Roberto Carlos pénteken visszatérhet a Real Madridhoz

A brazil védő a héten Madridban járt, és a sokak által csak reményként megfogalmazott visszatéréséről tárgyalt az egykori klubjával. Tegnap este a Punto Pelota magazinműsor vendége volt, ahol nyíltan beszélt a Real Madrid jelenéről, illetve a saját szerepvállalásáról.

A visszatéréséről: „Megtiszteltetés lenne a számomra ismét a Real Madridnál dolgozni. Volt egy találkozóm klub vezetőségével a jövőmet illetően, most néhány nap szünet következik, pénteken pedig már többet fogunk tudni a sorsomról.”

A sportigazgatói pozícióról: „A sportigazgatói szerepkör egy kicsit nehéz lenne a számomra. Legszívesebben Zidane-tól tanulnék és segíteném őt az edzéseken. Sokat tanulhatnék tőle.”

Zidane-ról: „Zidane Madridja teljesen más lesz, mint a korábbi edző Madridja. Folyamatos fejlődésben lesz. Zidane egy igazi vezéregyéniség az öltözőben. Egy edzőnek a játékosok barátjának kell lennie. Benítez és a játékosai között ez hiányzott.”

A bajnoki esélyekről: „Az Atlético nagyon jól teljesít, de ha a Madrid úgy játszik, mint szombaton, akkor a legnagyobb esélyes a bajnoki címre.”

Bale-ről: „Most érkezett a Real Madridhoz az az edző, akivel Bale még jobbá fog válni. Zidane bármire képes lehet Bale-lel, és elérheti azt, hogy az Aranylabda-választáson több Madrid játékos legyen, ne csak egy.”

Cristiano Ronaldo jövőjéről: „Cristiano egy zseni, és még sok évet fog eltölteni a Real Madridban.”

 

Marcelóról: „Marcelo a világ legjobb balhátvédje.”

Danilo és Carvajal versenyéről: „Carvajal nagyon jó játékos, Danilo pedig most alkalmazkodik az új csapathoz. Teljesen más a Portóban és a Madridban játszani.”

A védelem megerősítéséről: „Nincs szüksége a Madridnak új középhátvédre, mert Varane már a klub játékosa.”

Messiről: „Messinek még valamit el kell érnie a válogatottal. Pelé és Maradona egyedülállóak.”

Neymarról: „Neymar még nagyon fiatal. Messivel és Cristianóval nehéz versenyezni. Jövőre még előrébb lesz a rangsorban. Messi és Cristiano remekül irányt mutatnak neki a fejlődéshez, neki pedig folytatnia kell a küzdelmet. Ha az elnök helyet biztosít nekem a klubban, el tudom érni azt, hogy ezt a küzdelmet a Madridban folytassa (nevet).”

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK