Zidane: Hiányolunk egy Isco-gólt

A Málaga elleni bajnoki mérkőzés előtt Zinedine Zidane megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját. A Real Madrid trénere beszélt az előttük álló összecsapásokról, a sérültek állapotáról és a cserejátékosok szerepéről is.

A mérkőzésről: „Remekül regenerálódtunk és felkészültünk a Málaga elleni játékra. Nehéz meccs lesz egy jó csapat ellen, biztos vagyok benne, hogy kemény lesz, mint Rómában, de minden hétvégén ez vár ránk. Az a fontos, hogy az első perctől készen álljunk. A legnehezebb, hogy kemény mérkőzéseink lesznek idegenben és otthon egyaránt, de az idegenbeli meccsek sokkal nehezebbek a szurkolók miatt. Remélem, hogy határozottságot, figyelmet és intenzitást mutatunk majd. Minden meccs nehéz lesz.”

Mindenki vegye ki a részét a gólszerzésből: „Ez nagyon fontos. Hiányolunk egy Isco-gólt, azonban mindenek előtt elégedett vagyok az elvégzett munkával. A gólszerzés fontos a játékosok számára, de ami engem illet, számomra a csapat a legfontosabb.”

Mérkőzés előtti interjú (Málaga - Real Madrid)

Ramos és Carvajal egy lapra az eltiltástól: „Holnap meglátjuk. Ha játszaniuk kell, akkor játszani fognak. Ha valamelyikük sárga lapot kap, akkor nem játszhat majd a derbin, de nem gondolok erre, csak a mérkőzésre. Holnap az a csapat fog pályára lépni, amelyikről úgy vélem, hogy képes arra, hogy megnyerje a mérkőzést.”

Jesé: „Úgy vélem, mindenki megérdemli, hogy játsszon. 23 játékos van a keretben, valamint hárman a Castillából. Ez a legnehezebb dolog számomra. Az én felelősségem meghozni a döntést. Holnap meglátjuk, hogy ki fog kezdeni.”

Saját érzései: „Boldog vagyok, hogy itt lehetek. Tudtam, hogy ez valami új, azt is, hogy nehéz lesz, de tudom, hogy a legfontosabb dolog a győzelem, mi pedig ezt tesszük. A tőlünk telhető legjobb szinten kell teljesítenünk. Folytatni fogjuk a munkát. Mindannyian dolgozni szeretnénk, hiszen tudjuk, hogy az eredmények eléréséhez munkára van szükség.”

Nacho, mint potenciális kezdőjátékos: „Készen áll a játékra. Nagyon jó játékos. Négy középső védőnk van, ugyanazon a szinten állnak. Nacho jól teljesít, elégedett vagyok vele.”

Marcelo és James állapota: „Tökéletesen vannak, jól érzik magukat. Remélem, hogy a vállprobléma már a múlté.”

Pepe felépülése: „Kitartó. Időbe kerül számára a felépülés, de sokkal jobban érzi magát, szinte nincsenek fájdalmai. Jól van, a terv, hogy folytatja a rehabilitációt a következő napokban, majd kedden a többiekkel edzhet.”

Mérkőzés előtti interjú (Málaga - Real Madrid)_2

Játékvezetők: „Tudom, hogy ki vezeti a mérkőzést, de számomra a csapat a legfontosabb. Csak a csapat érdekel.”

Benítez nyilatkozata: „Enélkül is van elég dolog a csapat körül, amin gondolkodnom kell. Túl sok minden hangzott már el erről, csak a holnapi mérkőzésre gondolok.”

Anti-Barcelona kikötés a játékosok szerződéseiben: „Real Madrid szurkoló vagyok, ez minden. Mást nem tudok mondani.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK