Augusztus 24, Bale Marbellában. Júliusi képekkel illusztrálva.

A tegnapi napon bombaként robbant a hír, Gareth Bale Spanyolországban van, ahol Real Madrid játékossá válásának bejelentésére vár. Képeket is láthattunk a játékosról napozva, fürdõnadrágban, bõrönddel… Mint kiderült, a képek júliusban készültek.

Gareth Bale ugyanis korábban már nyaralt a spanyol tengerparti városban. Júliusban családjával utazott Marbellába, ahol jól megérdemelt pihenését töltötte. Ekkor több lesifotó is készült róla, illetve néhány szurkoló is készíthetett vele közös képeket. Illetve  A bõröndös képeket pedig akkor készítették a játékosról, amikor válogatott csapattársaihoz érkezett meg az edzõtáborba.

Elõször az AS hozta az exkluzív információt: Bale Marbellában van! A cikk szerint a játékos privát repülõgépen érkezett Spanyolországba, hogy ott várja meg a hivatalos bejelentést arról, hogy a Real Madrid játékosa lett. Az információ késõbb a Marcán is megjelent, idõ közben pedig kiderült, a játékos ügynökének van egy háza Marbellában, Bale-ék itt töltik el az idõt, mindenkitõl elzárva.

Utólag belegondolva logikusnak mondható, hogy nem készült kép, hiszen ha csak akkor tudták meg a lapok a dolgot, amikor a játékos már megérkezett privát gépen, nem igazán tudtak paparazzikat elé küldeni. Illetve ha egy mindentõl elzárt házban tartózkodik, ott sem igazán van erre lehetõség.

Nos, ez sem az AS, sem pedig a Marca újságíróit nem tántorította el attól, hogy korábbi képekkel illusztrálják az eseményt. Az AS egyetlen gesztust tett, amibõl azoknak is kiderült a turpisság, akik nem követik nyomon Gareth Bale nyaralásait: az érintett cikkben a kép alatt apró betûvel megjelölték, hogy archívumból való. A Marca ezt sem tette meg.

De csak ennyi pozitívum írható az AS számlájára, ugyanis a mai reggelen mindkét napilap nyomtatott változatát úgy jelentették meg, hogy azok címlapján (!) a júliusi képek szerepelnek.

Úgy látszik, a lapokat el kell adni valahogy.

Sajnálatos módon mi is hittünk a szemünknek, így facebook oldalunkon a cikk megjelenése után azonnal posztoltunk néhány képet, persze amint kiderült az átverés, frissítettük a kép leírását. A hibát több külföldi neves lap is elkövette, voltak, akik már leközölték a kiigazítást. Az AS és a Marca még nem…

Íme a kérdéses fotók:

Bale a válogatott edzõtáborban:

Bale Marbellán (július):

Marca és AS vasárnapi címlapok:

 

Forrás: www.penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK