Marcelo gyerekkori szerelme, élete párja, gyermeke anyja: Clarice Alves

Clarice Alves egy bátor nõ, aki nem félt áldozatot hozni szerelméért. Az akkor még csak 17 éves lány tanulmányait is szüneteltette csak azért, hogy szerelmével, Marcelóval együtt Európába költözhessen. Úgy tûnik, ez a kapcsolat megérte az áldozatot, hiszen a pár azóta összeházasodott, és született egy közös gyermekük is. Hogy honnan indultak? Mik voltak a kezdeti nehézségek? Ki is valójában Clarice Alves? „Minden sikeres férfi mögött egy nõ áll” címû sorozatunk legújabb részével többek között ezekre a kérdésekre próbálunk választ adni.

Már-már eretnekség azt állítani, hogy a legõszintébb futballszurkolók nem a brazil határokon belül találhatók. De akkor ki más tekintene erre a sportra vallásként? Nos, Clarice Alves megtalálta a választ, Spanyolországban. Már hétéve él itt, egy teljesen más világban. Számára az egyik legnagyobb dolog, hogy testközelbõl követheti a Real Madrid és a Barcelona rivalizálását. Figyeli, ahogy városok állnak le minden egyes El Clásico miatt. Figyeli a híreket, amik nem foglalkoznak semmi más információval, csak azzal, ami a Santiago Bernabéuból vagy Camp Nouból származik. Figyeli, ahogy a szurkolók és csapatok megõrülnek, aztán túlzásokba esnek azokkal szemben, akik a pályán játszanak.

„Teljesen abszurd. Néha még ijesztõ is” – mondja.

Clarice Alves a balbekk Marcelo felesége, akinek az egyik leghangzatosabb neve van Carlo Ancelotti jelenlegi csapatában. Ezt a státuszt hat idény alatt érte el. Meg van gyõzõdve arról, hogy további hat idénytt fog itt tölteni, hiszen a szerzõdése 2018-ig szól. Habár, ekkora sikernek ára van: szurkolók, akik nem tartják tiszteletben a magánéletüket, a sajtó, ami minden mozdulatukat követi. Clarice és Marcelo már egy paparazzi zaklatását is elszenvedték Madridban.

„A Real Madrid – Barcelona mérkõzés elõtti napon történt. Egy körúton mentünk, amikor Marcelo azt mondta: Szerintem ez a fickó követ minket. Nem lehet igaz, már három kört tettem meg, el kellett volna tûnnie. Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy hotelbe, ahol az egyik barátunk szállt meg. Aztán vártunk. Ugyanaz a férfi volt ott… A hotel biztonságija felírta a rendszámát és beszéltünk a személyzettel, akik azt mondták, ne aggódjunk, ez a lesifotós már többször megcsinálta ugyanezt más játékosokkal, hogy lelkileg aláássa õket. Egy játékos sokat utazik, ilyenkor otthon hagyja a feleségét, aztán egyszer csak észreveszi, hogy egy ismeretlen autó követi… Õrület, de végül hozzászoktunk.”

A színésznõ számára a játékosok és a szurkolók vagy a sajtó közötti viszony sokkal intenzívebb Spanyolországban, mint Brazíliában. Néhány európai szituáció nem fordulna elõ odaát. Például a brazil éttermekben Marcelo mindig befejezhette az étkezést a szurkolókkal való társalgás és fényképezkedés elõtt, de Spanyolországban mindenki odarohan hozzá, beszélnek vele, félbeszakítják – mintha évek óta barátok lennének.

„Ott (Spanyolországban) a szurkolók barátnak képzelik magukat. Sokszor nagyon gorombák is; kiabálnak utána, hogy „Ember, hogy veszíthetted el a múltkor a labdát?” Néha tényleg megfeledkeznek magukról.” – mondja.

