Benítez nulladik napja

Rafa Benítez hétfõn landolt Madridban, majd aláírta szerzõdését a Real Madriddal, hogy a következõ három évben õ legyen a blancók trénere. Nagyjából évi 4 millió eurót fog keresni. De mi is történt ezen a napon pontosan?

Az edzõ korán kelt, hogy megkezdje új korszakát, mint a Real Madrid kapitánya. 8:45-kor hagyta el a Marina di Castelo hotelt, ami a Napoli edzõközpontja mellett található, majd elindult a spanyol fõvárosba. Az AS riportere itt kapta mikrofonvégre, de csak ennyit mondott: „Készen állok, nagy reményekkel vágok bele, várom már ezt a kihívást.” Amikor megkérdezték, hogy most kezdõdik-e az álma, igennel felelt.

Benítez, akit egy kisbusz vett fel a nápolyi hotelnél, a Real Madrid által bérelt privát gépen utazott Madridba. Vele voltak kollégái, Juan Francisco Sánchez, Xavi Valero, Paco de Miguel és Antonie Gómez. 12:30 körül landolt a gépük, rengeteg újságíró várta õket a reptéren, de a Barajas egy elzárt részére érkeztek meg, majd már csak egy Audi hátsó ülésén látták õket a kijáratnál.

Elsõ útja Valdebebasba vezetett, ami igazolja, hogy valóban keményen dolgozik. Ezután Florentino Pérezzel és José Ángel Sánchezzel találkozott, hogy aláírja szerzõdését, mint a Real Madrid új edzõje. Három bizalmasa is megkapta megbízását, Benítezzel együtt õk is a klubnál dolgoznak az elkövetkezendõ idõszakban. Ez is a tárgyalások fontos kérdése volt, mivel a klub fontolgatta, hogy külsõs erõnléti edzõt fog alkalmazni. Végül ez a feladat Paco de Miguelre vár, aki a 2007-08-as idény óta dolgozik együtt Benítezzel. Jelenleg még a másodedzõ személye kérdéses, az egyik legnagyobb esélyes erre a posztra Fernando Morientes. Hierro szerzõdése lejárt.

A Florentino Pérezzel és José Ángel Sánchezzel folytatott beszélgetése során az igazolások is szóba kerültek, érintették a lehetséges érkezõk, illetve távozók témáját is.A Madrid következõ lépése a nyílt titok hivatalos leleplezése lesz, vagyis a bejelentés, hogy Benítez lett Carlo Ancelotti utódja. Ezután elkezdõdnek az események. Szerdán 13:00-kor bemutatják a Bernabéu VIP-termében. Ezután megtartja elsõ sajtótájékoztatóját, mint a Real Madrid trénere. Ezt követõen véglegesíti az elõszezon programját, amelyet a klub már megtervezett. Utaznak Ausztráliába, Kínába és Németországba is. Minden kérdést lezár, mielõtt néhány napos szabadságra megy.

Az elsõ útja a landolás után Valdebebasba vezetett. 12:50-kor segítõi társaságában átlépte az edzõközpont kapuját. Ott elsõ kézbõl tapasztalhatta meg, hogy milyen körülmények között edzenek a játékosai. Rendkívül elégedett volt a változásokkal, amelyek utolsó ittléte óta történtek az edzõközpont életében, ahol gyerekként és edzõként is megtehette karrierje elsõ lépéseit.

Ami az egyik legszimpatikusabb volt számára, az a lelátó a rezidencia részlegnél, illetve az irodája. Szintén meg akarta ismerni az utánpótlás csapatok által használt létesítményeket, hiszen többek között az utánpótlás részleg feljavítása is a céljai között szerepel. Az edzõ és segítõi kipróbálták szobáikat és a központban töltötték az éjszakát. A „madrileño” ma megkezdi munkáját, miután a klub mindent hivatalossá tesz.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK