Az ember, aki 2000 óta minden madridi sikernél jelen volt

A Real Madrid élete nem csak a pályán zajlik, rengeteg szakember dolgozik együtt a játékosokkal és a technikai stábbal, a blancók sikerei nekik is köszönhetõek. Fernando Manso 14 éven keresztül volt a csapat autóbuszának sofõrje, a pamplonai kiruccanás volt az utolsó, ahol a klub szolgálatába állt. Olyan legendákat utaztatott, mint Hierro, Redondo, Figo, Raúl, Beckham, Owen, Ronaldo, Zidane, Robben, Kaká, Cristiano vagy Bale, s a lista korántsem teljes. "El sem tudják képzelni az emberek, micsoda nyomást és felelõsséget helyezett ez a vállaimra" – mondja Fernando.

“Frenando” (szójáték, a spanyol frenar ’fékez’ igébõl képzett alak, jelentése ’fékezve’ – a szerk.), ahogy Iker viccesen szólította õt, visszavonul a volán mögül. 2000 januárjában dolgozott elõször a Madriddal. Tanúja volt két Bajnokok Ligája-sikernek, egy Európai Szuperkupának, egy Világkupának, öt bajnoki elsõségnek, egy Király-kupának és négy Spanyol Szuperkupának is. Tizennégy cím a blancókkal, épp annyi, amennyi Casillasnak is megadatott eddig. Ráadásul egy világbajnokságot és egy Európa-bajnokságot is “nyert” Fernando, hiszen 20 évig dolgozott a spanyol labdarúgás szolgálatában. “Én vittem õket a repülõtérre, és a diadaluk után is velem utaztak” – emlékszik vissza.

Egy profi karrier, ezernyi anekdotával. Sokat megtart magának, másokat viszont örömmel oszt meg. “Büszkeség és megtiszteltetés volt itt dolgozni. A legjobbakat kívánom az utódaimnak.” – mondja.

Problémák egy Atlético-szurkoló rendõrrel
Del Bosque volt az edzõ, késésben voltunk a repülõtérre menet. Egy Bajnokok Ligája-mérkõzésre utaztunk. Nagy volt a forgalom, ezért jobbnak láttam, ha egy szervizúton haladunk és ezzel idõt nyerünk. Egy rendõrnek ez nem nagyon tetszett és megállított minket. Elkérte az iratokat. Mondtam neki, hogy most hagyjon minket haladni, és késõbb mindent bemutatok. De nem állt kötélnek. Del Bosque, Toni Grande, még Hierro és Figo is lejött, hogy megkérje, engedjen minket tovább. De semmi. “Ez a fickó biztosan Atlético-szurkoló” – így viccelõdtek a többiek. Nem engedett minket tovább, amíg nem fizettük ki a büntetést.

Del Bosque: “Fernandito, fiam, ne rohanj!”
Emlékszem egyszer egy vihar miatt a csapat nem utazhatott vissza Santanderbõl repülõn. Busszal kellett hazatérnünk, és úgy esett az esõ, mintha dézsából öntötték volna. “Fernandito, fiam, ne rohanj” – ezt mondta nekem Del Bosque. Pontosan az ellenkezõjét annak, amit Grande szokott mondani, õ mindig viccelõdött velem, kötekedett: “Ne vacakolj, nyomjad neki.”

11 000 kilométer Glasgowig és vissza
Nyolc évig utazgattam busszal Európában, kivéve a moszkvai meccseket. A leghosszabb utam Glasgowba vezetett, a Kilencedik döntõjébe. 11 000 kilométer volt oda és vissza. Emlékszem, két nappal a csapat után érkeztem meg Madridba, és egyenesen a Cibelesre mentem. Két kört tettem a kút körül, mielõtt a garázsba hajtottam volna. Dudáltak az autók és az emberek tapsoltak.

Az autók nyilvántartási számával lottóztak
Sokáig a klub dolgozói és néhány játékos is vett szelvényeket, hogy a buszok nyilvántartási számait megjátsszák a lottón. Vannak olyan játékosok, akik már elmentek a csapattól, de még mindig játszanak. Még senki nem nyert semmit, de én továbbra is folytatom.

Pellegrini csak azért jött ki az öltözõbõl, hogy megölelje
Az elsõ alkalommal, mikor Pellegrini visszatért a Santiago Bernabéuba a Madridtól való távozását követõen, találkoztam a másodedzõjével és mondtam neki, hogy legyen szíves átadni az üdvözletemet a mesternek. Öt perc múlva Pellegrini megjelent és megölelt. Csak ezért jött ki. Utána visszament a stadionba. Egy remek ember.

Mourinho ajándéka
Mou-nak volt egy komoly összeakaszkodása Preciadóval az elsõ szezonjában. Az út Gijónba nem volt egyszerû, s aztán a meccsen is akadtak problémák. Mou segédei összetûzésbe kerültek Preciadóval. Én, aki már hosszú ideje ismertem õt, elköszöntem tõle és kezet fogtunk. Mikor felszállt a buszra, Mou rettenetesen rám ripakodott: “Részemrõl befejeztük, az ellenségemmel kezeltél!” – ezt kiabálta. Azt hittem, ez volt az utolsó utam a Madriddal. De Mou erõs személyisége hatalmas szívet rejt. Ahogy megérkeztünk a reptérre, elnézést kért tõlem és megölelt. Azután benyúlt a kabátja zsebébe, és egy kis szobrot adott nekem, ami a Fátimai Szûzanyát mintázta. “Vigyázz rá, hozzon szerencsét neked!” – ezt mondta. Aztán mielõtt elment volna, ismét megölelt.

A Kiss FM és a modern zenék
Eleinte én választottam ki a zenét, a Kiss FM-et hallgattuk az utak során. Volt egy cédém is, amit egy jó barátnõm állított össze nekem. Késõbb aztán egyre inkább a játékosok döntötték el, mit hallgatunk, hozták a saját lemezeiket, amiken modernebb zene volt. Az edzõk nem szóltak bele. Egyedül Mou volt az, aki megtiltotta a zenét a buszban, mikor veszítettek vagy rossz meccset játszottak. Azt mondta, semmi ok az ünneplésre.

Összezavarodott utánpótlás
A játékosok mindig ugyanoda ülnek, ez megszokás kérdése. Senki nem ül olyan helyre, ami nem az övé, de mindig van valaki, aki össze van zavarodva, fõleg az utánpótlásban. Nem emlékszem, ki volt az, de azt tudom, hogy Raúl helyére ült le. Valaki rászólt, hogy szedje onnan a cókmókját. A srác felkelt és átült máshová. Mikor Diego López visszatért, tudta, hogy megy ez, ezért megkérdezte, hova ülhet le. Diego egy lenyûgözõ srác, komoly, felelõsségteljes. Egy kiváló ember.

Beckham és a piperetáskák
Beckham megbízott engem és a klub egy másik alkalmazottját, hogy vásároljunk neki piperetáskákat a meccsek elõtt. Azt mondta, Victoria nagyon szereti ezeket. Megvettük neki, de sosem fizette ki. Persze semmit nem mondtunk neki mi sem. Egyszer találtam egy öt eurós bankjegyet az ülésén. Mikor megláttam, visszaadtam neki. Beckham átvette a pénzt, megköszönte és aztán továbbállt.

Csend a Borussia elleni meccs elõtt
Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor a busszal megérkeztünk a Dortmund elleni meccsre. Normális esetben a Castellana és a stadion közti út öt perc. Akkor majdnem húsz percre volt szükségünk. Nem tudtunk elõre haladni. Voltak játékosok, akik felpattantak, hogy a telefonjaikkal megörökítsék a látványt, és megkértek, hogy kapcsoljam ki a zenét, hogy hallhassák, mi zajlik odakint. A benti csendtõl libabõrös lettem. Dicsõítették õket. “Még sosem éltem meg ehhez hasonlót!” – ezt mondta Mou, akit ugyanúgy meghatott ez, mint a többieket. A rendõrségnek nem volt elég kapacitása arra, hogy visszafogja az embereket.

Táskák, mobilok és Drenthe fülbevalója
Mindig van valaki, aki elfelejt valamit, minden egyes utazás során. Irattartók, karkötõk, mobilok… Egy nap megtaláltam Drenthe egyik fülbevalóját. Nagyon sokat érhetett, vagy az eszmei értéke lehetett nagyon nagy, mert a srác mindent tûvé tett érte. Helguera és Celades voltak a legszétszórtabb játékosok.

Biliárdgolyók és rakéták
A legfélelmetesebb élmény az volt, mikor La Coruñában megdobálták a buszt a stadionba menet. Négy tükröt is megrongáltak és emlékszem, hogy az egyik játékos a földre esett. Volt olyan is, hogy fel akarták gyújtani a buszt. Megdobálták, és két jelzõrakétát is kilõttek felé. Sevillában egy biliárdgolyóval támadtak meg, amit Beckhamnek szántak, de megpattant a buszon és végül én kaptam.

Cristiano emberségének védelmében
Cristianóval kapcsolatban azt szeretném, ha a kritikusai igazán megismernék õt, mert akkor mindannyian teljesen megváltoztatnák a véleményüket. Nem érdemli meg azokat a vádakat, amikkel illetik. Egy remek személyiség, különleges. Olyan játékos, akit megjegyzel, minden értelemben nagyszerû. Azok, akik róla beszélnek, nem ismerik.

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK