik szülõvárosi strandon.

Nem saját magára gondol

Szombati negyeddöntõ Franciaország ellen. Xabi két gólt lõ. Örül õ, örül Vicente Del Bosque edzõ, aki könnyedén tud válaszolni a bumerángként visszatérõ újságírói kérdésekre, hogy Spanyolországnak szüksége van-e egy igazi csatárra. Ezúttal megint nem volt klasszikus „kilences”, így a góllövést a Real Madrid védekezõ középpályása vállalta magára. Alonso stílusosan ünnepelte meg századik válogatottságát. Belépett az exkluzív klubba, melyben Iker Casillas, Andoni Zubizarreta, Raul és Xavi található.

A Baszknak már 15 találata van a La Roja mezében. Az elsõt hat éve szerezte, a németországi világbajnokságon Ukrajna ellen. Ami érdekes, hogy ez volt az egyetlen gólja Luis Aragones ideje alatt. Del Bosquenál kiváló a hatékonysága. Az utóbbi négy évben a második legeredményesebb játékos, David Villa után. Ebben az idõszakban a Barcelona csatára 33 gólt lõtt, õ pedig 14-et.

„Még többet is tudna lõni, ha nem szentelné magát ennyire a csapatnak” – mondja Del Bosque. „Hasonlóan, mint Busquets. Ha nem villog jobban, akkor csak azért, mert elõször a csapattársaira gondol, és csak késõbb magára. Xabi olyan középpályás típus, akit komplettnek lehet nevezni” – teszi hozzá a szövetségi kapitány. Ezen szavak alátámasztásához elég elõvenni a Franciaország elleni második félidejének statisztikáit. Nála volt leggyakrabban a labda (109-szer) és õ passzolt a legtöbbször sikeresen (98).

Megváltozott élet

A labdarúgás, és nem a tanulás vált a legfontosabbá többek között Javier Clementének köszönhetõen. Tizennyolc éves korában Xabi bemutatkozott a Real Sociedad elsõ csapatában, egy évvel késõbb pedig csapatkapitány lett. Karrierje villámgyorsan fejlõdött. Egy év múlva a második helyen végzett a Sociedad, bebiztosította magának a BL szereplést, a „Don Balon” hetilap pedig a Primera Division legjobb játékosa díjjal jutalmazta. Ekkor Inaki Saez szövetségi kapitány elõször hívta be a spanyol válogatottba. 2004-ben érdeklõdött iránta a Real Madrid, de Florentino Pérez csak 15 millió eurót tudott érte kifizetni, miközben a baszk klub három millióval többet kért. Ennek köszönhetõen az utóbbi tíz év egyik legjobb átigazolását a Liverpool vitte véghez. „Úgy kezdõdött, mint egy kaland, de megváltoztatta az életemet” – ismerte be évekkel késõbb Alonso.

Végül kikötött a Real Madridban, 30 millió fontért. José Mourinho Pep Guardiolához hasonlította azokból az idõkbõl, amikor az játszott. Liverpoolban sírtak a játékos távozását követõen. „Teljesen szét voltam esve. Elvesztettük a világ egyik legjobb játékosát” – mondta Steven Gerrard, a The Reds kapitánya.

Amióta Xabi a királyiakhoz igazolt, több gólt lõ a… válogatottban, mint klubjában. Öt szezon alatt 19 gólt szerzett a Liverpoolban, a Realban három év alatt mindössze hatot, vagyis ugyan annyit, mint amennyit az utóbbi évben a válogatottban. A magyarázat egyszerû. A királyi csapatban vita nélkül Cristiano Ronaldo a sztár, akire a többiek építenek, a La Rojában ilyen státusza viszont nincs senkinek – a csapat a sztár. Mindenki ugyan olyan fontos, és mindenki eldöntheti a meccset.

Rejtett tisztelet

Azok, akik ismerik õt, azt állítják, hogy rejtõzködõ, nem beszél sokat, kerüli a vitát. Így összegezte a franciák elleni meccset: – “Nagyon elégedett vagyok a szereplésemmel, de a legfontosabb az elõdöntõbe való bejutás volt.”

Annak ellenére, hogy a médiában Xabi nem akar kitûnni, csapattársai körében nagy tiszteletnek örvend. „Neki nincs szüksége semmilyen tanácsra. Õ egy érett játékos, erõs személyiséggel. Ennyi válogatottbeli meccsel a háta mögött, feltalálja magát minden helyzetben. De természetesen beszélgetünk a meccsekrõl és kommentáljuk õket” – mesélte a Przeglad Sportowynak Periko Alonso, a játékos apja.

Az anyja tanácsait, aki belénevelte, hogy nem csak focival él az ember, nem felejtette el. Xabi azon szûk játékosok körébe tartozik, akiknek az érdeklõdési köre túlmutat a PlayStation-ön és a legújabb autómodelleken. Marketinget és ügyintézést tanult San Sebastianban az egyetemen, majd késõbb Liverpoolban. Érdeklõdik az ókori római kultúra, a mozi és a zene iránt, Beatlest, Radioheadet, Wilcót, Iggy Popot, Tom Waitset és Neil Youngot hallgat. Minél több idõt próbál szentelni feleségének, Nagorenak, valamint két gyerekének: a 4 éves Jonnak, és a kétéves Anenak.

Forrás: przegladsportowy.pl
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK