Hogyan lett Cristiano a világ legjobbja

Hogyan lett Cristiano Ronaldo a világ legjobbja - és miért olyan távoli még mindig a visszaesése. Cristianót jelenleg a világ legösszetettebb támadó játékosaként emlegetik, de érdemes visszagondolni, hogy mennyire szenvedett a pályán az elsõ angliai évében, hogyan tökéletesítette az erõsségeit, és hogyan szállt szembe a gyengeségeivel.

Igen, szenvedett, bár lenyûgözte a Manchester Unitedet mint játékos, és mint ellenfél is. Ellenfél? Sir Alex Ferguson az önéletrajzában emlékszik vissza Ronaldo elképesztõ teljesítményére azon a bizonyos Sporting elleni barátságos mérkõzésen. John O’Shea egyszerûen képtelen volt megállítani õt, nem találta az ellenszert Ronaldo trükkjeire, lefordulásaira és bicikli-cseleire. “Addig nem megyünk el, míg le nem igazoltuk ezt a srácot!” – mondta Ferguson a Manchester akkori vezetõjének, Peter Kenyonnak.

Amikor Ronaldo Manchesterbe igazolt, azonnal sikeres lett. A Bolton ellen debütált: Sir Alex fél órára küldte õt be a pályára, amikor 1-0-ra vezetettek a Vörös Ördögök. A végére, Ronaldo lenyûgözõ játékának is köszönhetõen, 4-0-ra gyõztek. A szurkolók úgy üdvözölték õt, mint a csúcson lévõ George Bestet, fõleg a káprázatos cselei miatt.

“Úgy tûnik, a szurkolók megtalálták az új hõsüket. Bámulatos bemutatkozás volt, szinte hihetetlen. Éreztem, hogy a beállítása változást hoz számunkra. Óvatosnak kell lennünk a fiúval, hiszen még csak 18 éves, és tudnunk kell, mikor használjuk õt” – nyilatkozta Ferguson a mérkõzés után.

A portugál cselgép

Valójában nem mindig volt ez így – részben azért, hogy megvédjék õt, részben, mert Ronaldónak nem ment könnyen a beilleszkedés az angol bajnokságba. Akkor érkezett Manchesterbe, amikor a csapat játékstílusa nagy változáson ment keresztül, és négy éve nem nyert semmit a United.

A legtöbb klubnál ez nem tûnne hosszú idõnek, de a Manchesternek ez volt a leghosszabb nyeretlenségi sorozata a bajnokságban. Az Arsenal legyõzhetetlennek tûnt, a Chelsea edzõje José Mourinho lett, míg a Manchester csak harmadik hegedûs volt.

Ronaldo elsõ angliai szezonja megfelelt a sztereotípiáknak: egy ügyes, tehetséges külföldi, aki megküzd mind a liga fizikai elvárásaival, mind az ország éghajlatával. Az idényt jól kezdte és jól is fejezte be, de télen eléggé visszaesett. Egy idegenbeli meccs igazán emlékezetesre sikerült: Ronaldo csereként állt be a jobb szélre, folyamatosan trükközött, többször szabálytalanul állították meg, míg a letámadásoknál rosszul helyezkedett. Most ez elég furcsán hangzik, de néhány mérkõzésen Ronaldo inkább hátráltatta, mint segítette a Manchester játékát, az átlépõs cselei pedig haszontalanok voltak.

Az elsõ idény végén, a komikus, Frank Skinner kiparodizálta Ronaldót a Fantasy Football címû mûsorában. Elképzelt különbözõ helyzeteket, amikor Ronaldo nem tud a lábán maradni: például amikor vásárolni megy és egy új pár cipõt próbál fel. Ezek nem mindig voltak viccesek, de egyértelmû volt, mire akar rávilágítani. Cristiano hihetetlen technikai érzékkel megáldott futballista, de meg kell tanulnia ezt hatékonyan használni.

A vörös bikává válás

Részben a fizikai fejlõdése miatt kezdõdött el. Egy sovány, gyenge szélsõ volt, aki folyamatosan összeesett a legkisebb ütközéstõl is. Idõvel viszont megtanulta, hogy fizikálisan erõsebbé kell válnia. Rengeteg idõt töltött a konditeremben, sokat izmosodott, és a testsúlya is megfelelõ lett. Többé már nem az a vékony szélsõ volt, hanem egy hihetetlen erõs és sokoldalú támadó, aki leköti a védõk figyelmét – de már középcsatárként.

Különösen figyelemre méltó, hogy Ronaldo a pálya számos részén feltûnik egy mérkõzés alatt. A manchesteri évei alatt minden szezonban képes volt valami újat hozni. Ahelyett, hogy egy unalmas, ugráló bohóccá vált volna, egy sokkal tudatosabb, magabiztosabb játékos lett, emellett a passzai és a távoli lövései is hatékonyabbak lettek. Aztán szabadrúgás-specialistává vált, gyakorlatilag egy igazi újítást hozott a szabadrúgások terén azzal a csapódó-szitáló lövésével a Portsmouth ellen. Emellett a levegõ ura lett, és a bal lábával is egyre több gólt szerzett. 

Magabiztosan értékesítette a büntetõket, hihetetlenül érezte a kaput. Egy igazi gólgéppé, a komplett futballistává vált. Különösen akkor volt ez hasznos, amikor a Manchesternek rugalmas támadó alakzata volt. Abban az idõben, amikor a csapat nagyszerû sikereket ért el Európában, nagyon nehéz volt kitalálni a meccs elõtti felállásból, hogyan is fognak játszani. Ronaldo, ahogyan Rooney és Tévez is, képes volt jobb oldalt, bal oldalt vagy középen is játszani. Ez sokat segített neki, mert ott játszhatott, ahol a legjobban érzi magát: megkereshette az ellenfél gyenge pontját, ami általában az egyik szélsõ hátvéd volt. Emellett a kilences pozícióban is képes volt játszani – a Roma elleni fejese 2008-ban igazán emlékezetes találata.

Ronaldo elsõdleges posztja a balszélsõ, ahonnan befelé tud cselezni. A fizikai, technikai és a hozzáállásbeli változások ellenére is nehéz elképzelni õt a jobb oldalon játszani, hiszen a játéka fõleg a gólszerzésen alapszik. Nyilván, fontos megemlíteni, hogy Portugáliában, ahonnan õ jött, sokkal jobban szeretik a szélsõket, mint a gólszerzõket. Különös volt õt látni a jobb szélen az USA elleni világbajnoki mérkõzésen, amikor Varela fejére tekerte a labdát az utolsó másodpercekben. A régi Cristianót idézte.

José bûvészkedése

A Real Madridba igazolása óta Cristiano a környezetében annyi elõnyt élvez, hogy az edzõ a csapat felépítését teljesen az õ igényeihez igazítja. Ez egyértelmûen látszott José Mourinho irányítása alatt, ahol Ronaldo engedélyt kapott, hogy egészen fent játsszon, és ne csak egyszerûen balszélsõként, a 4-2-3-1-es rendszerben. Mourinho ismert a védekezésszeretetérõl, és néhány szélsõnek mégis megengedte, hogy kivonja magát ebbõl.

Mourinho valójában egy olyan rendszert talált ki Ronaldónak, ami megengedi neki, hogy elöl maradjon, és csak a kontratámadásokra koncentráljon. Néha az ellenfél jobbhátvédje mindenféle ellenállás nélkül léphetett be a támadásba. A Madrid ezt úgy oldotta meg, hogy Xabi Alonso biztosított, Özil balra tolódott, míg Di María egészen mélyen játszott, így kialakítva az egyensúlyt.

A válogatottnál ez nem ilyen egyszerû. Egyértelmûen látszott a Dánia elleni 3-2-es gyõzelem alkalmával, a 2012-es Európa-bajnokságon. Ronaldo nem akarta megállítani a dán jobbhátvédet, Lars Jacobsent, és inkább a kontratámadásokra helyezkedett. Az egész mérkõzés arról szólt, hogy ki jön ki jobban ebbõl, és meglepetésre Jacobsen volt az. Portugália már 2-0-ra vezetett, amikor a dánok, Jacobsen két beadásából kiegyenlítettek. Mindkét alkalommal teljesen üresen adhatott középre a jobbhátvéd. Végül Varela megnyerte a mérkõzést a portugáloknak, de Ronaldo védekezésbeli hiányosságai egyértelmûen kidomborodtak.

Manapság mégis sokkal több elõny van ebbõl. Olyasmi, amirõl Gary Neville beszélt még korábban: hogyan képesek az olyan játékosok, mint Ryan Giggs vagy David Beckham mindig felelõsséget vállalni a védekezésért, hozzátéve, hogy szerinte Ronaldót frusztrálja az összehasonlítás.

Kétség sem férhet hozzá, hogy Cristiano akkor a legpusztítóbb, ha szabadságot adnak neki a kontratámadásokban. Nem akarhatod, hogy visszazárjon a szélsõ védõvel, hanem inkább területet kell adni neki. A Barcelona ellen látszott, mennyire nagy probléma ez, amikor Daniel Alves éppen csúcsformában játszott – Ronaldót gyakran megcserélte Di Maríával Mourinho, hogy az argentin visszazárjon Alvessel.

Közben Carlo Ancelotti gyakran váltja át a saját rendszerét egy 4-4-2-höz hasonlóra, ahol Ronaldo közelebb játszhat a kapuhoz, de még sincs szabadon hagyva a baloldal. Cristiano képes a bal szélen kezdeni és ott játszani, de nem kell védekeznie.

Mi következik ezután?

A legérdekesebb kérdés, hogy mi történik Ronaldóval a jövõben. Jelenleg úgy fest, hogy nem akar leállni – 20 gólt szerzett az eddigi 13 bajnoki mérkõzésen. Nyilvánvalóan eljön az a pont, amikor a teljesítménye hanyatlani kezd, mert a robbanékonysága romlani fog. Ronaldo hihetetlen módon képes területet csinálni magának, kirobbanó sebességre képes az elsõ 10-15 méteren, ami rendkívül hasznos, amikor nincs sok ideje a lövésre.

Talán képes lenne változtatni a játékán. Talán neki is változtatni kell majd, és kimondottan csatárt kell játszania. Az ereje, a magassága és a fejelõképessége megvan hozzá. Természetesen ez egy kicsit odébb van, és a hihetetlen technikai ügyességének köszönhetõen egy ideig biztosan folytatja ezt a kimagasló teljesítményt, mint egy alkalmazkodó, lendületes és sokoldalú támadó. Talán egészen 38 éves koráig a büntetõterület körül fog lézengeni és egyik gólt szerzi a másik után.

Általában az olyan játékosok, akik a sebességüktõl függnek, ritkán képesek meglenni nélküle. De Ronaldónak valószínûleg nem lesznek ilyen problémái. A bámulatos technikai tudása, a hihetetlen fizikuma és az elkötelezettsége a biztosítéka annak, hogy még éveken át ilyen formában láthatjuk õt – de talán már nem lesz egyetlen átlépõs csel sem.

Forrás: FFT
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK