Mourinho: Casillas holnap a padon lesz

Ezúttal José Mourinho állt a sajtó rendelkezésére a szokásos, meccs elõtti nyilatkozat keretében. Kitért a Canillastól kiindult pletykára, a közeljövõ ellenfeleire, Casillasra és Kloppra is.

Mou elõször is tisztázni akarta azt az állítólagos kijelentését, amit a Canillasnál tett azzal kapcsolatban, hogy nem folytatja a Real Madridnál: “A Canillas szinte a második otthont jelenti számomra és a fiam számára is, de van náluk egy apró probléma – az elnökük nagyon szereti a sajtót, a figyelemfelkeltést. Remek ember, de ez problémás nála.”

A trénertõl megkérdezték, mit mondott pontosan, mikor meglátogatta a madridi klubot: “Azt megerõsíthetem, hogy mikor rákérdeztek, jövõre is visszatérek-e, azt feleltem, nem hiszem. Azt mondtam, nem hiszem, hogy jövõre elmegyek hozzájuk.”

Az edzõt láthatóan zavarja ez az egész felhajtás: “Ha most nem játszanánk semmi érdemlegesért, megérteném, hogy olyan híreket kell keresniük, aminek nincs köze a focihoz, a jelenlegi célokhoz és ahhoz a felfokozottsághoz, amit most élünk meg. Kupadöntõt játszunk, ráadásul Madridban, egy olyan ellenfél ellen, mint az Atlético, a BL-elõdöntõben vagyunk, most kell igazán a fociról beszélni. Ez mind elég lenne ahhoz, hogy érzelmeket váltsanak ki. Elég lenne, ha csak erre koncentrálnának.”

Mourinho megismételte, hogy dönteni fog majd a jövõjérõl: “Már mondtam, hogy a kapcsolatom José Ángel Sánchezzel és a vezetõség nagy részével, a klubbal nagyon jó. Ez lehetõvé teszi, hogy nyugodtan átbeszéljük a dolgokat, és a mindenki számára legjobb döntést hozhassuk meg. Általános dolog, hogy az ilyen helyzetekben vannak problémák a klubok és edzõk között, de itt errõl nincs szó, köszönhetõen a személyiségünknek és a kapcsolatunknak. Nagyon jóban vagyunk. Mindenki számára az a legjobb, ha legyõzzük a Betist, bejutunk a BL-döntõbe és megnyerjük a Kupát. Éppen ezért erre fogunk összpontosítani. Nem gondolok semmit a jövõmmel kapcsolatban. A holnap a lényeges, annak ellenére, hogy a meccsnek nincs nagy hatása a szezonunkra. Ott akarunk lenni a BL-döntõben, ami már csak két meccsre van tõlünk, azután meg akarjuk nyerni a Kupát. Ezek után majd meghozzuk azt a döntést, ami mindenkinek a legjobb.”

Casillasról: “Casillas holnap a kispadon lesz, de tökéletes formában van ahhoz, hogy játsszon. Nem lepne meg, ha egy nap játszana, hiszen remekül van, és ez tökéletes nekem és mindenkinek, hiszen két kapusunk is adott, aki formában van, ráadásul két fiatal is áll mögöttük, akik szintén bevethetõek.”

Cristianóról is kérdezték: “Neveztük õt. Akiket nem, azokat amiatt, mert sérültek, vagy el vannak tiltva, mint pl. Xabi Alonso, de hiányozni fog Khedira és Ramos is. A többiek ott lesznek.”

A bajnokságról: “Az, hogy már nem vagyunk versenyben, új tapasztalat nekem. Lehet választani a lehetõségek közül. Ha megkérdezel egymillió madridistát, hogy a Betist vagy a Dortmundot akarja legyõzni, egymillióan felelnék azt, hogy a Dortmundot, de nekem mint edzõnek mindkettõt meg kell nyernem. Khedirával vigyáznunk kell, Arbeloa sérült és el is van tiltva, és csak Ramos maradt a jobbszélsõ posztjára, ezért nem vállalhatunk kockázatot.”

A közeli összecsapásokról: “A Betis egy nagyon jó csapat, jó játékosokkal, jó edzõvel, jó hozzáállással, olyan focival, ami alkalmas arra, hogy idegenben is eredményesek legyenek. Nehéz meccs lesz. Örülök annak, hogy jól megy nekik, de azt várom, hogy holnap jó eredményt érünk majd el. A nyolcaddöntõk és a negyeddöntõk sorsolásánál kicsit ideges voltam, mert voltak könnyebben teljesíthetõ és nehezebb verziók is. Mikor megkaptuk a Manchester Unitedet, volt olyan lehetõség is, ami könnyebbnek ígérkezett. Amikor a Galatával sorsoltak minket össze, lehetett volna nehezebb dolgunk is. A legutóbbi sorsolásnál már sokkal nyugodtabb voltam, semmi idegesség nem volt bennem, mert mindegy volt, melyik csapatot kapjuk. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága, ereje, tehetsége, mind hatalmas ellenfelek. Így nem idegeskedtem, mindegy volt, melyik jön. Most azt szeretném, ha minden így maradna. Mióta lement a sorsolás, Klopp egész nap csak beszél, én még a számat sem nyitottam ki. Megmondtam, hogy mind jók és nehéz ellenfelek, és ez elég is. Kedden beszélek majd a meccsrõl. Ebben a két hétben sokat dolgoztunk rajta.”

A futball szerepérõl a válság idején: “A futball nem hasonlítható össze a társadalmi, gazdasági, politikai problémákkal. De ez egy kulturális és társadalmi jelenség, ami hihetetlen, és olyan varázslatra képes, amit a politikusok nem tudnak megvalósítani. Megmosolyogtatja az embereket, érzelmeket vált ki belõlük. Van benne valami, ami megmagyarázhatatlan, ami azzá tesz minket, játékosokat és edzõket, amik nem vagyunk, mert semmi különleges nincs bennünk. Remélem, hogy valamilyen módon segítünk, hogy a madridistáknak megadatik az öröm és ezek a különleges érzések.”

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK