A múlt héten már a 30. születésnapját ünnepelhette a Real Madrid szép lassan legendává érő játékosa, Sergio Ramos. Ez a bizonyos mérföldkő – amelyet a spanyol média egy sereg nosztalgikus képpel és visszatekintéssel üdvözölt – egyben azt is jelenti, hogy a Real Madrid kapitánya karrierje vitathatatlanul legérettebb időszakát éli, amely egy védő számára legtöbbször a csúcsot is elhozza.
Két korábbi madridi védőfejedelem, Hierro és Sanchís nagyszerűen példázza, micsoda fejlődés várhat egy középső védőre, amikor harmincas évei elejébe lép. Ilyen korára az ember már nemcsak értegeti: egyenesen olvassa a játékot, amelynek legmélyebb, legösszetettebb ismerete jócskán kompenzálja az ifjúság ideje óta megkopott fizikai készségeket.
Pontosabb passzok, kifinomult döntéshozatal. Rossz helyezkedés? Szabálytalanság? Vehemens reklamáció a partjelző felé? Utolsó madridi éveiben Hierro például valódi zseni volt a bírókkal való „együttműködésben”.
Nos, az utóbbi idők arra engednek következtetni: Sergio Ramosnak meg fog gyűlni a baja azzal, hogy egy hasonló aranykort produkáljon.
Ami a legtöbb kérdést veti fel, az a fizikai állapota. Nevezhetjük ezt hanyatlásnak is, gondoljunk csak arra, hogy az elmúlt egy évben többször volt sérült, mint egészséges – egyszer a vádlija, máskor a válla, legújabban a háta –, így persze a rendszeres játék is elmaradt. Egy dolog, hogy az ember, idősödvén, veszít az egyébként sem panaszolnivaló sebességéből, de egy fél szezont a betegágyon tölteni ilyen-olyan jelentéktelennek tűnő, majd megint és megint kiújuló sérülésekkel… Tűrhetetlen.
Ramos a saját tehetségével fizethet a következményekért. A tehetségével, amit azóta kiugrónak ismerhetünk, hogy először megláttuk őt a pályán, tiniként. 17 évesen mutatkozott be a Sevilla felnőttjei között, 19 évesen pedig már az első válogatottságán is túl volt. 500-nál is több klubmeccs, plusz 130 válogatott szereplés van a háta mögött, 30 évesen – több, mint amennyit mások egy egész pályafutás alatt érnek el. De még egy ilyen sikeres időszak is kudarcba fulladhat, és egy ilyen kivételes fizikai képességekkel megáldott játékos csillaga is leáldozhat hirtelen, ha nincs kiút a sérülésekből.
A rendszertelen játék és persze maguk a sérülések nyomot hagytak egyik különleges adottságában: kevésbé tud jelentős hatással lenni a mérkőzések alakulására. Nem mer ugyanolyan bátran fönt védekezni, mint régebben, és mindig az ő nevéhez fűződik a legtöbb szabálytalanság – több, mint valaha. Mára ő a Real Madrid történetének legtöbbször kiállított játékosa. Az előző szezon mérlege 44 meccsen 22 sárga lap. Az idei 20 találkozóján eddig kilencszer sárgult be. Valljuk be: egyelőre – legalábbis – nem úgy tűnik, hogy örökölte volna Hierro a játékvezetők megnyugtatásával kapcsolatos tehetségét.
A Clásicón begyűjtött újabb piros lap, majd a védelem összeomlása a Wolfsburg ellen a kétes szituáció következtében… Elgondolkoztatják az embert: egészen biztosan Sergio Ramos az a figura, aki a Real Madrid tökéletes vezetője lesz egy nemcsak sikertelen, de annál inkább bonyolult és kaotikus szezon utolsó harmadára?
Az andalúz fiatalember 11 év íve alatt 31 Clásicón lépett pályára. Amikor Iker Casillas elhagyta a csapatot, Ramos lépett elő csapatkapitánnyá – teljesen természetesen, magától értetődő módon. A jelenlegi keretből egyedül Marcelóé közelíti meg az ő klubtapasztalatát, aki másfél évvel a spanyol védő után érkezett a fedélzetre.
Az egy csaknem tökéletes eset, amikor a legtapasztaltabb játékos, az egyik középső védő a csapat kapitánya. Ebből a pozícióból remekül átlátható a csapat tevékenysége, és mind technikailag, mind verbálisan közvetlenül befolyásolható is. Feljebb tolhatja a csapat védekezését, amikor nyomást kell helyezni az ellenfélre, és területszűkítés szükséges a középpályán, vagy visszább rendelheti a vonalakat, amikor az a legcélravezetőbb megoldás.
Minden ilyen döntés jobb kezekben van, ha a játékos magáénak tudhat egy bizonyos érettséget és tapasztaltságot – Ramos így van ezzel, 630 lejátszott mérkőzés után, a legmagasabb szinten. A társak körében is megvan a tekintélye, akik így hallgatnak a szavára a pályán, az öltözőben és a stadionon kívül is.
Kétségtelen, hogy a 2014-es naptári évben, amikor a Real Madrid felült a világ futballtrónjára, Ramos testesítette meg a tökéletes vezérkaraktert. Címeket érő gólokat szerzett, a csapat játéka pedig tündökölt, szépségében és szervezettségében egyaránt. A 22 zsinórban megnyert mérkőzés olyan teljesítmény, amire európai klub a legmagasabb szinten még nem volt képes. A hátsó négyest persze Ramos vezette, és igyekezte azt a lehető legközelebb tartani a felezővonalhoz, hogy támogatást nyújtson a középpálya triójának.
Egy fájdalmas és szövevényes idény közepén itt az idő, hogy Ramos bebizonyítsa: ő a legalkalmasabb ember a hajó kormányzására. Élete végéig őrizni fogja a lisszaboni egyenlítő fejest, amely élete legikonikusabb pillanata – most azonban valami egészen másra van szüksége az ő Madridjának: a nyugalomra. A higgadtságra – ez az, ami megteremtheti a fordulópontot. Amely után valami olyan következik majd, ami miatt később mégis büszkén, boldogan emlékezhetünk vissza a valaha volt egyik legvadregényesebb szezonra.
