Zs. Csaba (abu): Nem túl egyszerû egyetlen pillanatot kiragadni egy ilyen csodálatos pályafutásból. Iker rengeteg bravúrral kápráztatott el minket az évek során, de az én választásom nem egy óriási védésre esett. Ugye mindenki emlékszik a 2006/07-es, hihetetlen idényre? Az én kedvenc momentumom innen származik. A Real Madrid az utolsó fordulóban a Mallorca csapatát fogadta. A nyomás óriási volt, hiszen egyedül a gyõzelem jelentette azt a csapat számára, hogy megvan az a „bizonyos” harmincadik. Szeretett csapatunk mentális helyzetén az sem könnyített, hogy a Mallorca a 18. percben vezetést szerzett. Az egész idényre jellemzõ küzdõszellem azonban nem hagyta el a csapatot, néhány perccel késõbb Raúl egalizált, majd Mahamadou Diarra megszerezte a vezetést egy jól irányított fejessel. Ezután néhány másodperccel elérkezett az a pillanat, amelyet sosem fogok elfeledni. A színtiszta madridizmus pillanata. Iker sír, a száját pedig két erõteljes „Vamos!” üvöltés hagyja el. Akármikor eszembe jut, libabõrös leszek. Ez a momentum mindent elárul a Kapitányról, a madridizmusáról, az alázatáról.
N. Viktor (Bueno): Több emlézetetes és örömteli pillanat juthat eszünkbe Iker Casillas neve hallatán. Õ a madridizmus egyik megtestesítõje, a Real Madrid legendája. Egy csodás karriert tudhat maga mögött a világ legnagyobb és egyik legjobb csapatában. 25 éves karrierje során számos fontos védéssel járult hozzá csapata dicsõségéhez. Számomra a legemlékezetesebb produkcióját a 2002-es Bajnokok Ligája döntõjében nyújtotta. Raúl nyolcadik percben szerzett góljával hamar vezetéshez jutott a csapat, azonban Lúció öt percen belül kiegyenlített. Ki ne emlékezne Zidane káprázatos kapás lövésére, amivel az elsõ félidõ zárult. No, de térjünk vissza Casillashoz, akinek szintén nagy szerepe volt a gyõzelemben. Ezen az ominózus estén csereként állt be a 68. percben, a sérült César helyére. Nem érzett sértettséget, amiért a kispadból beállva kellett segítenie csapatán. Bravúrjainak köszönhetõen a Leverkusen nem tudott újabb találatot szerezni, így sikerült megnyerni a Kilencediket.
Gy. András (umek): Néhány évvel azt megelõzõen fertõzött meg a madridizmus, hogy Iker Casillas az elsõ csapat kapusa lett. Az elõzetes híresztelések alapján számítani lehetett rá, hogy nem mindennapi hálóõrrõl van szó, ráadásul az utánpótlásunkból érkezett, így még kíváncsibb voltam, hogy mi fog kisülni belõle. És mi lett? 19 trófea. Ezt a receptet el kell tenni késõbbre. De hogy melyik volt számomra a legemlékezetesebb pillanat vele kapcsolatban? Erre azonnal és egyértelmûen tudok válaszolni. A Bayer Leverkusen elleni BL-döntõ, ahol a sérült César helyére állt be 2-1-es madridi vezetésnél, hogy aztán lényegében szinte csak neki köszönhetõen megmaradjon az elõny és elhódítsuk a Kilencediket. A védéseket, amikor például estében, a lábával tessékelte ki az ellenfél lövését, soha nem fogom elfelejteni, ahogy a könnyekkel tûzdelt ünneplést sem. Én mindig erre az Iker Casillasra fogok emlékezni, ha pedig a fiaim megkérdezik tõlem, amikor idõsebbek lesznek, hogy „Apa, ki az az Iker Casillas?”, akkor elmosolyodom és kezdésként megmutatom nekik a 2002-es BL-döntõ összefoglalóját.
P. Diána: Rengeteg szép védést, bravúros, emberfeletti reflexekrõl árulkodó megmozdulást lehetne felsorolni, de nekem mégis ez a nagyon emberi, nagyon jelentõségteljes pillanat jut az eszembe. Szegény Iker óriásit hibázott az Atlético ellen, ha nincs Ramos utolsó utáni momentumban érkezõ fejese, talán egy életre elátkozzák õt a színváltósabb madridisták, de talán még az igaz Iker-fanok szép emlékei is nagyon megkeseredtek volna. Ám nem így történt, s talán pont errõl súgott valamit Sergio fülébe. Valahogy így hangozhatott: Köszönöm, hogy megmentettél, köszönöm, hogy megmentettél minket. Mi is köszönjük Neked, Iker, s legyen bármi az igazság, álljon bármilyen ok a távozásod mögött, azt sosem felejthetjük el, amit ezért a csapatért tettél.
V. László (ladisloo): A számoma legemlékezetesebb pillanat a 2010-es vb-döntõ lefújásának a pillanata. Iker kiengedte a labdát már a hosszabbítás hosszabbításában. Lassan vezette vissza a pályára, mikor megszólalt a hármas sípszó és õ szinte felrobbant. Puyollal egymás nyakába borultak, miközben stábtagok és cserék lerohanták. Mindenki kiabált, ugrált, viszont Iker arcát kezébe borítva zokogott (videó: 18:45-tõl). Térdre rogyott, közben folyamatosan rohantak hozzá a csapattársak. Õ csak nézett maga elé és rájött, hogy a legnagyobb dolgot érte el, amit csak el tudott képzelni a karrierjében. Szakmailag és emberileg is nagybetûs PÉLDAKÉP.
P. Roland: Az én kedvenc pillanatom, mikor 2007-ben a Mallorca ellen Diarra fejes góljával átvettük a vezetést, Casillas magából kikelve, õrjöngve, sírva, mezét tépkedve vette tudomásul, hogy bizony megvan a harmincadik bajnoki cím. Iker egy ereje teljében lévõ, megkérdõjelezhetetlen helyû, igazi madridista vezér képét vetítette elém, ez az énje nagyon nagyon hiányozni fog és várom vissza minél hamarabb.
Ny. Viktor (Viiiik): Ez a jelenet tökéletesen tükrözi, hogy mi is jellemezte Iker Casillast a Real Madridnál töltött évei alatt. A lehetetlen szituációkból is gyõztesen jött ki. Volt, hogy Beckham, Figo, Ronaldo, Zidane, Roberto Carlos játszott elõtte, volt hogy Pavón, Minambres, Pablo García, Drenthe vagy éppen Portillo, de õ mindig ott volt a kapuban, mint biztos pont. Bármelyik másik 10 játékossal volt a pályán, csak a gyõzelem lebegett a szeme elõtt. Rajta nõttem fel, és valahogy kicsit mindegy is volt, hogy ki sepreget éppen, vagy ki a gólfelelõs, mindig éreztem egy alapvetõ biztonságot, mert Iker állt a kapuban. Volt olyan idõszak is, hogy nem vele képzeltem el a kezdõcsapatot. Volt, hogy más játékost preferáltam volna adott esetben, mert éppen akkor alkalmasabbnak láttam. Ilyen is volt, bevallom. De azt nem tudtam volna sosem elképzelni, hogy a mûvészbejárón kiosonva jó néhány évvel a visszavonulása elõtt más csapat kapujában fog állni. Raúl után sajnos egy újabb, karrierjéhez, jelentõségéhez mérten méltatlan búcsú. Biztos õ sem volt mindig ártatlan mindenben, és neki is voltak rossz pillanatai mind a pályán, mind azon kívül, de azt nem lehet tõle elvitatni, hogy a klub történetének egyik legnagyobb alakjává nõtte ki magát. Valószínû, hogy évtizedek múlva is úgy fog a madridisták szívében élni, mint A KAPUS. Sajnos lehetetlen körülmények között, lehetetlen idõpontban, lehetetlen körítéssel hagyott itt minket. Õ maga azonban sosem ismerte a lehetetlent.
Sz. István (Szoki): Nehéz kiragadni egyetlenegy momentumot egy olyan pályafutásból, amilyen Iker mögött van. Most mégis kiemelnék egyet a sok közül. 2009 október 3-án a Sevilla vendégeként lépett pályára a csapat a Ramón Sánchez Pizjuánban, a bajnokság 6. fordulójában. A találkozó elõtt is félõ volt, hogy Lassana Diarra és Cristiano Ronaldo hiánya majd rányomja a bélyegét a csapat játékára. Az elsõ félidõ egyértelmûen a hazai csapaté volt. Komoly nyomás alá helyezték a Real Madrid hátsó alakzatát, mi több, a fõvárosiaknak a 22. percig értékelhetõ támadásuk sem volt. A félidõben Jesús Navas 34. percben szerzett góljával vezetett a Sevilla. A második játékrészben Pepe találatával egyenlített a Real Madrid a 49. percben. Ezt a találatot egy nem kis sevillai helyzet elõzte meg, Negredo belõtt labdája után ugyanis Perotti néhány lépésrõl sem volt képes Casillas kapujába juttatni a játékszert, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy a Real Madrid portása egy újabb földöntúli bravúrt bemutatva tartotta meccsben csapatát. Pepe gólja után mindenesetre a Real Madrid néhány percig ugyan át tudta venni a játék irányítását, ám támadásban nem volt elég hatékony és gyors ahhoz, hogy további gólokkal tudja megterhelni Palop kapuját. A hátsó alakzat sem állt stabil lábakon, a 66. percben meg is szerezte a gyõzelmet jelentõ találatot Renato. A 2-1-es végeredmény az elsõ vereséget jelentette a Real Madridnak a 2009/2010-es szezonban.
D. Márk (elcubano): Nehéz egy olyan játékos pályafutásából kedvenc pillanatot választani, aki kapitányként minden létezõ (!!!) trófeát magasba emelhetett. Talán az a pillanat marad meg örökké az emlékezetemben, amikor a 2002-es Bajnokok Ligája döntõjében a sérült César helyére kellett beállnia, pár perccel késõbb bemutatott védései pedig nélkülözhetetlenek voltak ahhoz, hogy megnyerjük a Kilencediket. Filmbe illõ pillanat volt, amikor az ifjú kapus hõsiesen megküzdött a rá nehezedõ hihetetlen nyomással. Talán attól a pillanattól vált a történelem egyik legjobb kapusává.
T. Zoltán (TZOLI): Rengeteg volt, de számomra egy – pontosabban három – jelenet egyértelmûen megmaradt: amikor a 2002-es BL-döntõn beállt César helyett a kapuba, és három elképesztõ védésével tulajdonképpen megnyerte a meccset a Madridnak. Akkor mindenki az emlékezetes Zidane-gólról beszélt, holott a Casillas-védések nélkül nem sikerült volna megnyerni a BL-t. Azt hiszem, akkor lett a jó kapusból legenda.
V. Zoltán (phelan): 2002-ben olyan pocsék formában volt, hogy az öreg inkább César Sánchezt védette, aki amúgy szintén remek kapus volt. Mégis sokan úgy gondolták, köztük én is, hogy akármilyen formában is van, Ikernek kellene a kapuban állni. A többi már történelem. Errõl az amúgy pocsék glasgow-i döntõrõl két felejthetetlen emlékem van. Az egyik Iker Casillas.
L. Milán (luqe): A skóciai BL döntõt már többen megénekelték elõttem, egyértelmûen kiemelt helyet foglal el az én emlékeimben is. Egy másik emlékezetes pillanat még korábbról, a 2000-es Európa Bajnokság és a spanyolok negyeddöntõ mérkõzése a francia csapattal. Azon a meccsen Canizares védett és egy szép – bár védhetõnek tûnõ – szabadrúgás gólt szenvedett el Zidane ellen. A meccs szünetében Csapó Gábor egykori kiváló vizilabdázónk felvetette, hogy nem érti, miért nem védetik Iker Casillast aki “egy nagyon tehetséges gyerek”. Akkor még nem is tudtam, hogy eszik vagy isszák Casillast. Aztán rákerestem a neten és tényleg egy gyereket láttam. Néhány évvel késõbb pedig már ugyanaz a kölyökképû srác keserítette meg az ellenfelek csatárainak életét és a fenti történet mindig eszembe jutott olyankor. Rengeteg óriási bravúr, egy az egyben megoldott szituáció és már-már fizikailag is kétséges védés fûzõdik a nevéhez, fõleg az elsõ Pérez-éra ámokfutása idején, amikor védõk nélkül volt a csapat. Nekem furcsa módon az a legkedvesebb emlékû idõszak Ikerrel kapcsolatban.
