Mourinho: Nem raklak be, mert ha gólt szerzel, bajban leszek

Morata szerezte a gyõztes gólt vasárnap, a Ciutat de Valencia stadionban. Cristiano szerzett vezetést, azonban ezt a Levante még ki tudta egyenlíteni, ekkor döntött a Mester úgy, hogy Morata álljon be, ugyanis a döntetlen egy vereséggel ért volna fel a már így is nyolcpontos hátrány tudatában. A csere végül óriási döntésnek bizonyult.

2011 januárjában a Real ugyancsak a Levantéval játszott, a Copa del Rey nyolcaddöntõjében. Az eredmény 8-0 lett. A visszavágó lett az igazi áttörés számára, ugyanis ekkor került fel elõször az elsõ csapatba. Mourinhonak ekkor kellett egy csatár, ugyanis Higuaín ekkor harcképtelen volt porckorongsérv miatt. Végül, bár ott ült a padon, Benzema cseréje Kaká lett, Higuaínt pedig nem volt értelme lehozni. Ugyancsak januárban még Adebayor is megérkezett, kölcsönbe. 

Morata melegített, remélve, hogy beállhat. A másik két csere a már említett Kaká-Benzemán kívül a Pepe-Carvalho és a Juanfran-Mateos volt. Miután biztossá vált, hogy Morata nem áll be, ekkor mondta azt neki Mourinho: “Nem teszlek be, mert ha gólt szerzel, nagyon nagy bajban leszek a csapatösszeállítást illetõen.”

Mourinho tehát ezen a nyolcaddöntõ-visszavágón még nem adott lehetõséget Moratának. A meccs végül 2-0-ás Levante-sikerrel zárult. A portugál úgy gondolta, hogy nem érné meg beállítani õt. Ezután indult meg a vita arról, hogy Morata az elsõ meccsen szerzett nagy elõny tudatában nyugodtan játszhatott is volna. Ezt követõen visszatért a Castillába, ahol Joseluval együtt óriási szezont produkált. Ebbõl következett az, hogy közel két évvel késõbb ismét felkerült a nagycsapathoz.

Vasárnap este, amikor a Levante kiegyenlített, gondolta úgy Mou, hogy ez Morata pillanata. Becserélte a Castilla támadóját, majd rá két percre a csatár gólt is szerzett. Most lesz majd igazán bajban Mourinho.

Forrás: elconfidencial.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK