Egytõl egyig: Real Sociedad – Real Madrid

Nehezen indult, de a vége sima gyõzelem lett a tegnap esti mérkõzésnek a Real Madrid számára. Mi ismét megpróbáljuk a mérkõzés képe alapján egy tizes skálán értékelni a játékosok és a csapatok teljesítményét. Mérkõzés utáni rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (7,5)
Nagyon gyengén kezdte a mérkõzést a Real Madrid, az elsõ játékrész olyan unalmasra sikeredett, hogy majdnem elaludtam a végére. A második félidõben azonban kinyílt a gólcsap, és szépen megszórták Bale-ék a hazaiakat. Összességében a csapat nem játszott rosszul, viszont Cristiano Ronaldo hiánya nagyon érzõdött a támadószekcióban. Érdekes, amikor Jesé pótolta, korántsem volt ennyire feltûnõ a portugál távolléte, azonban sajnos a kis spanyol sem bevethetõ még egy jó darabig (innen is jobbulást neki az újabb mûtétje után!). Ettõl függetlenül láthattunk szép dolgokat a Benzema-Bale párostól, akiket hellyel-közel egész jól támogatott a középpálya. Di María nem lehetett kezdõ, hiszen az elmúlt napokban bélproblémái voltak, így Illarra töltötte be a szerepkörét, amit szintén megérzett a csapat. A védelem ismét nagyot játszott, becsülettel hajtottak a gól nélküli eredményért. Örömmel tölt el, hogy ilyen nehéz pályán sikerült gyõzelmet aratni, az pedig csak hab a torán, hogy ilyen nagy arányúra sikeredett. Tapadunk tehát a Barca-Atlético párosra, és bár tegnap mindkét csapat nyert (a Barca most épp két darab büntetõvel), reméljük, eljön a botlásuk ideje. Mi addig is folytassuk azt, amit elkezdtünk. Hala Madrid!

Real Sociedad (4,5)
A liga egyik legkellemetlenebb ellenfele a baszk csapat, ezt az elsõ félidõben bizonyították is. Erõsek a támadásban, de még erõsebbek és keményebbek védekezésben, ám ez utóbbi szerencsére tegnap nem mutatkozott meg igazán. Több védelmi hibát is elkövettek, amit a Real Madrid büntetett is. A támadóik közül Griezmann élt jobban, de Velának is voltak ügyes megmozdulásai, azonban egyikõjük sem tudott kibontakozni igazán, hála a védõinknek. Ami igazán ellenszenves volt, az az Anoeta közönsége. Értem én, hogy kifütyülik Illarrát, mert “elárulta” õket azzal, hogy nyáron eligazolt a Real Madridba, de Alonso is kapott rendesen, ami számomra érthetetlen. Az az ember, aki mindig elmondja, hogy számára ez a klub a minden… Na de ez a legkevesebb. Véleményem szerint megérdemelné a baszk klub az Európa Ligában való indulás jogát, erre meg is van minden esélyük.

Játékosok

A mérkõzés legjobbja – Pepe (9)
Ismét a portugál. Óriási formának örvend, ezt bizonyította tegnap is. Mindig ott volt, ahol épp lennie kellett, ennek köszönhetõen két alkalommal szerelt, hétszer tisztázott és kétszer blokkolta az ellenfél lövéseit, ráadásul megfejelte amúgy is jó teljesítményét egy góllal. Már a múltkor is ódákat zengtem róla, most is lehetne sorolni az érdemeit. Számomra az idei szezon egyik legnagyobb meglepetése az õ játéka. Így tovább, Pepe!

Diego López (7,5)
Jól védett. Folyamatosan együtt élt a játékkal, mindig a helyén volt, a beívelt labdáknál pedig nagy magabiztosságot mutatott. Jól irányította a védelmet is, nem panaszkodhatunk rá. Bemutatott egy óriási védést is az elsõ félidõben, és bár a bíró visszafújta az akciót, ettõl még jó volt látni a mozdulatot. Javaslom, nézzük meg újra:

Daniel Carvajal (7,5)
Végre visszatalált a helyes útra. Többször hallottuk a nevét a támadásoknál, és általában csak az utolsó passzaival volt gond. Védekezésben nagyot játszott, jól semlegesített Velát, amit a számok is igazolnak: Hat szerelést és négy felszabadítást láthattunk tõle, valamint egy alkalommal blokkolta az ellenfél lövését. Ha így folytatja, nem kizárt, hogy nyáron utazik a világbajnokságra.

Sergio Ramos (9)
Akár Pepével együtt is lehetett volna a meccs legjobbja, de Pepe mellett döntöttem végül, mégpedig a gólja miatt. Ramosnak is óriási érdemei vannak a tegnapi gyõzelemben, valamint abban is, hogy ismét nem kapott gólt a csapat. Védõmunkájára nem lehet panaszunk, hiszen két alkalommal szerelt, nyolcszor tisztázott és kétszer blokkolta a kapura tartó lövéseket. Jó játékát megkoronázta egy nagyon okos gólpasszal, az õ középre fejelt labdáját váltotta gólra Pepe. Ha a szerencse vele van és nem a kapufát találja el, akkor az õ neve mellett is lehetett volna egy találat a remek fejese után. Ilyen meccseket várunk el tõle hétrõl hétre.

Nacho (7)
Bár Mourinho többször is játszatta már itt, nem ez az eredeti posztja, ennek ellenére most sem vallott szégyent. Az igaz, hogy a támadásokhoz nem tud sok mindent hozzátenni, de védekezésben nem lehet rá panaszunk, hiszen nem volt eget rengetõ hibája, valamint mindig a legegyszerûbb megoldás választására törekedett. Talán kicsivel több játékidõt is érdemelne.

Xabi Alonso (7)
Õ volt a legtöbbet játékban a Real Madrid játékosai közül. Gyakorlatilag tõle indult minden támadás. Passzainak 84%-a pontosan ért célba, 11 hosszú átadásából nyolc pontos volt. Régen ez a mutató talán 11/11 lett volna, azonban lassan beletörõdök, hogy most már be kell érnünk ennyivel. Nem játszott rosszul ennek ellenére, a védekezésbõl is igyekezett kivenni a részét.

Asier Illarramendi (7)
Az õ szerepeltetésével általában kicsit védekezõbb szellemû a Real Madrid középpályája, ez érzõdött tegnap is, hiába van több támadó feladata, mint Alonsónak. Néha az az ember érzése vele kapcsolatban, mintha kicsit suta lenne. Tegnap kapott hideget-meleget, a sors furcsa fintora, hogy pont õ szerezte meg a vezetõ gólt, ami nagyon fontosnak bizonyult, hiszen megváltoztatta a csapat játékát. A támadásokból ugyan kevésbé, de a védekezésbõl jól kivette a részét, három szerelés, két tisztázás és két blokk állt a neve mellett. Ettõl függetlenül számomra õ még mindig egy kérdõjel, engem nem gyõzött meg egyelõre.

Luka Modric (8)
Rengeteget volt játékban, ismét jól mozgatta a csapatot. Hihetetlen, hogy mennyit fut egy-egy mérkõzésen, mindig az az ember érzése, hogy õ mindenhol ott van. Tegnap este 89%-os pontossággal passzolt, és többször is besegített a védekezésbe. Két kulcspassza is volt a mérkõzésen, nem rajta múlt, hogy azokból nem született gólt. Rengeteget számít az õ jelenléte a középpályán.

Isco (8)
Bár nem szerzett gólt és gólpasszt sem jegyzett tegnap este, mégis jól és hasznosan játszott. Több szemkápráztató cselt is bemutatott, ráadásul három kulcspasszal segítette a társakat, melyek közül sajnos egyet sem sikerült gólra váltani. Sokat volt játékban, passzainak 92%-a pontos volt, ami kiváló mutató. Most az sem lehet rá mondani, hogy a védekezésbe ne segített volna be, öt alkalommal is labdát szerzett. Nagyon örülök az elmúlt hetekbeli teljesítményének.

Gareth Bale (7,5)
Gyakran tûnt fel Ronaldo helyén, sokat futott, nagyon akart, azonban nem minden jött neki össze tegnap este. Nem játszott ugyan rosszul, ráadásul gólt is szerzett (ajándékba kapott egy labdát, de gyönyörûen ismerte fel a helyzetet és helyezte azt a jobb alsóba), mégis azt kell mondanom, hogy volt és lesz is ettõl jobb meccse. Ettõl függetlenül nincs probléma a teljesítményével, szépen lassan a Real Madrid húzóemberévé vált.

Karim Benzema (7,5)
Õ volt a legkevesebbet játékban, azonban hasznosan játszott. Jól mozgott a védõk között, amivel gyakran területet nyitott csapattársainak. Passzainak 92%-a pontos volt, ráadásul lõtt egy bõdületes kapufát, amiért igazán gólt érdemelt volna. Emellet négy darab kulcspasszt osztott ki, tehát a legtöbbet a mérkõzésen. Jó lenne állandósítani a jobbik formáját, hiszen a szezon ezen szakaszán szükségünk lesz a legjobb Benzemára.

Cserejátékosok

Ángel Di María (7)
Tíz percet kapott az argentin szélsõ, aki ezek szerint teljesen meggyógyult. Úgy szállt be a mérkõzésbe, mintha semmi baja nem lett volna az elmúlt idõben. Összesen két passza volt, mindkettõ pontos, ráadásul a második elõtt õ szerzett labdát, és tanárian indította Moratát, aki nem hibázott. Nagy szükség van rá a középpályán.

Álvaro Morata (-)
Nagyjából öt percet kapott, ami elég volt neki arra, hogy begyalogoljon a labdával a kapuba, Di María átadását követõen. Örültem a góljának, úgy tûnik, a múlt héten átszakadt nála egy gát.

Casemiro (-)
Pályára lépése után még a labdával sem találkozott, így nem fogom értékelni õt sem.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK