J. Á. Sánchez: “A klub értékei semmi esetben sem sérülhetnek”

A Real Madrid általános igazgatója, José Ángel Sánchez és a jogi igazgató, Javier López Farré jelent meg a Santiago Bernabéu sajtótermében a média képviselői előtt, a FIFA szankciója ügyében. "A klubnak vannak értékei és etikai kódexe, és ezek semmi esetben sem sérülhetnek" - fejtette ki Sánchez.

Miután ismertette a klub hivatalos közleményében kiadott álláspontokat, José Ángel Sánchez megerősítette, hogy: "Ez a klub soha nem vett részt a fiatalkorú játékosok családjainak a szétszakításában. Sem azért, mert a körülmények úgy alakultak volna, amely miatt regisztrálnunk kellett volna egy külföldi játékost, hátrahagyva a családját, sem azért, mert olyan helyzet adódott volna, hogy egy családot szerettünk volna idehozni egy játékossal együtt. A Real Madrid mindkét fent említett esetben szembement volna a szabályozásokkal. Ilyesmi pedig egyszerűen nem történt."

"A klubnak vannak bizonyos értékei és egy etikai kódexe, és annak ellenére, hogy a vizsgálati jegyzőkönyv 2005-ig nyúlik vissza, az ezekben az ügyekben felelős személyek sosem szegték meg ezt a kódexet. Ez ilyen egyszerű, nem történt ilyesmi."

"Másrészről az érvek teljes mértékben helytelenek… szembetűnőek, pont az inkorrektségük miatt, éppen ezért abszurd helyzet, hogy a klubot megbüntették. A Zidane család, és Garay testvérének az ügye ismert esetek, mint ahogy jól ismertek ezeknek a családoknak a körülményei, ezért világos, hogy semmi szabálytalanság nem fordulhatott elő. Biztosíthatom önöket, hogy a vizsgálati jegyzőkönyvben említett többi szituáció esetében is ugyanez a helyzet. A családok körülményei ezekben ez esetekben is megegyeznek, annak ellenére, hogy ezek a játékosok nem ismertek, nem híresek."

"Ahogy már ismertettem, a klub biztos abban, hogy ez az ügy sikeresen megoldódik. A FIFA által felrótt érveknek egyszerűen nincs értelmük. A klub mindenesetre bízik abban, hogy az érveit érvényesíteni tudja a FIFA-val szemben."

Az újságírók az alábbi témákról kérdeztek:

A FIFA által szabálytalannak vélt igazolásokról

"A dokumentum 39 játékosról tesz említést, de a játékosok regisztrálását figyelembe véve, a klubot ért szankciót mindössze 8 játékos miatt szabták ki, ahogy én értelmezem."

A fellebbezés határidejéről

"Az egyetlen határidő, ami ismert, a fellebbezés határideje. Három napunk van arra, hogy jelezzük, hogy fellebbezéssel kívánunk élni, és mivel esetünkben ez fog történni, további hét napunk van hogy ennek tartalmát ismertessük. Összességében tíz napról van tehát szó. A fellebbezés határidejét követően, a FIFA szabályzata értelmében nincsenek további konkrét periódusok, így alkalmazkodnunk kell a FIFA döntéséhez. Minden esetben tisztelnünk kell a FIFA-t, minden értelemben" – erősítette meg López Farré.

20160115lopezfarre

"A FIFA álláspontja (tegnap) reggel érkezett meg, így váratlan volt, minket is meglepetésként ért. Egy percre sem gondoltunk arra, hogy ilyesmi megtörténhet. Ez azt hiszem jól tükrözi a magabiztosságunkat, ami a játékosok regisztrációját illeti, tiszteletben tartva a jelenlegi szabályozást."

Arról, hogy a FIFA figyelmeztetést adott volna

"A FIFA nem figyelmeztetett minket. A nemzetközi szervezet júliusban hozta meg a határozatot, de bennünket nem figyelmeztettek egyszer sem. Észrevettük, hogy a vizsgálat érveinek vannak gyengepontjai, amelynek eredményében furcsának hat, hogy így büntettek meg minket, és olyan dolgokért, amelyek meg sem történtek. Biztosak vagyunk abban, hogy a fellebbezésünk sikerrel jár majd."

A játékoskerettel kapcsolatos tervekről

"Jelen pillanatban csak a fellebbezésre koncentrálunk, nem fontolgatunk egyéb lehetőségeket. A klubnak vannak emberei, akik felügyelik ezt a tervezési folyamatot, és úgy fognak tenni, ahogy tenniük kell. A mi szempontunkból csak egyféle kimenetele lehet az ügynek, amennyiben az igazságszolgáltatás megfelelő lesz a fellebbezési eljárás során és józan ésszel belátható, hogy a klubot nem érik semmilyen következmények."

A RFEF (Spanyol Labdarúgó-szövetség) támogatásáról

"Nem egyeztettem még velük, de ezalatt a folyamat alatt a RFEF mindig a Real Madrid oldalán állt. Mindig az igazat állították azzal kapcsolatban, hogy a Real Madrid játékosai korrekt módon lettek regisztrálva az első pillanattól kezdve. Úgy gondolom, hogy ők legalább annyira meglepettek, mint amennyire mi. Remélem nem kell a CAS-hez (Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz) fordulnunk, de ha így alakul a helyzet, akkor megtesszük. Azt nem tudjuk, hogy a RFEF szankcionálva lesz, vagy sem. Ők csak a klub büntetéséről tájékoztattak bennünket. Én nem tudok egyéb büntetésekről, így nem mondhatok semmit. Minden a szabályok szerint történt, és ha őket megbüntetik, úgy gondolom fellebbezéssel élnek majd, ha nem, akkor evidens, hogy mindent rendben találtak."

A szankció súlyáról

"Kétségtelenül komoly a helyzet. Annyira szokatlanok és abszurdak az ellenünk meghozott következtetések, és az ellenünk kiszabott büntetés, hogy nehezünkre esik megérteni. Úgy gondoljuk, hogy szinte biztos, hogy a klubunk nem szembesül majd további következményekkel. Továbbra is folytatni fogjuk a klub imázsának védelmét. Ez egy köztiszteletben álló egyesület, történelmi értékekkel. Visszautasítjuk annak a lehetőségét, hogy egy csomó játékost igazoljunk, kizárólag a szabályok miatt."

A Barcelona hasonló ügyéről

"Nem kommentálnám a Barcelona esetét, de a mi ügyünk teljesen eltérő. Csak arra tudunk gondolni, hogy ez az egész egy hiba."

A nyári átigazolási időszakról

"Egyelőre nem gondolkodunk erről, abban hiszünk, hogy a fellebbezésünk eredményes lesz. Több, mint egy éve ezen dolgozunk. Ismerjük a felhozott ügyeket, és átismételtük őket vagy százszor. Épp ezért számunkra érthetetlen, hogy szankcionáltak bennünket, és úgy hisszük, hogy a klub nem szenved semmilyen következményt. Az igazságszolgáltatásért felelős szervek olykor hibáznak, majd felülvizsgálják a döntéseiket. Úgy hisszük, hogy ezúttal is ez a helyzet."

A kölcsönben lévő játékosokról

"Egyeztettünk róluk a RFEF-fel, és a szabályok egyértelműek. A klub által kikölcsönzött játékosok bármikor visszatérhetnek, mivel a klubbal eleve szerződésben állnak. A FIFA-nak megvannak az eszközei, hogy információkat kérjenek a nemzeti szövetségektől. Utánanézhetnek dolgoknak az interneten is… Mi elérhetővé tettük a szülőkkel kötött szerződéseket, a regisztrációt a helyekről, ahol élnek, a bérleti szerződéseket, az iskolákat. Számos esetben olyan fiatalokról beszélhetünk, akik több, mint három éve itt tartózkodnak."

20160115joseangelsanchez

Néhány szóban forgó játékos esetéről

"A nyolc játékos közül, akik esetében inkorrekt regisztrálás lehetőségét hozták fel ellenünk, van egy, akit nem is regisztráltunk, mert nem voltak rendben a papírjai. Figyelembe vettük, hogy nem teljesíti a szabályzatban előírtakat, mert 12 évnél fiatalabb volt. A klub értékei sokkal fontosabbak. Egy másik fiatal játékosunk megkapta az engedélyeket a Játékos-státusz bizottságtól. De például volt egy másik eset is, ahol megtagadták az engedélyeket. Az a játékos viszont csak próbajátékon járt nálunk."

Arról, hogy ez csak kísérlet arra, hogy a FIFA elvonja a saját problémáiról a figyelmet

"Fogalmam sincs, de nem ér annyit ez a téma, hogy foglalkozzak vele. Amit mi tehetünk az az, hogy megpróbáljuk értelmezni a döntést, majd fellebbezünk, mivel biztosak vagyunk benne, hogy minden megoldódik."

Florentino Pérezől

"Beszéltem vele, jól van, bár ugyanolyan meglepett, mint bárki más. Tisztában vagyunk az üggyel, és nyugodtak vagyunk. Az elnök úr tehát meglepődött, de mi reméljük, hogy a fellebbezés sikeres lesz, és ez egy olyan eset, amelyet szankciók nélkül megoldhatunk."

Zidane fiairól

"Nem mondhatok neveket a nyolc esetet illetően, a személyiségi jogok értelmében. Mi Zidane fiainak eseteinél is kikértük a szükséges engedélyeket. Zidane két fiának ügye azonban szintén a szankcionált esetek közt van, mivel úgy tartják, hogy a folyamatok során hibát követtünk el."

A különböző dokumentumok kikéréseinek befejezését követően nyilvánvalóvá vált, hogy a játékosok megfelelően lettek leigazolva.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Thibaut Courtois
Tovább

Orvosi jelentés: Thibaut Courtois

A Real Madrid hivatalos közleménye a játékos műtétje kapcsán. Játékosunk, Thibaut Courtois a Real Madrid orvosi csapatának felügyelete…
Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény

A tegnapi napon a klub ismét hivatalos úton reagált az El Sadarban elhangzott, Vinícius-t célzó szurkolói inzultusokra. Az…