Didier Deschamps: Az Európa-bajnokság nem lenne ugyanaz Karim nélkül

Franciaország labdarúgó válogatottjának szövetségi kapitánya, Didier Deschamps egy interjúban védte meg Karim Benzemát, akinek hatósági megfigyelését a szexvideós botrány kapcsán épp ezen a héten szüntette meg a bíróság, ami egyben azt is jelenti, hogy jogilag nincs akadálya annak, hogy a Real Madrid támadója visszatérjen a válogatottba.

„Mindig megvédem a játékosaimat. Már korábban is elmondtam, hogy Karim hibázott. Azt viszont nem nekem kell megítélni, hogy milyen súlyos hiba volt ez.”

„Az ügyét nagyon nagy figyelem övezte a médiában, véleményem szerint túlságosan is nagy figyelem. Ez egy privát ügy, a két fél dolga. A bíróság fog majd végső ítéletet hirdetni.”

Deschamps interjú

„Természetesen ez az ügy két olyan játékosra tartozik, akik nagyon fontosak számunkra. Az emberek mondhatják, hogy mindig védem Karimot, de ő mindaddig ártatlan, amíg annak az ellenkezője be nem bizonyosodik.”

„Nem viselkedhetünk úgy, mintha semmi sem történt volna, de nem ismerjük a tényeket. Karim már elmondta, hogy nem kellett volna úgy beszélnie Mathieu-ről, ahogy tette. Manapság azonban a játékosok olyan szavakat is használnak, amelyeket mi sosem ejtettünk ki a szánkon, amikor még mi is játszottunk.”

„Karim nyilvános képe azonban egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Nem akarok túl sokat beszélni erről, hiszen az emberek azt mondják majd, hogy túlságosan is védem őt.”

„Szeretem őt, ahogy minden játékosomat. Próbálom megérteni Karimot. Ott van Benzema, az ember, és ott a játékos. Tudom, hogy min ment keresztül, ismerem a tulajdonságait, és a hibáit is. Engem egyedül csak ez érdekel. Nem mondom, hogy nem érdemelte meg mindazt, amin keresztülment, hiszen ő az egyetlen, aki hibázott.”

Deschamps interjú_1

„Nem tartok attól, hogy az álláspontom lerombolja majd a rólam alkotott képet. Odafigyelek arra, amit mondok és csinálok. Korábban már elmondtam, hogy nagyon szigorú vagyok azokkal, akik szem elől tévesztik a csapat érdekeit. Én mindig a  csapatra koncentrálok.”

„Tiszteletben tartom az emberek véleményét, de a döntésemet nem tudják befolyásolni. Az Európa-bajnokság nem lenne ugyanaz Benzema nélkül a válogatott számára. A legjobb játékosokat akarom a csapatomban tudni a tornára.”

Forrás: goal.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK