2017. január 22., vasárnap

Karembeu: Cristiano egy harcos, aki utál veszíteni

  • Ny. Viktor (viiiik)
  • 2016.03.16. 11:45
Nem sok futballista van a világon, aki begyűjtötte volna a labdarúgás komolyabb trófeáit. Christian Karembeu azonban egyike azon játékosoknak, akik egy igazán exkluzív klubot alkotnak a futballvilágban. A volt francia válogatott nyert BL-t, EB-t és VB-t is, emellett több bajnoki címet és kupát is begyűjtött. De amikor beszélgettünk vele, egyáltalán nem olyan fickó benyomását keltette, aki nem tudná helyén kezelni a sikereit. Tulajdonképpen épp ellenkezőleg.

Rasztás fürtjei könnyen felismerhetővé tették őt a 90-es évek végén, illetve a 2000-es évek elején. Karembeu világossá tette, hogy annak ellenére, hogy megnyerte a sportág legnagyobb címeit, ő annak is örült, hogy megadatott neki, hogy ilyen magas szinten űzhesse a labdarúgást.

Mindig úgy emlékszem vissza a BL- és a VB-győzelemre, mint két egyformán fontos sikerre, ami része lett a kollektív emlékezetünknek” – mondta Karembeu egy őszinte, de pimasz mosoly kíséretében. „Akárcsak Cristiano Ronaldo, én is munkamániás vagyok, tudom, hogyha valamit el akarok érni, keményen kell dolgoznom, annak kell szentelnem magam, és áldozatokat kell hoznom,” folytatta Karembeu, és abban a pillanatban azt gondoltam, hogy nincs még egy olyan visszavonult focista a földön, aki Cristianóhoz hasonlíthatná magát büntetlenül. Ez az ember képes a legnagyobb tisztelettel adózni Ronaldo előtt, elismeri őt a pályán és azon kívül is, nem úgy, mint a világ szurkolóinak jelentős része, akik megvetik őt, vagy így, vagy úgy.

De mi a helyzet Ronaldo múltkori megnyilvánulásával a csapattársairól? „Mindenkit megdöbbentettek a szavai, de úgy gondolom, hogy a mögöttes tartalomra kellene inkább koncentrálniuk. Tudjuk, hogy megszállottja a munkának, tudjuk, hogy mindent elkövetett és most is megtesz a klubért, de ő nem olyan ember, aki ne tisztelné a társait. Ő egy harcos, egy győztes típus, aki utál veszíteni. Ez az ő felfogása, és ez az az elv, amelyet szeretne megosztani a csapattársakkal is.

Rendben, de mi van akkor, ha Ronaldo a nyáron távozik a Real Madridból? Egész bizonyosan nagy űr keletkezne, hacsak Gareth Bale nem lesz képes a portugál helyébe lépni, a kritikák ellenére, amelyekkel az évek során illették a walesi válogatott játékost.

160316karembeu1

Nem meglepő, hogy Karembeu egyetért: „Bale érkezése jelentős hatással volt a Real Madridra. A világ legnagyobb átigazolási üzlete során érkezett, és nagy szerepet játszott abban, hogy a csapat megszerezze a hőn áhított Tizediket. Azonban mindannyian azt várjuk tőle, hogy több gólt szerezzen, ahogy a Tottenhamben, és legyen olyan hatással a csapatra, mint Ronaldo.”

A Real Madrid azonban még élvezheti Cristiano jelenlétét a Bernabéuban, és mindenki abban reménykedik, hogy BL-győzelemhez segíti a csapatot, különösen annak fényében, hogy a bajnokságban várhatóan a Barcelona fejére kerül a korona. Karembeu tagja volt annak a történelmi keretnek, amely egy 32 éves szünetet szakított meg azzal, hogy megnyerte a Bajnokok Ligáját, így ő tudja, hogy milyen egy sikeres időszakot átélni a klub történetében.

32 év várakozás után megnyerni a BL-t egyrészt egy valóra vált álom, másrészt viszont egy olyan cél, amit nagyon el akartunk érni. Lorenzo Sanz hangsúlyozta, hogy szeretné, ha ezt véghezvinnénk, szóval sokkal jobban koncentráltunk erre, mint bármi másra. Sanz mindennap meglátogatott minket, és a klub győztes felfogásáról beszélt, és arról hogy ez a győzelem mennyire fontos, szóval utólag nézve teljesen természetes, hogy megnyertük.”

Zidane csapata képes lehet arra, amire 1998-ban Karembeu-ék, azaz megnyerik a Bajnokok Ligáját annak ellenére, hogy a bajnoki címet nem ők szerzik meg?

Senki sem tudja megállítani a ligában a Barcelonát, de ha van olyan csapat, amelyik a BL-ben ezt megteheti, az a Real Madrid,” – mondta Karembeu. „Mindenki Messivel, Suárezzel és Neymarral van elfoglalva, és igaz, hogy úgy támadnak a Barcában, mintha testvérek lennének. De a Real Madridnak is megvan ez a testvérhármasa Ronaldóval, Bale-lel, és Benzemával. Érdekes harc lenne a két trió között, és miért ne éppen a BL-döntőben történhetne meg mindez?


Hozzászólások

Tabella