A család egyik legrosszabb pillanata az volt, amikor szurkolók és paparazzik egy csoportja megtudta, hogy hol laknak. Rendszeresen a ház közelében jártak, hogy képeket készítsenek, sikoltozzanak, kopogtassanak az ajtón. Figyelemre vágytak. Nem csak a pár magánszféráját sértették meg, hanem Enzóét, a család négy éves kisfiáét is. Ráadásul zavarták az ott élõ hat kutyát, akik ettõl idegessé, hisztérikussá váltak. Minden más állat így reagált volna.

Ezek ellenére Clarice jobban szereti a jó oldalát nézni ezeknek a zaklatásoknak. Szeretettel tekint az egészre. Úgy, mint a jól végzett munka elismerésére. Ha Marcelo nem lenne ilyen értékes a klub számára, akkor a dolgoknak ez a része nem is létezne. Így inkább csak a jó oldalát nézi az egésznek. Ilyenek például a rajongók, akik a Real meccsein fekete parókát viselnek, utánozva a balbekk frizuráját, vagy a gyerekek, akik azzal töltik az idejüket, hogy rajzolnak és levelet írnak a játékosnak, egyszerûen azért, mert szeretik õt.

„A zaklatás annak a jutalmát szimbolizálja, hogy õ egy profi játékos. Meg lehet szokni. Ez az õ munkájának az elismerése.” – mondja Clarice.

A kezdetek
Marcelo és Clarice már a balbekk európai karrierjének megszilárdulása elõtt is ismerték egymást. A pár korábban egy trióként indult.

Marcelo és kedvese tinédzserkorukban találkoztak Caión keresztül, aki a színésznõ testvére. Minden úgy kezdõdött, hogy Caio és Marcelo elválaszthatatlan barátok lettek. 12-13 évesen együtt játszottak a Fluminense csapatánál, ráadásul Rio de Janeiro déli területén éltek, szomszédos utcában. Marcelo naponta járt a legjobb barátjának lakásában. Bensõséges kapcsolatot épített ki a családdal, köztük majdani feleségével.

2006 elején, 16 éves korukban kezdek el együtt járni, a szülõk, valamint a család többi tagjának beleegyezésével. Caio is áldását adta a párra, aki késõbb Madridba utazott a házaspárral, és az ország futsal bajnokságában tette le névjegyét. A trió nem sokkal késõbb már kvartett lett, hiszen Clarice testvére összejött Yasmin Carvalhóval, akivel a mai napig együtt vannak. Ez a négyes elválaszthatatlan Spanyolországban.

Költözés Madridba
Marcelo nem maradt sokáig a Fluminense csapatánál. Finom játéka, valamint a válogatott behívók megadták a lehetõséget arra, hogy a tengeren túl is felfigyeljenek rá. Az egyik kérõje a Real Madrid volt, álmai csapata. Keveset kellett gondolkodnia. A fiatal brazil elhagyta az országot, hogy csatlakozzon a „galaktikusokhoz”, és magával vitte szerelmét is, aki emiatt kénytelen volt szüneteltetni azon álmát, hogy színésznõ lesz, pedig nem sokkal korábban választotta ezt a hivatást.

„Marcelo nem akart otthagyni egyedül, azt akarta, hogy menjek vele. Mindig az volt az álma, hogy a Real Madridban játszhasson. Voltak ajánlatai, amelyek pénzügyi szempontból jobbak lettek volna, de a Real egy világklasszis klub. Ez volt a vágya, ezért a következõt mondtam neki: Gyerünk! Ha menni akarsz és üldözni az álmaid, akkor indulás!” – emlékszik vissza Clarice.

A brazil a 2006/2007-es idény téli átigazolási idõszakában érkezett meg a Santiago Bernabéuba. Figo és Zidane már nem volt a csapatban, de Ronaldo, Roberto Carlos, Beckham és Raúl még mind ott játszottak.

2006 novemberének végén következett be a nagy utazás, pontosan egy nappal azután, hogy Clarice leérettségizett.

„Akkor végeztem a középiskolával. Színészetet és kommunikációs ismereteket akartam tanulni az egyetemen. A vizsgáim elsõ felét Brazíliában abszolváltam, de a második kör idején már Madridban voltam, így eszembe sem jutott, hogy letegyem õket. Hiszen ha esetleg átmentem volna, akkor õrlõdtem volna, hogy tanuljak-e tovább, vagy ne. Sokat beszéltem a szüleimmel, mielõtt elindultam; nagyon közel álltunk egymáshoz, szóval békésen meg tudtunk beszélni mindent. Eleinte nagyon durva volt, hiszen 17 évesen kellett teljesen új életet kezdenem. Ez egy hatalmas változás.” – mondja.

Szerencsére, ahogy Clarice visszaemlékszik, a Real Madrid keretében sok volt a brazil játékos, akik nagyban hozzájárultak a beilleszkedés meggyorsításához. Émerson, Ronaldo, Cicinho, Robinho, Júlio Baptista, de legfõképp Roberto Carlos segített a fiatal párnak a családjuktól, barátaiktól, otthontól való távolság érzetének feldolgozásában. A balhátvéd, aki igazi példakép volt Marcelo számára, azonnal meghívta õket a házába, hogy töltsék együtt a szilvesztert.

„Nem engedte, hogy egyedül töltsük az elsõ szilveszterünket Madridban, úgyhogy elmentünk hozzá. Roberto tárt karokkal fogadott minket, rengeteget segített.” –emlékszik vissza Clarice.

Nagyon fontos volt ez a támogatás Marcelo számára, hiszen manapság már nagyon jól érzi magát, szinte egyedüli brazilként a klubnál – rajta kívül csak Casemiro és Pepe van, de utóbbi is portugál állampolgár. Új barátokat szerzett, megtanult angolul és spanyolul, megismerkedett új kultúrákkal. Jó barátja Cristiano Ronaldo, Di María és Modric is. De lényegében az egész kerettel jóban van. Angol, spanyol, német… A legnehezebb az, hogy megértsd, mit mond a másik…

„Mindegyikük más akcentussal beszél, így ez egy nagyon vicces nyelv-kavalkád. De valahogy mégis mind megértik egymást. Marcelo nagyon jól kijön mindenkivel a klubnál.” – meséli Clarice.

Az esküvõ és a fiú
Közel három évvel azután, hogy megkezdõdött kapcsolatuk, két hónappal összeköltözésüket követõen összeházasodtak. Az ötlet Marcelótól származik, még 2008-ból. Az egész eseményt kevesebb, mint két hónap alatt megszervezték. A dátumot úgy választották ki, hogy karácsony és szilveszter közé essen. Az ifjú pár december 27-én mondta ki a boldogító igent Rio de Janeiróban a család, barátok és sok-sok futballista elõtt.

A võlegény tanúja nem más, mint Thiago Silva volt, aki jelenleg a PSG játékosa, és akivel Marcelo még a Fluminensében kötött nagyon jó barátságot, mielõtt Madridba költözött volna. A játékos felesége, Isabelle nagyon jóban van Clarice-szal, együtt is meg szoktak jelenni mérkõzéseken. Ebben az értelemben az esküvõ egy remek lehetõség volt arra, hogy visszatérjenek oda, ahol minden elkezdõdött.

„Olyan régóta ismertük már egymást, hogy amikor elkezdtünk randizni, olyan volt, mintha már régóta együtt jártunk volna. Ugyanígy éreztünk, amikor összeházasodtunk. Már házasnak éreztük magunkat, mivel együtt éltünk.” – mondta Clarice.

Egy ilyen partnerkapcsolatban a hab a tortán Enzo, a pár elsõ és egyetlen gyermeke. Fiatal koruk ellenére mindent alaposan elterveztek. A klub- és ország-váltáson, összeköltözésen, házasságon át mindent megbeszéltek, végül pedig úgy döntöttek, hogy meg kellene próbálkozni a gyermekvállalással. Persze nem gondolták, hogy ilyen gyorsan sikerül is. Amikor az esküvõ után Spanyolországba értek, Enzo már velük volt.

Manapság a kisfiú a pár legnagyobb örömforrása. Négy és fél évesen apa legnagyobb szurkolója. Nagyon hevesen éli meg a klub életét, ahogy Marcelo is tette. Látogatja az edzéseket, meccseket, befut a pályára, focizik a többiekkel, bejár az öltözõbe, mindezt a legnagyobb nyugalommal. A legfontosabb, hogy példaképe életének része lehet.

A házukban is tapasztalható a futball iránti szeretet. Ezért pedig az apuka tehetõ felelõssé. Kint és bent is játszanak a labdával. Várjunk csak, a házban nem szabadna…

„Nem, de csinálják. Játszanak ott is. Összetörik a dolgaimat, és megy a harc. (nevet) Amióta pedig ilyen hideg van kint, minden egyes alkalmat megragadnak a benti játékra, ha épp nem vagyok ott. Azt hiszik, hogy nem tudom, de amikor hazaérek, mindig találok valamit összetörve. (nevet) Enzo imádja a focit. Mindig más akar lenni. A múlt hónapban például eldöntötte, hogy kapus lesz, úgyhogy elkezdte Iker felszerelését hordani. Enzo és Marcelo nagyon jó barátok, rengeteget játszanak együtt, a kutyákkal pedig óriási zajt csapnak.” (nevet)

Saját karrierje
Ha Marcelo álma az volt, hogy játszhasson a Real Madridban, akkor Clarice-é a színészet. Elõbbi miatt utóbbi parkoló pályára került. A Spanyolországba költözés és az anyaság miatt szüneteltette karrierjét. Mielõtt Európába költözött volna, egy színházban dolgozott. 12 éves kora óta öt darabban is játszott, amikor elkezdte a tanulmányait.

16 és 24 éves kora között a fiának és férjének szentelte az idejét. De még ekkor sem hagyta abba a tanulást. Úgy alakította a család idõbeosztását, hogy le tudjon diplomázni életvezetési tanácsadásból. Részt vett néhány rövidebb kurzuson, az egyik ilyet az amerikai színész, rendezõ és producer John Strasberg tartotta, egy másikat pedig a New York-i Filmakadémián hallgatott. Emellett privát órákat is vett Fernando Piernastól és Thais de Campostól.

Közben Marcelo kibontakozott a Real Madridban, Enzo pedig négy éves lett. Clarice rájött, hogy eljött saját karrierje felépítésének ideje. Látta, hogy képes lehet egyszerre anya/feleség és színésznõ lenni. Így 2012 júliusában elkezdett dolgozni ügynökével, Jaqueline Barrosóval. Nem sokkal késõbb négy produkcióban is szerepelt, ami több volt, mint amit elképzelt magának.

2014-ben egy romantikus filmet forgat majd Reynaldo Gianecchinivel, melynek két helyszíne egy brazil és egy olasz sziget lesz. Az õ jeleneteit Európában forgatják, ami még inkább boldoggá tette õt.

„Ez a szerep egy álom. Ez lesz az eddigi legnagyobb produkcióm, és mivel egyetlen jelenetem sincs Brazíliában, sokkal könnyebb lesz õket felvenni, mivel csak két órányira kell elrepülnöm otthonról.”

A jövõre nézve tervezi, hogy visszamegy a színházba, dolgozik a televíziónál, leginkább mini-sorozatokban. Mindenesetre ehhez több idõt kell Brazíliában töltenie, és el kell kezdenie szezonbeosztásokat egyeztetni. Jelenleg a mozi a legjobb módja annak, hogy karrierjét és családját össze tudja egyeztetni. Clarice pedig nem is lehetne boldogabb.

A sorozatunk korábbi részei:

Carol Celico: Feleség, anya, barát, aki szereti Jézust. Kaká büszkesége.

Irina Shayk, akit egyáltalán nem érdekel a foci

Sara Carbonero. A sikeres nõ, aki Casillas mellett hajtja álomra fejét

A nõ, aki Mourinho mögött áll.

Az asszony az elnök mellett

Forrás: Globoesporte
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK