A futball ereje

Ahogy gyerekek milliói világszerte, Haidar Moustafa is csak egy gyerek, aki mindig arról álmodozott, hogy egy nap találkozhat Cristiano Ronaldóval. Az õ története azonban más, mint a többieké. Ez a sztori emberek ezreit egyesítette, akik összefogtak és segítettek a tehetetlen ifjún, hogy találkozhasson azzal az emberrel, akire igazán felnéz ezen a nehezen élhetõ világon.

Ez Haider története. Õ egy kisgyerek, aki négy nappal ezelõtt veszítette el szüleit Bejrútban, egy bombázás következtében. A kisfiút libanoni emberek találták meg és vitték egy közeli kórházba. Egészen hihetetlen volt. A kórháznál az újságírók megkérdezték a fiútól, hogy hol vannak a szülei, mire õ csak ennyit felelt: „Még mindig az autóban vannak”. Szívszorító.


Haider története a közösségi médián keresztül hamar napvilágot látott, többek között Baraah Hassan, a goal.com libanoni tudósítója indított kampányt különbözõ oldalakon, hogy felhívja a figyelmet a fiú történetére, akirõl több, korábban készült képet is látott, amelyeken a Real Madrid mezét viseli. Mivel Hassan egy madridista szurkolói egyesület elnöke, így felvette a kapcsolatot a spanyol óriással is, hogy valóra válthassa a kisfiú álmát.

Idõközben a Twitteren rengeteg bejegyzés jelent meg a #CristianoMeetHaidar hashtag kíséretében.

Hassan próbálkozása, és a több ezer bejegyzés a különbözõ közösségi oldalakon végül olyasmit eredményezett, amelyet ugyan nagyon sokan reméltek, de talán a legtöbben mégsem hitték igazán, hogy valósággá válhat. A kisfiút Spanyolországból keresték telefonon, egészen pontosan Madridból. A Real Madrid felajánlott Haidarnak egy találkozót legnagyobb kedvencével, Cristiano Ronaldóval.

Forrás: thesportbible.com, goal.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK