Cassano: Csak egy idióta viselkedik úgy, ahogy én a Real Madridban

Az olasz támadó a spanyol AS napilapnak adott őszinte hangvételű interjút, melyben meglepően nyíltan beszél madridi időszakáról és saját hibáiról. Az olasz fenegyerek nem bánt meg semmit, pedig tudja, hogy más viselkedéssel sokkal többre is vihette volna.

Boldog vagy, hogy újra a Sampdoriánál játszhatsz?
Három csapatnak van helye a szívemben. Először ott van a Sampdoria, aztán az Inter Milan – nekik kölyökkoromtól a rajongójuk vagyok -, majd pedig a Parma, mindazok ellenére, ami ott történt. A legtöbbjét már el is felejtettem (nevet). A Real Madridnál csak pár meccsen léptem pályára. Természetesen ez az én saját hibám, de betudható annak is, hogy olyan világsztárok voltak mellettem a csapatban, mint Ronaldo, Zidane vagy Raúl…

Hogyan értesültél róla annak idején, hogy a Madrid szerződtetni akar?
Rómában kirekesztett voltam, amikor még (Luciano) Spaletti volt az edzőnk. Bronzetti, az ügynököm hívott és azt mondta: ’Antonio, szeretnél a világ legnagyobb csapatához menni?’ Azt feleltem: ’Melyikre gondolsz?’ ’Real’ – felelte. ’B****ki, Ernesto…’ – mondtam erre. Átjött a házamba, majd rögtön adta Florentino Pérezt a vonal túlsó oldalán.

Cassano interjú_1

És utána?
Nem tudtam nemet mondani a Realnak. A legtöbben fizetnének is azért, hogy ott játszhassanak. Az a Galaktikus Madrid volt! Zidane, Figo, Raúl, Beckham, Guti, Roberto Carlos, Casillas…

Miért nem lettél végül sikeres ott?
Vagy Robinho játszott, vagy én. Jól kezdtem, gólokat lőttem, de Madridban választani kell az embernek: vagy a családoddal vagy és a saját focidra koncentrálsz, vagy pedig gürizel, mint egy idióta.

Te mit tettél?
Az utóbbit. Ennek ellenére jól éreztem magam.

Sajnálod, hogy nem használtál ki teljesen egy olyan lehetőséget, amit akkor kaptál?
Igen, sajnálom, ez természetes. Nem fogtam fel, hogy tényleg a világ legnagyobb klubjánál vagyok. Csak egy idióta viselkedik úgy, ahogy én viselkedtem a Real Madridnál.

Kivel értetted meg a legjobban magadat a pályán?
Mindig elmondom az aktuális csapattársaimnak, hogy a világ valaha élt öt legnagyobb játékosából kettővel együtt játszottam: Zizouval és Ronie-val, a Fenoménnal. De úgy gondolom, ha mindig a helyes dolgokra figyel és profi módjára viselkedik, akkor Guti is az egyik legnagyobb lehetett volna.

Cassano interjú_2

Ezt sokan mondják.
Guti óriási tehetség volt. Rengeteg tehetséggel volt megáldva! Mintha egy másik bolygóról jött volna.

És Zidane?
Megemelem a kalapomat előtte mint játékos, és mint ember is. Ahogy edzett, te jó ég! Soha nem beszélt, mindig csak hallgatott: másfél év alatt háromszor nyitotta ki a száját, de akkor mindenki megállt, elhallgatott és rá figyelt.

Sohasem volt bőbeszédű…
Megállás nélkül edzett, mindig, és eközben másokra is figyelt, hogy ugyanezt tegyék. Ő és Raúl voltak a két vezető, de különböző módon. Az egyik kapitányként beszélt, a másik, Zidane, nos, ő viszont csak akkor szólalt meg, ha meg kellett neki. Akkor mindenki figyelt rá.

Szerinted jól fog teljesíteni edzőként?
Véleményem szerint világszínvonalú edző lesz. A játékosok megállnak és figyelnek rá. Nem sokan versenyezhetnek vele személyiség és magabiztosság terén. Történelmet írt. Ha játékosoknak megmondja, hogy mit tegyenek, ki merne neki ellenállni?

Ki bánt jobban a lányokkal, amikor a Real Madridnál voltál? Te, vagy David Beckham?
Én! David tökéletes volt, de visszafogta magát (nevet). Én voltam az, aki bajba keveredett. David házas volt. Minden lány utána ment, de nem volt esélyük, hiszen házas volt és gyerekei voltak. Volt egy barátnőm, amikor Madridba érkeztem, egészen egy hónapig…

Kaja, szex és a futball. Kell még valami más az élethez?
Tökéletes! Ez egy tökéletes élet! 2008 február 2-ig, legalábbis. Akkor találkoztam a feleségemmel. De 2008-ig, abszolút igaz.

Volt valaha szex függőséged?
Igen… Igen. Amikor 20 éves vagy és szereted a lányokat, akkor azon vagy, hogy minden nap csináld. Nekem megvolt rá az esélyem. Én voltam Cassano, a Real Madrid játékosa! Ha más munkám lett volna, akkor senki sem nézett volna rám, még az édesanyám se (nevet)! Kedves fickó vagyok, de nem túl szemrevaló.

Egy őrült szexszel fűszerezett éjszaka javította a pályán mutatott teljesítményedet?
Ha a Real Madridról beszélünk, akkor nem. Nem kerültem be a csapatba, mert túlsúlyos voltam. Ez ennyire egyszerű. Máshol járt az eszem. De úgy gondolom, hogy  Rómában igen…

Cassano interjú_3

Ételfüggő vagy?
Igen… Még mindig. Ahogy egy barátom mondja, ha jó dolgokat eszel, elhízol.

Mennyi volt a testsúlyod, amikor a Real Madridhoz érkeztél?
93 kilogramm.

De milyen magas vagy?
1,75 méter. Az ideális testsúlyom 83 kilogramm. 95 kilósan kezdtem ezt az idényt a Sampdoriánál…

Madridban híres voltál a mérkőzés előtti étkezési szokásiadról…
Volt egy barátom a Mirasierrában (a hotel, ahol a Real Madrid általában a mérkőzés előtti éjszakáit töltötte 2013-ig – A szerk. kieg.) és este 10 órakor olyan ételt hozott nekem a szobába, amilyet csak akartam. 200 vagy 500 eurót adtam neki. Kár, hogy nem volt ott, amikor idegenben játszottunk.

Annak idején miért száműzött Fabio Capello a Real Madrid első csapatából?
Mindenki azt mondja, hogy azért, mert utánoztam őt, de ez nem igaz. Összevesztünk Xerezben. 3-1-re nyertünk, 45 percen át melegítenem kellett. Ronaldónak is. Feldúlt voltam. Majdnem összeverekedtünk, azonban igaza volt, ahogy most is igaza van. Capello a legjobbat hozta ki belőlem. A kezei alatt Rómában az egyik szezonomban 23 gólt szereztem. Miért? Azért, mert rajtam tartotta a szemét és folyamatosan dorgált engem.

Forrás: as.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK