Öt ok, amely a jelenlegi helyzethez vezetett

A tegnapi derbi sok dologra világított rá ismét. Sok olyanra, amelyet eddig is tudtunk, olyanokra is, amelyeket Zinedine Zidane kinevezése némileg háttérbe szorított és feledtetett. A szomorú, csúf igazság azonban megint az arcunkba lett tolva tegnap délután. Szubjektív írás.

1. Carlo Ancelotti menesztése

Számomra egyáltalán nem lehet kérdés, hogy mi állhat az első helyen. Tavaly nyáron a vezetőség elküldött egy olyan menedzsert, amelyért az egész csapat kész lett volna tűzbe tenni a kezét. Morálisan ez nagyon rosszul hathat mindenkire, hiszen ezzel a vezetőség nyíltan mutatja ki, hogy a játékosok véleményének értéke gyakorlatilag a nullával egyenlő.

2. Rafa Benítez kinevezése

Az előző pont tökéletesen tökéletlen folytatása. Adott egy ex-edző, akire minden játékos és szinte az egész szakma felnéz. A helyére érkezik egy másik, aki az elmúlt tíz évben a futball tengerén jóformán csak kapálódzik az életben maradásért. Mennyire ismeri el a futballvilág? Nagyjából semennyire. Mennyire veszik komolyan a játékosok? Ezt láthattuk. Az pedig a személyiségéről is elárul mindent, hogy még maga a nagy Steve G. is kritizálta könyvében. A spanyol kinevezését az elnökön kívül csak az tarthatta igazán jó lépésnek, aki elfelejtette, vagy átaludta a világfutball elmúlt tíz évét.

otok1602283

3. Egy előszezon hiánya

Ezt már többször is hallhattuk, hiszen maguk a játékosok panaszkodtak arra, hogy többet utaztak, mint edzettek. Ez bőven elég ok lehet arra, hogy folyamatosan több kulcsjátékosa is sérült a csapatnak. A terhelés nem kisebb, mint az előző idényekben volt, az erőnléti és edzettségi állapot viszont sokkal pocsékabb. A helyzeten Zidane mini előszezonja sem segített. Hogy mindez miért? Azért, mert a Real Madrid mindenható elnöke a saját szerveit is képes lenne eladni, ha számára megfelelő üzleti ajánlat érkezne cserében. Ezzel el is érkeztünk egy nagyon lényeges ponthoz.

4. Florentino Pérez

A jelenlegi Real Madrid legnagyobb problémája. Mi nem egy futballklub vagyunk jelenleg, hanem egy hibátlanul működő gazdasági társaság. Ezen a területen nincs klub, amely igazán versenyezni tudna Florentino gárdájával, az már más kérdés, hogy a sportszakmai szempontok rendszerint háttérbe szorulnak a pénz miatt. Ezért fordulhat az elő, hogy a Real Madrid megengedheti magának azt, hogy egyetlen támadóval vágjon neki az idénynek úgy, hogy Chicharito 10 millió euróért megszerezhető lett volna, azonban nem maradt számára hely, hiszen 30 millió euróért szerződtettük Danilót, lényegében csak azért, hogy a Barcelona ne tudja megszerezni. Ezért történhetett meg az, hogy a Tizedik megnyerésében óriási szerepet vállaló Ángel di María élete szezonja után távozni kényszerült a csapatból. Ezért eshet meg az, hogy jelenleg nincs meghatározott szisztémája és játékrendszere a csapatnak. Logikátlan döntések sorozata jellemzi az elnököt, akinek nincs szüksége sportigazgatóra sem. Előre félek attól, hogy egy esetleges újabb nyeretlen idény után milyen nyarat tervez.

otok1602282

5. A játékoskeret

Nem, nincs problémám azzal, hogy milyen nevek vannak a csapatban, sőt, ha ezt nézzük, a világ egyik legjobb játékosállományával bírunk. Igen ám, csak az nem mindegy, hogy zsoldosok alkotják-e a csapatot, akik pénzért cserébe vallanak szerelmet a Real Madridnak, vagy hithű madridisták. Számomra teljességgel felfoghatatlan Kroos folyamatos kocogása, James duzzogása, és sorolhatnám. Nem. Én 11 Juanitót szeretnék a csapatomba. Olyan játékosokat, akik valóban ismerik, tudják és érzik is, hogy mit jelent a Real Madrid futballistájának lenni, mit jelent ezért a címerért küzdeni. Jelenleg nagyon kevés ilyen játékosunk van, mondhatom, egy kezemen is össze tudnám számolni. De ne is menjünk ennyire messzire. Mindenki emlékezzen vissza arra a szellemiségre, amelyet a 2006/07-es Capello-csapat képviselt. A jelenlegi hozzáállás köszönőviszonyban sincs azzal, amit akkor tapasztalhattunk. Az olasz David Beckhamet is leültette, sőt, a lelátóra száműzte, mégsem hisztizett úgy, ahogy James tette, amikor Benítez nem számított rá első számú opcióként.

Természetesen kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is. Pérez távozásával minden megoldódna? Kellenek drasztikus változások a játékoskeretben? Egy minőségi előszezon javulást hozhat az eredményeket tekintve? Zidane a megfelelő ember az edzői posztra? Az álláspontotokat itt a cikk alatt, illetve Facebook-kommentek formájában is várjuk.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK