70 millió Bale-ért?

A Mirror címû lap szerint a Real Madrid Bale megvásárlására és öt évre szóló szerzõdtetésére közel 130 millió eurót szánna.

A Mirrornál úgy vélik, a Real Madrid lenne a legmegfelelõbb helyszín Gareth Bale karrierjének folytatására. Az értesülések szerint a klub 70 millió eurót ajánlana a Tottenhamnek, és a balbekket öt szezonra szerzõdtetnék, így évi 11,5 milliós fizetésével Bale összesen kb. 130 milliós kiadást jelentene a csapatnak.

A Real Madrid szeretne megállapodni Daniel Levyvel, a Tottenham elnökével, aki azonban valószínûleg magasabb bért ajánl majd a játékosnak, hogy a White Hart Lane-en tartsa õt. Természetesen Levy is tisztában van azzal, hogy nyáron nem lesz könnyû marasztalnia a sztárjátékost, hiszen nem versenyezhet a spanyolok anyagi fölényével.

A Bayern München, a Manchester City és a Chelsea is az érdeklõdõk között van, de a Mirror értesülései alapján Madrid helyzete a legelõnyösebb. A 23 éves Bale nem zárkózik el a csapatváltástól, de nem is erõlteti azt annyira, mint egykori csapattársa, Modric.

Azzal, hogy megjelent az Old Trafford lelátóján a Manchester United–Real Madrid BL-nyolcaddöntõn, Gareth Bale fokozta a távozásától tartó londoni szurkolók félelmét, és újabb löketet adott a jövõjérõl szóló pletykáknak.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK