Hosszú ideje nem beszélt a spanyol sajtóval.
Igen, lehetséges. De mindig öröm számomra, ha a szép emlékeket felidézhetem és társaloghatok Önökkel. Nagyon szeretem Spanyolországot, s persze a madridistákat.
Tényleg szép emlékeket õriz Madridról?
Tényleg. Mindig is azt mondom, hogy a madridi éveket tekintve pozitív a mérlegem, fontos szakasza volt az életemnek, a jó és rossz dolgokkal együtt.
Most sokkal nyugodtabbnak tûnik. Milyen az orlandói élet?
Boldog vagyok. Az USA-ban egészen más a labdarúgás, teljesen különbözik attól, ami Spanyolországban van, de nagyon jó tapasztalat. Azt kell mondjam, az MLS óriási fejlõdésen megy keresztül, sokkal magasabb a színvonal, mint azt az emberek gondolnák. Olyan csapatban játszom, mely a nulláról kezdte, egy olyan helyen, ahol a labdarúgás közel sem a legnépszerûbb sport. Igazán csodás kihívás.
Az általános elképzelés szerint aki ide jön, lényegében nyugdíjba vonul.
Sok európai játékos jön ide a karrierje végén, más jellegû tapasztalatokat, nyugodtabb futballt keresve. De én, amióta csak itt vagyok, számos labdarúgót beajánlottam, akik úgy döntöttek, tesznek egy lépést az MLS felé. Az biztos, hogy technikailag még van hová fejlõdni, s nem hasonlítható még olyan bajnokságokhoz, mint például a spanyol, az angol vagy a német, de nagyon gyors a fejlõdés, én is ezért vagyok itt, hogy ehhez hozzájáruljak.
Nehéz volt Önnek, mint korábbi aranylabdásnak meghozni azt a döntést, hogy elhagyja Európát és az Egyesült Államokban folytassa?
Egy kicsit, hiszen még volt egy év a szerzõdésembõl a Milannal. Természetesen nehéz a döntés, hiszen egy olyan kontinenst hagy ott az ember, ahol a legjobbak lépnek pályára, de az ember karrierjében eljön az a pillanat, amikor új dolgokat kell keresnie. Szerettem volna belevágni ebbe a kalandba, megismerni egy másik kultúrát és futballt. Az MLS kapcsán pedig kifejezetten hozzá akartam járulni ahhoz, hogy jobbá váljon. tudom, hogy a legjobb éveit már nem tapasztalhatom meg, hiszen az négy-öt év múlva jöhet el, de nagyon boldog vagyok egy olyan bajnokságban, mely sokkal jobb, mint azt az emberek képzelik. Tudják, itt tökéletes a szervezettség. A labdarúgók szakszervezete nagyon jól mûködik, a televíziós szerzõdések is átgondoltak, a tévések azon vannak, hogy segítsék a bajnokság fejlõdését és a szurkolókat helyezik elõtérbe.
Jobb itt, mint várta?
Azt hiszem, igen. Van egy nagyon pozitív jellemzõje az MLS-nek: nincs nagy különbség a klubok között a pénzügyek terén. Minden meccs nagyon kiegyenlített, a nyolcadik helyezett simán megverheti az elsõt. A szurkolók számára ez nagyon szórakoztatóvá teszi.
Mit hiányol legjobban Európából?
Fõleg a Bajnokok Ligáját. Azoknak a meccseknek a hangulatát. Egy különleges sorozat, a legnagyobb, de most is követem mint drukker, s büszke vagyok arra, hogy valaha a részese lehettem, hogy elhódíthattam a trófeát.
Követi a Real Madridot?
Természetesen, amikor csak tudom. Remekül kezdtek, s csodálatos látni, hogy Cristiano megint beindult. Nagyon örülök ennek.
Mire számít?
Nagyon magas szinten kezdtek. A keret most is elképesztõ, mint mindig, az új edzõ is erõs bemutatkozást nyújtott. Remélem, hogy minden remekül alakul majd.
Kaká akkor ezek szerint még mindig madridista?
Persze, hogy az vagyok! És emellett még szurkolok a Sao Paulónak, a Milannak, s jelenleg az Orlando Citynek. szerencsére nem játszottam túl sok csapatban, s mindegyikkel jó a kapcsolatom. Amikor csak tudom, megnézem a Real Madrid meccseit, szorítok értük, megünneplem a gyõzelmeiket, s mindenekelõtt a legjobbakat kívánom nekik.
Két éve jött el Madridból. Milyenek az emlékek?
Ahogy az elõbb is mondtam, csak pozitívak, a lehetõ legjobbak. Nagyon fontos szakasza volt a karrieremnek. Négy évet töltöttem ott, nagy dolgokat éltem át szakmailag és személyesen is. Ha mindent mérlegre teszek, a jó dolgok vannak többségben. Mindig erre próbálok összpontosítani. Nyertem egy bajnokságot, egy szuperkupát és egy Király-kupát is. Természetesen voltak nehéz pillanatok, de ezekbõl tanultam, s így emberileg és labdarúgóként is jó helyzetben voltam.
Nem sikerült azt nyújtania a pályán, amit az emberek vártak.
Ez igaz, nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan arról álmodtam, és ahogyan az emberek szerették volna. Szerettem volna, ha minden másként alakul. Ez persze a saját hibánk is, hiszen lepörgetünk a lelki szemeink elõtt egy ideális filmet, ám az élet nem mindig annak megfelelõen alakul. Madridban hiányzott a folytonosság, elsõsorban a sérülések miatt. Azután, amikor felépültem, edzõi döntések miatt. Ez a két tényezõ indokolta leginkább a távozásomat, de végül is több mint 120 meccsen léphettem pályára, majdnem 30 gólt szereztem, ami azt jelenti, hogy minden negyedik meccsen betaláltam.
Sokat szenvedett?
Átestem pár nehéz helyzeten, hiszen nem úgy alakult minden, ahogy szerettem volna, vagy ahogyan az emberek remélték, de az egész életemre hatással van, amit a Real Madridnál tanultam. Pszichésen sokkal erõsebbé váltam, megtanultam felülemelkedni olyan dolgokon, melyekhez addig nem voltam hozzászokva a pályafutásom alatt. Végül is megtanultam, hogy vannak olyan dolgok a futballban, amelyeket nem lehet irányítani. Biztosíthatok mindenkit, hogy ami tõlem telt, azt megtettem a Madridért, teljes erõbedobással dolgoztam, de a sérülésekre és az edzõi döntésekre nem volt ráhatásom. Ezeket nem befolyásolhattam, de végtére is az marad meg bennem mindörökké, hogy egy olyan klubban játszhattam, mint a Real Madrid, s egy olyan stadionban, mint a Bernabéu.
Úgy érezte, rosszul bántak Önnel?
Nem, egyetlen percig sem. Nem éreztem ezt, mert megértettem, hogy Spanyolországban és a Real Madridnál így mennek a dolgok, s nem én vagyok az a játékos, aki ezt meg fogja változtatni. Hozzászoktam ehhez és kész. Sokszor hallok olyan dolgokat, amik nem igazak, de nem tudom meggyõzni ezeket az embereket, hogy nem így történt. Akikkel együtt dolgoztam a Real Madridnál, azok tudják, milyen ember vagyok és mennyit dolgoztam. Egy ilyen klubnál a sajtó és a szurkolók felõl érkezõ nyomás is óriási. Ott kifütyülnek, még Ronaldót is kifütyülhetik, ami egészen hihetetlen, hiszen amit õ tesz, az páratlan, a történelemkönyvekbe való. De kifütyülték Ikert, Zidane-t és a brazil Ronaldót is. Ez az ottani szurkolói kultúra része, s nehéz rajta változtatni. Nem éreztem, hogy rosszul bánnának velem, a madridistáknak csak hálás lehetek. Az utcán mindenki nagy szeretettel és tisztelettel viszonyult hozzám. Remek éveket töltöttem el Spanyolországban.
Milyen volt a kapcsolata Mourinhóval? Az imént azt mondta, mellette hiányzott a folytonosság.
Én mindig is profin álltam ehhez és tiszteletben tartottam a döntéseit. Nem volt rossz kapcsolatunk. Természetesen voltak dolgok, melyekkel nem értettem egyet, de nem volt más választásom, folytattam a kemény munkát. S amikor elhagyta a csapatot, és rólam kérdezték, kárpótoltak a szavai: azt mondta, kiváló, profi sportoló vagyok. Florentino is így nyilatkozott. Remélem, az emberekben is ez maradt meg. mindent megtettem azért, hogy sikeres legyek a Madriddal.
Tartja a kapcsolatot a madridi játékosokkal?
Igen, néhányukkal szoktunk beszélgetni. Cristianóval, de fõleg Marcelóval.
És miket mesélnek Önnek?
Marcelóval fõleg személyes, családi dolgokról szoktunk szót váltani. Marce egy zseni! Hihetetlen figura és óriási madridista. Imádja a Real Madridot, s szerintem a klubnak is nagyon jó, hogy ilyen elkötelezett játékosai vannak. Marcelo nagy becsben tartja a Madridot, amikor beszélünk, végül mindig a Madridnál lyukadunk ki. Állandóan azt hajtogatja, hogy onnan akar visszavonulni. Mikor Cristianóval beszélünk, általában gratulálok a góljaihoz (nevet).
Már csak egy hajszálnyira van attól, hogy felülmúlja Raúlt.
Cristiano hihetetlen, minden, amit tesz, történelem. Túl fog nõni Raúlon úgy, hogy nagyjából 400 meccsel kevesebbet játszott (nevet). Ez igazán fantasztikus, s innen is gratulálok hozzá. Olyan keményen kell dolgozni, ahogy õ teszi, s lám, ott az eredménye. Egészen elképesztõek ezek a számok.
Ön az utolsó aranylabdás a „halandók” közül, ezt követõen Cristiano és Messi felosztotta egymás közt a trófeákat.
Ez nagyon jó érzés. Tudta, hogy Ronaldinho, Cristiano, Messi és én vagyunk csak azok az aranylabdások, akik még aktívak? Engem motivál az, hogy ilyen emberek mellett említenek, s hogy én vagyok az utolsó, aki Cristiano és Messi elõtt még elnyerte ezt a díjat. A futball világában, ennyi jó játékossal csak négy aktív aranylabdás van, erre büszkének kell lennem. Persze minden egyéni díj a csapatmunkát dicséri, azért nyerhetjük meg ezeket, mert egy nyertes csapat tagjai vagyunk.
Nehéz belátni azt, hogy már nem Ön a világ legjobbja?
Ez egy tanulási folyamat eredménye, de igen, már el tudom ismerni. Azzal sikerült ezt felismernem, hogy rájöttem, az idõ halad, és mindennek megvan a maga pillanata. Volt idõ, mikor én voltam a legjobb, aztán egy szakmai és személyes kihívás elé állított a Real Madrid, s most pedig itt vagyok, egy újabb nagy dolog részeseként az USA-ban.A pszichológiai felkészülés a sportban és az életben is nagyon fontos. Ilyen értelemben rengeteget tanultam, sokat dolgoztam fejben is. Fel kell készülni azokra a dolgokra, melyek elõttünk állnak. Én például különleges helyzetben voltam a brazíliai világbajnokságon. Ez mindenkinek sokat jelentett, én viszont távol maradtam. De a fontos az, hogy mindent megtettem azért, hogy ott lehessek. Végül Felipao másokat választott, ezt pedig tiszteletben kell tartanom, s támogatnom kell azokat, akik bekerültek. Nyugodt vagyok, hiszen a magam részérõl mindent megtettem. Alázatosnak kell maradni. Most ismét játszhatok. Nagyon boldog vagyok. Nem a kedvenc számomat viselem, nem vagyok csapatkapitány, de olyan boldog vagyok, mint az elsõ nap, s minden vágyam, hogy segíthessem a válogatottat.
Mikor láthatjuk majd ismét Kakát?
Az még odább van! Most élvezem a játékot az Orlando Cityben, sok a dolgom. Olyan ember vagyok, aki mindig kihívásokat keres, s most az elsõdleges célom, hogy megnyerjük az MLS-t, az Orlando legyen a legjobb csapat.
Ha visszatekint, milyen osztályzatot adna a karrierjére?
Ez egy nehéz kérdés. Azt hiszem, nem tudnék egy jegyet adni, de azt tudom mondani, sokkal messzebbre jutottam, mint amirõl álmodtam, amit elképzeltem. Mikor gyerek voltam, focista akartam lenni. Késõbb az volt a vágyam, hogy az elsõ osztályban szerepelhessek és játszhassak a válogatottban. Mondhatjuk, hogy ennél többre vittem. A Biblia szerint Istennek sokkal több terve van velünk, mint amit el tudunk képzelni. A legjobb csapatokban játszhattam, világbajnokságot nyertem, három vb-n léphettem pályára, megnyertem a BL-t, a földkerekség legjobbjaival játszhattam együtt, s átvehettem egy olyan díjat is, mely a legeslegjobbat illeti. Igazából minden álmom valóra vált.
Ki a legjobb játékos, akivel valaha játszott?
A brazil Ronaldo. Roni egészen különleges. Olyanokkal szerepelhettem együtt, mint Cristiano, Maldini, Seedorf, de Roni egyedülálló, a legjobb, akit életemben láttam.
Melyik az a meccs, amit sosem felejt majd el?
Azt hiszem, életem legjobb mérkõzése az volt, amit a Manchester ellen játszottunk, a BL-ben, az Old Traffordon. Varászlatos volt az az este, a helyszín, a találkozó fontossága miatt, s minden jól ment, két gólt is szereztem, az egyik egészen remekül is sikerült, úgy gondolom, az a meccs mindig is különleges marad számomra.
Játszott Clásicókon, madridi derbiken, milánói rangadókon, melyik ezek közül a legkülönlegesebb?
Nehéz választani. A Camp Nouban viselni a Madrid mezét egészen egyedülálló érzés, de az Inter-Milan meccsek is érdekesek. S persze a BL-találkozók. A nyolcaddöntõktõl kezdõdõen mindegyik mérkõzés ott marad az emlékeidben.
A gyerekei tudják már, ki is az õ apjuk?
Igazából nem tudom, mi jár a fejükben. Luca tudja, hogy focista vagyok, s szerintem már kezdi kapizsgálni a dolgokat. Isabella még kicsi, szerintem nem igazán fogja föl. Nem tudom, érzékelik-e, hogy az apjuk híres, mivel még nagyon picik.
S ha megnõnek, mit fog mondani nekik, kicsoda Kaká?
Mesélek majd nekik néhány meccsrõl, néhány csatáról, de nem érdekel, hogy tudni fogják-e, az apjuk a világ legjobbja volt egyszer. Azt szeretném, ha úgy éreznék, én vagyok a világ legjobb apukája, ez a legfontosabb.
