Bernd Schuster: Még az Atlético is jobban csinálja, mint a Real Madrid

Bernd Schuster Barcelonában nyilatkozott a Real Madrid és a katalán együttes hétvégi összecsapása előtt. A német szakember nem rejtette véka alá véleményét a Real Madrid keretével kapcsolatban,

„A Real Madrid keretéről mindenki tud valamit. Az egyéni képességeket félretéve, ha a Madrid keretére tekintünk, húzunk egy vonalat középen, akkor nem lesz egyensúlyban, a legrosszabb pedig az, hogy az ellenfelek ezt jobban csinálják. A riválisok, még az Atlético is jobban csinálja. A részeket úgy változtatják, hogy a poszt nem változik, ez az, amit a Madrid nem tesz meg, ennek pedig bizonyos értelemben megfizetik az árát.”

„A Clásicó nem dönt el semmit, maximum ahhoz ad egy kis támpontot, hogy mi következik majd a BL-ben. A Barca sorsolása nehezebb, mint a Madridé.”

Bernd Schuster

„Zidane képes lesz a játékosként szerzett tapasztalatát felhasználni. Tudjuk, hogy ez nem csak egy újabb meccs, hanem különösen fontos a szurkolóknak. Zidane ebből a szempontból nem kezdő.”

„Nem tudnám megmondani, hogy a Madrid hogyan fog teljesíteni. Olyan mértékű formaingadozást látok náluk, hogy nem tudom, mire számíthatok. A válogatott szünet után alig edzettek együtt. Úgy tűnik, hogy jobban játszanak, de majd meglátjuk. Egy játékos van, aki nem tűnik boldogabbnak, Cristiano. Korábban sem tűnt boldognak. Cristianónak jól kell éreznie magát, boldognak kell lennie, tudnia kell, hogy ő a legjobb.”

„A Barcelona támadói jelenleg meggyőzőbbek. Jó nézni őket.”

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK