Egytől egyig: AS Roma – Real Madrid

A feladatot sikeresen elvégezte a csapat, kapott gól nélkül, megnyugtató előnnyel várhatjuk a visszavágót, ráadásul hazai környezetben masírozhatunk be Európa legjobb nyolc csapata közé. Az út félig (de inkább 75%-ban) már ki van kövezve, de azért otthon is magabiztos teljesítményre lesz szükség. Mi ismét megpróbáljuk a csapatokat és a játékosokat egy tízes skálán értékelni egytől egyig. Mérkőzés utáni szubjektív rovatunk következik.

Csapatok

AS Roma (5)
Az első félidőben a hazai csapat nagy erőket mozgósítva védekezett, támadásban pedig az igen aktív El Shaarawy-Salah duó sebességében és kreativitásában bízhattak. Mezőnymunkájuk azonban nem sok veszélyes próbálkozásban mutatkozott meg, bár a szélről betörve a fent említett duó többször megtréfálta a szélsőhátvédeinket, vagy a célt tévesztették el, vagy Navas ért oda hajszálpontosan. A kétgólos vereség tudatában a Romának nyílt támadójátékot kell felmutatnia a Bernabéuban, ha szeretne valamit még kihozni ebből a párharcból. Az pedig lássuk be, nem lesz egy egyszerű menet a számukra.
Az olvasók pontszáma: 5,7

Real Madrid (7)
Érdekes, hogy míg a Románál a Salah-EL Shaarawy kettős emelhető ki támadásban, védekezésben Florenzi és Digne sem volt rossz, mégis mindketten hibáztak egy-egy igazán fontos szituációban – mindkettő góllal zárult. Az osztályzatban benne van a továbbjutás reményét tápláló végeredmény is, mivel ezúttal kevés kiemelhető egyéni teljesítmény volt a csapatban. Zidane filozófiája, a labdatartásra alapuló felépített támadások kreatív összjátékkal, és közeli, pontos befejezésekkel itt nem értek célt, az első félidőben a legtehetetlenebb kézilabdacsapatoktól ellesett körbeadogatásaink voltak, és a kapu előterében elszórt utolsó (utáni) passzokból rendre gyors támadást indíthatott az amúgy sem lomha támadókkal ellátott ellenfél. A két gól két egyéni megmozdulásnak, két precíz távoli lövésnek köszönhető, ami nem ment ezúttal kijátszva, közelről, az sikerült elfutásból, messzebbről. A szinte biztosra vehető továbbjutás fényében bocsánatos, de mind támadásban, mind védekezésben kijöttek olyan hibák, amiken dolgozni kell, mert a sorozat későbbi szakaszaiban olyan csapatok jöhetnek, amelyek jobban kihasználhatják a pontatlanságokat.
Az olvasók pontszáma: 7,5

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Cristiano Ronaldo (8)
Mint említettem, kevés igazán kiemelhető jó teljesítmény jutott erre a meccsre, azonban a portugál gólgép esetét nem kerülhetjük meg. Azok után, hogy a sajtó ismét megtalálta, hogy tavaly november óta nem lőtt idegenbeli gólt, frappáns válaszát a pályán is megtoldotta, és egy remek csel után gyönyörűen tekerte el a labdát a hosszúba. Emellett végig ő volt a legveszélyesebb játékosa a csapatnak, önzetlenségéről tanúskodik négy kulcspassza, tarthatatlanságáról pedig az ellene elkövetett három fault. Ráadásul számos esetben csatlakozott be a játékba saját térfelének közepén is, nem mellesleg két tisztázása volt a tizenhatosunkon belül. Semmi kétség, Mr. BL ismét megmutatta, hogy ki az úr Európában, remélhetőleg a visszavágón is farkaséhes lesz a gólokra.
Az olvasók pontszáma: 8,3

1tol1ig1602181

Keylor Navas (7)
Jó estét zárt csapatunk hálóőre, pontos kijöveteleivel rengeteget tett azért, hogy kapott gól nélkül készülhessünk a visszavágóra. Stabilitásával a kezdő tizenegy egyik legjobbjának bizonyult. Bízunk benne, hogy tavasszal a Tizenegyedik megszerzésének egyik kulcsszereplőjéről beszélhetünk esetében.
Az olvasók pontszáma: 7,8

Dani Carvajal (5,5)
A megszokottnál gyengébb teljesítményt nyújtott, nehezen tartotta a lépést El Shaarawyval, passzaival pedig nem tudta kellőképpen segíteni a támadásokat, hiányoltam tőle a pálya "széthúzását" is, a vonal melletti gyors felfutásokat.
Az olvasók pontszáma: 6,8

Raphael Varane (8)
Ronaldo és Ramos mellett ő is kitűnően teljesített, az utolsó utáni pillanatban mentett remekül El Shaarawy elől, és minden veszélyes szituációban ott volt, hogy tisztázzon. Az elmúlt mérkőzéseken nem mindig ment neki a játék, most idegenben, a BL-ben hozta le a meccset nagyszerűen. Csattanós válasz a kétkedőknek.
Az olvasók pontszáma: 8

Sergio Ramos (8)
Félelmetesen sokszor szerelt, a Roma támadói egyszerűen mindig szembetalálták magukat vele. Egy hajmeresztő középre kipasszolt labdától eltekintve jól teljesített, persze a védelem vezérére nézve mindig hízelgő a lehúzott roló..
Az olvasók pontszáma: 7,7

1tol1ig1602182

Marcelo (6,5)
A Florenzi-Salah kettős rohamozott az oldalán, ami nem sok jót sejtet ha védekezni kell, és bizony Ramosnak több alkalommal kellett kisegítenie brazil kollégáját, aki viszont támadásban gólpasszal javította összteljesítményét. Hátul viszont ennél tőle is több kell.
Az olvasók pontszáma: 7,2

Toni Kroos (6)
Hatalmas rejtély nekem ez a srác. Úgy érzem, hogy az a szerepkör, amiben igazán hatékony lenne, az nem adatik meg számára Madridban, ez pedig a játékának a minőségét rontja le. Labdatartásban ismét remekelt, azonban visszavont szerepében hiányzott a támadások tényleges segítéséből, védekezésben pedig ezúttal sem csillogtatott olyan erényeket, amelyek alkalmassá teszik őt erre a posztra. Leginkább a klasszikus tízes szerepe állna jól neki, de az a mi rendszerünkből hiányzik, nem mellesleg védekezésből ott is több kell.
Az olvasók pontszáma: 7,4

Luka Modric (6,5)
Idei egyik gyengébb teljesítménye is elég arra, hogy az (amúgy elég gyengén muzsikáló) középpálya legjobbja legyen. Tőle szokatlan pontatlanságai mellett Jesé az ő passzával lépett meg, és volt néhány ígéretes átadása támadásban is, de semmi több.
Az olvasók pontszáma: 7,5

Isco (5)
Súlytalannak bizonyult, kevés jó megmozdulást mutatott be, cseréje indokolt volt.
Az olvasók pontszáma: 6,6

James Rodríguez (6)
Próbálkozott, de nem sok sót evett meg ő sem. Három kulcspassza azért így is volt, és négyszer is faultolták, ám a rá jellemző váratlan megoldásokból, veszélyes lövésekből nem jutott szinte semmi.
Az olvasók pontszáma: 6,7

1tol1ig1602183

Karim Benzema (5)
Kifogyott a benzin. A végére már sajnáltam kicsit a franciát, aki folyamatosan szórta eddig a jobbnál jobb meccseket, így még inkább érthetetlen ez a gyenge performansz. Húzásai nem jöttek be a kapu előtt, lövéseinél elkerülte a szerencse. A visszavágón extra motivációt adhat, hogy az itt kihagyott lehetőségek miatt a Bernabéuban egy helyzetből lőjön rögtön két gólt.
Az olvasók pontszáma: 6

Cserejátékosok

Mateo Kovacic (6,5)
Lendületesen szállt be a meccsbe, beállásával újult erőre kapott a csapat játéka.
Az olvasók pontszáma: 7,3

Jesé Rodríguez (7)
Semmi mást nem csinált, csak bejött, kilőtte a hosszú alsót, és megnyugtatott mindenkit a továbbjutást illetően. Ilyen egy jó cserejátékos.
Az olvasók pontszáma: 8

Casemiro (-)
Hát él! Na jól van, megnyugodtam.

Edzői értékelés

Zinedine Zidane (7)
Alapvetően nem meccselt rosszul a francia, mégis akad némi tanulnivaló ebből a mérkőzésből is. Várható volt, hogy a Roma kontrákra rendezkedik be labdaszerzés után, és megerősített fallal védekezik majd, az első félidőben pedig láthattuk is mindezt. Érdemesebb lett volna Kovacicnak helyet szorítani (Kroos helyén), mivel ő jobban képes gyorsítani a játékot, és többször csatlakozik a támadásokhoz is, mint a német, valamint Jesét is be lehetett volna tenni a szélre, mivel James játékának nem fekszik a vonalszélső szerepe egy 4-3-3-as rendszerben. A mérkőzésbe kiválóan nyúlt bele a cserékkel, talán Casemiro előbb is jöhetett volna, hogy még acélosabb legyen a középpályás védekezés.
Az olvasók pontszáma: 8,3

1tol1ig1602184

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK