Zidane: Modric hihetetlen pluszt ad a csapatnak

Zinedine Zidane az Espanyol elleni bajnoki mérkőzés előtt megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját. A mester beszélt a héten elvégzett munkáról, kitért Karim Benzema nagyszerű formájára, de szóba került Bale felépülése is.

A mérkőzésről: „Hazai pályán játszunk, tudjuk, hogy mit kell tennünk az Espanyol ellen. Gólokat kell szereznünk és erősen kell kezdeni a meccset. Az egyetlen dolog, amire koncentrálunk, az a győzelem, arra készülünk, hogy kimenjünk a pályára és megszerezzük a három pontot. Jó hetünk volt az edzéseket illetően, most csak a három pontra figyelünk. Tudjuk, hogy egy jó csapattal állunk szemben. Minden mérkőzés más, tisztelnünk kell az ellenfelünket, éppen ezért kell keményen kezdenünk. Remélem, a dolgok úgy mennek majd, ahogy az előző két hazai mérkőzésen mentek.”

Mérkőzés előtti interjú (Real Madrid - Espanyol)

Döntetlen a Betis ellen: „Nem egyszerű helyzet, amikor két pontot veszítünk, hiszen mindig győzni akarunk. A teljesítményünket tekintve több pontot érdemeltünk, de a futballban ki kell használnod a helyzeteidet, ennek mi is tudatában vagyunk. A játékosok nagyon jól teljesítettek. Ez a harmadik hetünk együtt, nem változtattunk semmin, folytatjuk a munkát ugyanúgy, ahogy eddig is tettük.”

Benzema: „Úgy vélem, jól teljesít, de mindig van miben javulni. Nagyszerűen játszik. Engem csak az érdekel, hogy elfelejtse a gondjait és képes legyen kizárólag a gólszerzésre koncentrálni. Számomra ez a legfontosabb. Azt kérem a játékosaimtól, hogy álljanak készen a mérkőzésekre, holnap erős kezdést szeretnék látni. Karimmal beszéltünk, mielőtt Franciaországba utazott. Minden jól ment otthon, a legfontosabb, hogy jól van, ezt a pályán is lehet látni. Lelkes és boldog. Remélem, hogy a magánéleti gondjai a lehető leggyorsabban megoldódnak, ahogy azt is, hogy mindenki gyorsan elfelejti ezeket. Mindannyian ezt szeretnénk.”

A munkájáról: „Boldog vagyok, hogy itt lehetek a játékosokkal. Nagyon jól érzem magam, de a legfontosabb, hogy a játékosok is jól érzik magukat. Ez még csak a harmadik hetünk, de fizikailag jobban teljesítünk. Tegnap nem edzettünk túl sokat, ugyanez volt a helyzet ma is, így frissek leszünk holnap.”

Cristiano Ronaldo: „Nem veszített el semmit. Jó hetet zárt, ami a fizikai állapotát illeti, jól van, ahogy mindenki a csapatban. Többet kell dolgoznia, boldog az elvégzett munkája miatt.”

Bale felépülése: „Meglátjuk, hogy ki helyettesíti majd. Jó hete volt, javul a fizikai állapota. Az a terv, hogy jövő héten csatlakozik a többiekhez.”

Mérkőzés előtti interjú (Real Madrid - Espanyol)_2

Modric: „Hihetetlen pluszt ad a csapatnak. Rendkívül minőségi játékos, akinek nem akarok túl sok utasítást adni. Tudja, mit kell csinálnia a pályán. Tudja, mit kell tennie a labdával, de a védekezésről sokat beszélünk a mérkőzések előtt. A keret minden tagja elképesztő minőséget képvisel. Ha most elkezdenék beszélni a játékosaim technikai tudásáról, akkor itt ülhetnénk holnapig. Lenyűgöz, ahogyan Modric használja a külsőjét. Fizikálisan sokat fejlődött az évek során. Iscóról is ezt tudom mondani.”

James: „Azt kértem tőle, hogy teljesítsen jól a csapatért. Nagyon jó játékos, aki nagy tehetséggel van megáldva. Neki is segítenie kell a védekezésben, ahogy mindenki másnak.”

Új igazolások: „Majd nyáron beszélhetünk erről, mert most elégedett vagyok a kerettel. Semmi sem fog történni. A legfontosabb a holnapi találkozó. Csak a három pont érdekel, aztán majd meglátjuk, hogy igazolunk-e a nyáron.”

Neymar: „Van egy 26 fős keretem és örülök, hogy velük dolgozhatok. Csak erre koncentrálok, és a holnapi mérkőzésre. Nem hiszem, hogy befolyásolná a játékosokat ezek a pletykák. Mindenkinek lehet saját véleménye. Mindig is voltak és lesznek is ilyen találgatások, ezzel együtt kell élni. Nekünk a saját munkánkra kell összpontosítani, és meg kell nyerni a holnapi mérkőzést.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK