Huszonnégy rendkívül izgalmas óra Cristiano Ronaldóval. Huszonnégy óra, amikor minden kiderül életről, szerelemről. Huszonnégy óra, ami mindenre fényt derít…
Cristiano Ronaldo alszik, és ezúttal kihagyja a reggelit ezen a „millió-dolláros” napon. Lehet, hogy nem kellene azonnal beletrafálni, de legyünk őszinték: ma egymillió dollárt fog megkeresni. Csípős, de kellemes, napsütéses nap a mai, Cristiano szobájában azonban egyelőre sötét van, egészen addig, míg az elektromos sötétítők fel nem emelkednek,és a nap egy szempillantás alatt fényárat nem bocsát a helyiségbe. Kikel az ágyból, nyújtózkodik – magasabbra, mint a 185 centije -, majd kibotorkál a folyosóra, ahol kísérteties festmények lógnak a falon. Láthatjuk a folyosót, ami a beltéri úszómedencéje felé veszi az irányt, de az útja most nem erre viszi. Bár a talpán megy, mégis úgy tűnik, mintha lábujjhegyen közlekedne. A tartása merev, a lábai pedig kissé O alakúak. Az egész teste olyan kimunkáltnak és tökéletesnek tűnik, hogy szinte azt képzeli az ember, hogy a belső szervei is ugyanilyen szimmetrikusak és rendezettek. Ahogy ötéves kisfia, Cristiano szobájába érkezik, jó reggelt kíván neki („Bom dia, Cris!”), majd máris a fürdőszoba felé veszi az irányt, hogy megmosakodjon és lezuhanyozzon. Ahogy bepillantást nyerünk a mosdó fölötti szekrénybe, tubusok katonás rendjének sokasága, hidratáló krémek egész erdeje tárul a szemünk elé.
A tükörben azért megvizsgálja kinézetét: egy jóképű embert lát benne ma is. Ahogy ott áll, rá kell jönnünk, hogy hátulról a teste olyan, mintha a Bodies kiállításról kérte volna kölcsön: izom izom hátán, csontváz nélkül. A lába szőrtelen és napbarnított, egészen a csípőjéig, köszönhetően a tengerparti nyaralásoknak, és annak a ténynek, hogy a nyári edzéseken is feltűrt nadrágban jelenik meg, mintha valami középiskolás lánycsapat tagja lenne.
Pedig igazából futballista. Nem is akármilyen, hiszen a világ legjobbja címre jelenleg is igényt tart. A Real Madrid szélsője, a királyi gárdáé, azé a klubé, amely világszerte 450 millió szurkolót számlál, és jelenleg is a világ három-négy legjobb csapata között tartják számon. Ő a portugál nemzeti csapat kapitánya is. Emellett pedig a legkönnyebben felismerhető sportolónak is megválasztották LeBron James, Tiger Woods, Roger Federer, és örök riválisa, a Barcelonában játszó Lionel Messi előtt. A nevével bármit el lehet adni (az alsónadrágokat is beleértve), ha az ő neve van egy plakáton, az mindenkinek felkelti a figyelmét.
A délelőttöt edzéssel tölti majd a Real Madridnál, de persze még úgy is odafigyel a kis Cristianóra, hogy időzített programja van. Néha barátok érkeznek látogatóba, vagy az idősebb Cristiano édesanyja, Dolores ugrik be egy rövid látogatás céljából, de ettől eltekintve apa és fia mindig kettesben vannak a pompázatos, modern házban Madrid nyugati külvárosában. Ifjabbik Cristiano egy közeli, amerikai iskolába jár, és apja, amikor csak teheti, autóval viszi őt oda. Eközben közösen gyakorolják a spanyol és az angol nyelvet, félretéve a portugált.
Az edzés előtt Cristiano azért még beiktat egy étkezést.„Nem diétázok” – jelenti ki evés közben. – „Nincsen kifejezetten szabályos étrendem. Nem azt mondom, hogy minden nap pizzát eszem és a McDonald’sba járok, de ha mindent jól csináltál a héten – edzés, alvás -, akkor nem kell félned annyira.” Miközben erről beszél, veszem észre, hogy az ebédlőben egy kép lóg a falon Cristiano édesapjáról, aki alkoholizmusban hunyt el, mikor ő húszéves volt.
A kinti napsütés igencsak csábító, így Cristiano már sétál is kifelé az udvarra, egészen a homokszínű garázsig, ahol is mind a nyolc autóját tartja. Habár a flotta nem teljes, azért találunk itt csúcsminőségű járgányokat. A garázsban egy Maserati GranCabrio, egy Bentley Continental GT, egy Porsche Cayenne Turbo, egy Lamborghini Aventador, egy Ferrari 599 GTO, egy Rolls-Royce Phantom, egy Aston Martin DB9 parkol és természetesen a csapatszponzortól kapott Audit is itt találjuk. Miközben emészti az ebédet, már tudja is, hogy ma az Audival megy edzésre.
A Real Madrid éppen egy papíron gyengébb ellenfél ellen készül, de Cristiano máris figyelmeztet: „A leggyengébbnek tartottat sokszor a legnehezebb legyőzni.” A szavak pedig tettekké lesznek, és láthatjuk is az eredményt. Végig keményen edz a két óra alatt, minden erejét beleadva. Ő edz a legjobban, és ez így is van rendjén, hiszen ő kapja a legmagasabb fizetést is. Emellett pedig a pályán is neki kell a vezérnek lenni egy olyan csapatban, ahol a kezdőcsapat értéke a félmilliárd dollárt is megütheti.
Habár voltak apróbb kisiklások, mégis ennyi ideig, folyamatosan a csúcson lenni szenzációs teljesítmény. A Sporting Lisszabonnál, a Manchester Unitednél és a Real Madridnál is azt a tipikus játékost testesíti meg, akit az éppen aktuális csapat szurkolói imádnak és bálványoznak, miközben mindenki más ki nem állhatja. Erre a tényre igen egyszerű felelete van: „Isten sem tud mindenkit boldoggá tenni – én sem.”
Miután vége az edzésnek, hazafelé még beugrunk az iskolába Juniorért, majd Cristiano felhívja az édesanyját. Dolores még mindig a szülőföldön, Madeirán él, bár már a fia által vásárolt új házban, nem pedig abban, ahol Cristiano is felnőtt. Ezután még egy pár telefont intéz: beszél bátyjával (aki az üzleti ügyekben és a madeirai CR7 múzeum fenntartásában segédkezik), majd Jorge Mendessel, az ügynökével (ezen a nyáron éppen egy görög szigetet kapott ajándékba Cristianótól). Otthon belefér még egy kis önálló edzés a tükrökkel kitapétázott edzőteremben, egy kis szieszta Juniorral, és már este hét óra van. Ez pedig azt jelenti, hogy ideje bepattanni a Rolls-Royce-ba, és egy másik, a lakónegyedben lévő ház felé venni az irányt.
Ez lényegében olyan, mint az övé, csak nagyobb. Senki nem él benne. Cristiano elmondja, hogy a tulajdonos néhány éve elhunyt, a lánya pedig megengedi neki, hogy alkalomadtán használja. „Sokszor” fotózzák itt, a CR7 márka egyik díszleteként kezeli. Póló-, alsónemű-fotózások, most pedig egy magazin amerikai kiadásának címlapfotózása, melynek eredményeként több országban is megjelenik majd a címlapokon.
A biztonsági kapun keresztül érkezik, egy világító szökőkút mellett parkol, amilyet vegasi medencés partikon lát az ember, majd az első ajtóhoz megy, ahol a megfelelő emberek már fogadják. Felmegy a lépcsőn, belép az ajtón, leveszi a napszemüvegét. Beszél portugálul, spanyolul és angolul. Kezet fog, de nem mindenkivel találkozik a tekintete. Gyémántok vannak a fülében.
Találkozik a brazil szupermodellel, akivel majd fotózni fogják. A neve Alessandra Ambrosio. Egy bármilyen más kontinensen, egy bármely más szobában az övé lenne a legfigyelemreméltóbb arc és test. Üdvözlik egymást, puszival, majd portugálul beszélgetnek. A nap lemegy, a ciprusfák rengetege és az aprókavicsos föveny olyan feketévé válik, mintha behúzták volna a függönyt.
Leül a pamutkanapéra. Az előtte lévő asztalon póker-szett. Már nem emlékszem pontosan, milyen ruhát viselt. A fotós megkéri, hogy dobja el a kártyákat. Ő megfogja, és mint egy nindzsa, Cristiano Jr. felé dobja őket. A kissrác félreugrik. Hatalmas nevetésben tör ki. Miközben dolgozik, Cristiano egy káró heteshez ér, amit Cristiano Jr. felé hajít, mosolyog és kacsint.
Egyértelmű, hogy a szobában senki más nem létezik Cristiano számára, mint a fia. Nem izgatja a húsz idegen, akik még jelen vannak és különböző dolgokra próbálják őt rávenni – még úgy sem, hogy csak a fotós beszél.
„Csomagold ki, Ále!” – kiáltja el magát a fotós. „Dőlj neki! Ragadd meg!” Cristiano Jr. kuncog és eltakarja a szemét, miközben Alessandra édesapja testéhez simul, a fejét az ölébe hajtja. Cristiano ezt észreveszi, és odaszól a fiának: „Tetszik, mi?!”
Aztán az egész egy tipikus divatfotózássá alakul. A fotós ausztrál akcentusával felordít: „Ez az, bébi!”, „Ma van a szülinapod!”. Amikor nem elegendő, hogy a kellékek csak az asztalon hevernek, a fotós Alessandrának kiabál oda: „Etesd meg, bébi! Éhes! Etesd meg egy zsetonnal!”
Ez így megy négy órán át, Cristiano gyakran felső nélkül, felsőteste tele van a hasizmaival. Olyan is akad, amelyik a mellbimbóját éri, ami körbefut a hátán, végig a nyakáig, egészen az agyáig. Cristiano tele van energiával. Úgy tűnik, hogy a fotós elszántsága őt is magával húzza (folyamatosan odamegy a laptophoz, hogy megnézzék az elkészült képeket), illetve remekül tölti el az idejét Alessandrával is. Ő egyébként a fotózások szünetében elbeszélget Cristiano Jr-ral, focizgat vele, figyelembe véve azt, hogy magas sarkú cipőben és bikiniben van, meglepően jó technikával.
Amikor a fotózásnak vége szakad, Cristiano végigtúrja az öltözőben lévő ruhákat. Igazából mindenféle megerőltetés nélkül megvehetne bármit, ami itt van, de lényegében bármit és bárhol: egy Gulfstream G200-as repülőt 19 millió dollárért novemberben, egy görög szigetet az ügynökének augusztusban, két héttel később pedig egy 18,5 millió dolláros lakást New Yorkban, a Trump Towerben (utóbbit egyébként valamilyen furcsa oknál fogva tagadja). Miután engedélyt kér, néhány nadrágot és órát elpakol egy táskába. Kiválaszt még egy méregzöld zakót az állványról. Megkérdezi a fotózás kreatív rendezőjét, hogy megtarthatja-e, majd azonnal meg is válaszolja a saját kérdését, természetes udvariassággal: „Ha bármi gond lenne, csak tudassa vele” – mondja, majd a menedzserére mutat, „ő gondoskodik róla”.
Az Alessandrával és Cristiano Jr-ral eltöltött vacsora közben is végig viseli az új szerzeményt az üres ház ebédlőjében, ahol a csapattal is beszélget egy kicsit. 11:15 körül másodszor is megrázza a kezem, majd kacsint. Kiválasztja ugyanazt a helyet a kanapén, ahol négy órával korábban ült, a segítői, akik a mindennapjaiban is vele vannak, elfoglalják helyüket körülötte, a fotózáshoz használt lámpákkal együtt az egész olyan hatást kelt, mintha egy színpadon lennénk.
Cristiano 30 évesen éppen csak túl van karrierje csúcsán. Bár tovább dominál a Real Madriddal, sokan úgy gondolják, hogy csapatszinten ez az utolsó lehetősége. Szinte már hisztérikus találgatás övezi az esetleges következő lépését, hogy hol is folytathatja majd pályafutását. Lényegében minden nap új hírek látnak napvilágot ezzel kapcsolatban. Néhányan azt mondják, a Manchester Unitedbe szeretne visszatérni, ahol igazán beindult a karrierje. Van, aki a Paris Saint-Germain csapatát látja célállomásnak, akik a „vásárolj drágán” elv mentén lettek felkapottak az elmúlt időszakban. Mások az MLS-t vizionálják, Amerika vezető bajnokságát, ahová egyre több nagy tehetség érkezett az elmúlt időszakban (Steven Gerrard, Frank Lampard, David Villa, Kaká).
„Nem követem a bajnokság minden részletét, de valamennyire ismerem.” – mondja, amikor megemlítem neki az MLS-t és a sportág minőségét Amerikában. „Tudom, hogy sok játékos igazol oda. Szerintem egyre jobb lesz. Fejlődik. Úgy gondolom, hogy jó. Nekem, illetve a fiatal játékosoknak, akik esetleg egyszer ott akarnak játszani. Vagyis jó, hogy a futball – soccer – fejlődik.”
„Még magát a szót sem tudod kimondani nevetés nélkül” – mondom neki. (Utalás a „soccer” és a „sucker” szó nagyon hasonló kiejtésére – a szerz. kieg.)
Felnevet. „Nem, úgy értem, hogy ami ott történik, az nagyszerű, fantasztikus – lehet, hogy egyszer számomra is jó lehetőség lesz ott játszani. Sosem lehet tudni, de ez érdekesnek tűnik. Természetesen elgondolkodom rajta, hiszen ahogy mondtam, a foci arrafelé egyre jobb lesz, vagyis miért ne? Szerintem ez akár még elő is fordulhat.”
Az átlagos amerikai futballszurkoló számára a legemlékezetesebb találkozás Cristianóval egy USA – Portugália mérkőzés volt a 2014-es világbajnokságon. Miután 1-0-s hátrányba került a csapatuk, megfordította a magasabban jegyzett portugálok ellen a mérkőzést, a 2-1-es vezetés pedig egészen addig meg is maradt, amíg nem jött CR7, és emberfeletti játékkal kiegyenlített. Erre a Fox Sports elemzője, Alexi Lalas a következőt mondta: „Ő egy olyan sportoló, egyébként azon kevesek egyike, akikről olyankor, ha labda van a közelükben, akkor a múltbéli események tapasztalata alapján azt gondolod, hogy most valami varázslatos történhet.”
Másodpercekkel a mérkőzés vége előtt Cristiano a jobb szélen kapta meg a labdát (ami a gyengébb oldala), majd a pillanat tört része alatt eldöntötte, hogy mit csinál. Az amerikai védő mellett mértani pontossággal betekerte egy berobbanó csapattársának a labdát, aki a hálóba juttatta azt. Így a meccs végül 2-2 lett, a döntetlen pedig nagy szerepet játszott abban, hogy az amerikai válogatott végül nem nyerte meg a csoportot.
Ez a pillanat Cristiano pályafutásának a közepén történt. Az amerikaiak akkor találkoztak a legendával, amikor csúcsformában volt. Ezen a meccsen láttuk a kivételes és siralmas énjét is – a briliáns labdarúgót és azt is, aki csak fetreng a füvön, színlelve a sérülést. Pontosan ez az a viselkedés, amelyre sok amerikai rámutat, amikor kifejezik a portugállal szembeni nemtetszésüket.
Míg Messi sokkal nyugodtabb természetű, addig Ronaldo egy megfeszített idegszál. („Ez a két véglet, amely megkülönbözteti őt: a hős képe, szemben a nagyon emberi reakciókkal” – mondja Lalas.). És míg Messi Manuel Vicent spanyol író szerint „Einstein elmélete”, azaz két pont között a legrövidebb távolságot írja le egy görbén, addig Cristiano euklideszi hasonlattal jellemezhető: két pont közötti leghosszabb távolságot jelenti egy egyenesen.
Cristiano egy nagyon közvetlen játékosként írja le saját magát. „Szeretek átjutni a labdával a védőkön és szeretek gólokat lőni.”
Szeretek gólokat lőni.
Annyira egyszerű, hogy butaságnak hangzik. Mégis ez a legtisztább kifejezése az esszenciájának. Ez majdnem olyan, mint egy vállalat cégpolitikája. Több gólt szerzett, mint a Real Madrid történetében bárki más. Ő volt az első játékos, aki a bajnokság összes csapata ellen betalált egy idényben. Áprilisban egy mérkőzésen öt gólt lőtt. Ezt megismételte szeptemberben. Ezek rendkívüli tettek. Ő azonban nem kételkedik abban, hogy mindez leküzdhető: „A világ legjobb futballistájának tartom magam,” – meséli nekem. „Ha nem hiszel abban, hogy te vagy a legjobb, akkor sosem fogod elérni azt, amire képes vagy. Az előző idény életem egyik legjobbja volt. 66 gólt szereztem egy szezon alatt, ez pedig egyedülálló volt a sportágunkban. De remélem, idén még többet szerzek… Akkor találsz be, amikor nem számítasz rá.”
Akkor találsz be, amikor nem számítasz rá.
Olyan ez, mint amikor egy tükörben van egy tükör, abban egy tükör, és így tovább…
„Hat gól egy mérkőzésen?” – folytatja. „Ahogy mondtam, semmi sem lehetetlen. Miért ne? Remélem, egy nap sikerül.”
Kérdezek tőle valamit. Valamit, amire biztos vagyok, hogy már tudja a szokásos sablonválaszt: Melyik volt pályafutásod legfontosabb meccse?
Bármelyik játékos – főleg az, aki folyamatos médianyomás alatt áll a világ leghíresebb sportolójaként – a két legjelentősebb sikerével válaszolt volna, a 2008-as Bajnokok Ligája győzelemmel a Manchester színeiben és a Tizedik megnyerésével.
Cristiano egy „pfffsshh” hangot ad ki, amely esetében azt jelenti, hogy nehéz hirtelen eldönteni. Ezt követően már meg voltam győződve arról, hogy mi fog következni.
„Mmmm, amikor öt gólt szerzek.”
Mosolygok. „Tényleg? Az a két meccs többet jelent, mint egy Bajnokok Ligája-döntő, vagy bármi más? A csapat győzelme nem áll az egyéni teljesítmény fölött?”
„Nos… A két dolog különböző, mert a legfontosabb az utóbbi. Természetesen a Bajnokok Ligája döntője különleges volt, egyértelmű. Amikor gólt szerzel a döntőben, amikor megnyered a sorozatot, az a legkülönlegesebb dolog.”
Visszafordul a fotósokhoz. Én azonban úgy hiszem, hogy arra a kis időre megpillanthattuk CR7 igazi arcát – egy sportolót, akinek elköteleződése rendíthetetlen az iránt, hogy jobbá váljon a csapat érdekében, de maga Cristiano Ronaldo érdekében is.
Kérdezek egy újabb feltételes dolgot. Megkérdezem, hogy ha azt ajánlanák neki, hogy megnyeri a bajnokságot a Real Madriddal úgy, hogy egyetlen gólt sem szerez, elfogadná?
Újra azt csinálja, azt a „pfffsshh” hangot, és majdnem ugyanabba a csapdába sétál. Csak ezúttal ismeri fel, hogy ez nem olyasvalami, ami megtörténhet. Faust ördöge nem vár rá, hogy elrabolja a góllövő tudományát.
„Furcsa lenne, mert csak most kezdtük a bajnokságot,” – mondja. „Egyébként természetesen, mert ha ez megtörténik, akkor jó, mert nyerünk valamit. Szóval aláírnám. Aláírnám, ha ez történne végül.”
Nagyon közel állunk éjfélhez, közeleg az egymillió dolláros nap vége. Mivel Cristiano csak egy percre lakik, holnap pedig nem lesz mérkőzése, nem tűnik úgy, hogy alig várja, hogy kisétáljon az ajtón. Készít egy képet Alessandrával, egy képet, amelyet posztol az Instagramján, amelyen szemei és szája annyira hitelesek, hogy rögtön felgyorsítja a randijáról szóló pletykákat. Mielőtt elviharzana és beszállna a rá várakozó Rolls-Royce-ba, ő és a segédek még egyszer utoljára felseprik a nappalit, szelfiket készítenek a többiekkel és Cristiano labdákat dedikál.
Ezután visszatér hozzám, ragyog, majd megadja első válaszát arra a kérdésre, hogy milyen volt ez a nap, ez a kivételes, rendkívüli, brazil modellel töltött, Ducatit közrefogó nap. Megkértem, hogy jellemezze, írja le, ahogy csak tudja, és hasonlítsa össze Cristiano Ronaldo egy átlagos napjával.
„Átlagos nap.”– mondja nevetve, majd egy „pfffffsshh” hagyja el a száját. „Normál nap”.
