Miért kellett a Real Madridnak eladnia Mesut Özilt?

Özil 45 millió eurós eladása az Arsenalnak az átigazolási idõszak utolsó pillanataiban meglehetõsen negatív visszhangokat keltett a közönség, illetve a játékosok körében. A spanyol együttesnek azonban jó oka volt arra, hogy elengedje a középpályást.

„Ne adjátok el Özilt!” – kiabálták a szurkolók, akik Gareth Bale köszöntésére érkeztek a Santiago Bernabéuba hétfõ délután. Ez egyfajta üzenet volt Florentino Péreznek, aki reakcióként csak a szájához emelte az ujját, hogy elcsendesítse az elégedetlenkedõket. Néhány órával késõbb Mesut távozott.

Néhány játékos osztotta a szurkolók véleményét. „Ha én lennék a Madrid vezetõje, Özil az utolsók között távozott volna.” – mondta Sergio Ramos. Arbeloa szintén megszólalt: „Elköszönt tõlünk vasárnap, de azt hittem, hogy viccel. Õ nem hasonlítható össze senkivel, nincs még egy olyan játékos a világon, mint õ. Sajnálom. Igazi veszteség.”

A játékos korábbi edzõjét, José Mourinhót is meglepte Özil elengedése. „Õ egyedi. A világ legjobb 10-ese.” Két évvel korábban Mourinho még a jövõ csapatának felépítésérõl beszélt Madridban. Özil is ennek része lett volna.

Most már nem lesz az, Bale megszerzésével Madridban felmerült az igény arra, hogy forrásokhoz jusson a klub, még akkor is, ha már közel 60 millió euró befolyt a kasszába Higuaín, Albiol és Callejón eladásából, hiszen korábban már ennél is többet elköltött az együttes Illarramendi, Isco, Carvajal és Casemiro megvásárlására.

A Madridnak fel kellett készülnie arra, hogy Di María is a Bale-üzlet része lesz, azonban az argentin a maradás mellett döntött, harcolni akar a posztjáért, ezzel pedig lenyûgözte Carlo Ancelottit az elõszezonban. Amikor az olasz több odaadást kért támadóitól, Di María reagált, Özil nem.

A német szerepelt a csapat elsõ tétmérkõzésén, egy küzdelmes 2-1-es gyõzelem alkalmával a Bernabéuban, ahol Isco csillogásának köszönhetõen menekült meg a csapat a vereségtõl. A fiatal spanyol Özil párjaként játszott középpályán, Modric és Sami Khedira mellett, de gólpasszával és góljával, ami egyébként a három pontot eredményezte, teljesen beárnyékolta a német teljesítményét.

De a Betis sok gondot okozott a Madridnak, Ancelotti pedig keményebb védõmunkára kérte a középpályásait. „Iscónak és Özilnek meg kell tanulnia, hogyan védekezzenek.” – mondta az olasz szakember. „Minõségi játékosok kellenek, de védekezniük is kell. Ez a szezon kulcsa. Minõségi játékosokkal kell megtalálni az egyensúlyt.”

Özil visszatért megszokott szerepkörébe, a középpálya közepére a Granada elleni mérkõzésre, de újra Isco volt az, aki a meggyõzõ teljesítményt nyújtotta, míg Di María volt az, aki a meccs egyetlen Benzema-gólja elõtt remekül passzolt Ronaldónak. Egy óra játék után lecserélték, dühösen hagyta el a pályát, egyenesen az öltözõbe távozott, majd a lefújás után azonnal beszélt az edzõvel. Ekkor lépett pályára utoljára a Madrid színeiben.

Vasárnap Isco újra remekelt, két gólt szerzett az Athletic Bilbao elleni 3-1-es gyõzelem alkalmával. A másik gól, amit Cristiano fejelt, Di María szabadrúgásából született. Özil nélkül mutatta a legélvezetesebb játékot a szezonban a Real Madrid.

A német a padon foglalta el a helyét, egyetlen percet sem játszott. A nap végére pedig megszületett a megegyezés közte és az Arsenal között.

De a népszerû irányító sosem volt elsõ számú megoldás Ancelotti számára. Az olasznak nem tetszett a játékos edzésen mutatott hozzáállása, akit ennek ellenére is szeretett volna megtartani, de megértette, hogy a Bale-ért kiadott átigazolási összeg elköltése után, illetve Ronaldo szerzõdéshosszabbítása miatt szükségessé vált egy játékos eladása.

A Madrid sokáig próbálta eltávolítani Kakát a fizetési listáról, a brazil végül ingyen távozott korábbi csapatához, az AC Milanhoz. De a klubnak további forrásokra volt szüksége, és mivel Di María szerepelt Ancelotti terveiben, Özil lett a kiválasztott.

A Real nem fogadta jó szemmel azt sem, hogy a német (édesapján keresztül) folyamatosan új szerzõdés megkötését forszírozta. Özil egyenlõséget akart Ronaldóval, majd amikor visszautasították, 2 millió eurós emelést kért. Az Arsenal most megduplázta a játékos fizetését.

A távozás értelmet nyert. Amikor csúcsformában van, Özil – ahogy Mourinho mondja – talán a világ legjobb 10-ese. A Madridnál mégis sokszor volt probléma az edzettségével, hiszen a mérkõzések végére mindig nagyon elfáradt. Sosem tartozott a keret legnagyobb egyéniségei közé, emellett a nagy meccseken fejben hiányzott nála valami. Amikor viszont ereje teljében van, szinte megállíthatatlan. De ez messze nincs mindig így.

Isco és Bale érkezése után egyébként sem lett volna sosem elsõ számú opció. A védekezés hiánya miatt a középpálya közepérõl szorult ki (ahol Modric a Bilbao ellen remekül tette a dolgát), így a szélre került, ahol viszont a sebessége nem elég, folyamatosan befelé húz, alig lép vissza. Ezen a poszton mind Di María, mind Bale jobb opciónak számít.

Így maradt az irányító posztja, ami azonban Isco számára van fenntartva. A korábbi Málaga-játékos sokkal komplettebb futballista Özilnél, atletikusabb, gyorsabb, erõsebb, képes több poszton kiemelkedõt nyújtani, remekül lát a pályán, rendkívül technikás. Ráadásul döntõ fontosságú gólokat szerez. Eddig három meccsen három gólt lõtt, de a Madrid másik három góljában is része volt a szezonban. 21 évesen még messze nincs a csúcson. Arra még várni kell, hogy õ is képes lesz-e olyan együttmûködést produkálni Ronaldóval, mint a német, de minden megvan benne ahhoz, hogy jobb játékos legyen nála. Néhányan már most is azt mondják róla.

Tehát ahelyett, hogy egy boldogtalan játékos harcoljon az állandó helyért, a Madrid bezsebelte története legnagyobb bevételét, ami a játékos-eladásokat illeti. Eddig Robinho 42 millió eurós eladási ára volt a legmagasabb. Bár a szurkolók felemlegetik, hogy Arjen Robben és Wesley Sneijder hogy hagyta el akarata ellenére a Real Madridot Kaká és Ronaldo érkezése miatt, ez az átigazolás inkább szólt Özil hozzáállásáról, illetve távozási szándékáról, mint a Madrid pénzcsinálási törekvésérõl. Tehát annak ellenére, hogy félelmetes tehetségrõl van szó, az tûnik a legjobb megoldásnak, ami végül történt. Az egyetlen megoldásnak.

Forrás: goal.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK