Ronaldo: Úgy kell játszani, ahogy a világ legjobb csapata tud

Cristiano Ronaldo alig három év leforgása alatt most pénteken játssza majd második Király-kupa döntõjét. A játékos az elõzõ finálé kulcsfigurája volt hosszabbításban szerzett góljával, mely hozzásegítette csapatát a gyõzelemhez a Mestallában, a Barcelona ellen. Most különleges találkozó vár rá, elsõsorban azért, mert a Bernabéuban szerezhet címet a csapat.

Sokat dolgozott a csapat, hogy bejusson a döntõbe. Most meg kell nyerni…
Nagyon vágyunk erre a trófeára, szeretnénk gyõzni. Tudjuk, hogy kiélezett meccs lesz a városi rivális ellen, és látványos játékra számítunk. Remélem, hogy a Real Madrid gyõzni tud majd.

Ez az elsõ döntõ, amit a Santiago Bernabéuban játszol, melyet ezúttal két részre osztanak: az egyik fele a blancóké, a másik az Atléticóé. Miért fontos, hogy a szurkolók teljes mellszélességgel a játékosok mögött álljanak?
Különös finálé lesz, hiszen a saját stadionunkban játszunk, mégis csak a felében lesznek a mi szurkolóink. Ám ez nem szegheti kedvünket, meg akarjuk nyerni a kupát. Tudjuk, hogy ketté lesznek osztva a lelátók, remélem a lehetõ legjobban zárjuk a meccset. Ha jó érzéssel lépünk a pályára, és úgy játszunk, ahogy tudunk, nyerni fogunk.

A Concha Espina sugárúton érkezik majd a busz a stadionhoz, mint a Bl-elõdöntõ során. Az a fogadtatás különleges volt?
Lenyûgözõ. Mióta itt vagyok, azóta nem volt részem ilyesmiben. Egyedülálló pillanat volt, rendkívüli, mi, játékosok sosem fogjuk elfelejteni. Remélem pénteken is ugyanez vár majd minket, ez erõt adhat ahhoz, hogy a legjobb formánkban vonuljunk ki a pályára. Ezt akarjuk.

200 gólt szereztél a Real Madrid színeiben, az egyik legemlékezetesebb ezek közül az, amit a Barcelonának rúgtál a Király-kupa döntõjében, a Mestallában. Hogyan nézel szembe az Atléticóval?
Épp úgy viszonyulok hozzájuk, mint másokhoz, de nagyobb felelõsséggel. Fejben minden meccsre ugyanúgy készülök, de ez egy döntõ. Egy különleges meccs, de az én célom mindig ugyanaz: segíteni a Real Madridot a lehetõ legjobb formával, jó játékkal, gólokkal, gólpasszokkal… nyugodt vagyok, és a csapattársaim és én is jól fogunk teljesíteni. Fontos, hogy jól kezdjünk, erõsen, úgy, ahogyan ez a csapat képes rá, ahogyan csak a világ legjobb csapata tud.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK