Carvajal: Tapsviharba akarjuk fordítani a füttyszót

A létfontosságú keddi Bajnokok Ligája visszavágó előtt magabiztos játékkal sikerült otthon tartani a három pontot. A csapatból több kulcsjátékos is pihenhetett, és szerencsére a pályára lépők is bizonyítottak Zidane-nak. A Barcelona botlásával ismét nyílttá vált a bajnokság, már csak négy pont a különbség a két csapat között. Lehet készülni a Wolfsburgra. A mai mérkőzés után Zidane, Carvajal, Casilla, Lucas Vázquez, Nacho és Kovacic nyilatkozott az újságíróknak.

Zinédine Zidane

A mérkőzés
"Sokkal optimistább vagyok, miután nyertünk és ilyen fantasztikusan teljesítettünk az első félidőben. Sajnos a második játékrészben egy kicsit visszaestünk. Tudjuk, mit kell tennünk kedden, és hogyan kell játszanunk. Megfelelően fogunk készülni, most pihenünk, aztán a legjobbunkat kell nyújtanunk kedden. Edzőként sokkal nagyobb feszültéggel élem meg a Bajnokok Ligája kieséses szakaszát, mint anno játékosként. Ahogy tegnap is mondtam, tudjuk, hogy izgalmas meccs lesz, de nagyon várjuk a találkozót. Nehéz lesz két gólról felállni, de a Bernabéuban bármire képesek vagyunk."

A szurkolók
"Nem akarom felbosszantani a szurkolókat. Azt akarjuk, hogy jöjjenek ki úgy mint ma, és támogassák a csapatot a lefújásig. Mindenki tudja, mi múlik a keddi mérkőzésen. Szerintem többet nem is kell mondanom. Úgy gondolom, az egész mérkőzésen buzdítani fognak. Büszkévé akarjuk tenni őket."

Rotáció
"Nem gondolom, hogy sok minden változott. Azok a játékosok, akik eddig kevesebbet játszottak, most pályára léptek, a többiek pedig pihentek. Egy csapat vagyunk, nehéz kiválasztani a kezdőtizenegyet. Fantasztikus érzés, hogy ilyen játékosaim vannak. Tetszett, amit ma a pályán láttam. Cristiano kapott volna 15-20 perc pihenőt, de a végén Jesé megsérült, ezért nem tudtunk változtatni. Cristiano feljebb lépett. De nincs gond, 90 percnél többet is tud játszani."

A keddi mérkőzés kulcsa
"Tudjuk, hogy sokat kell dolgoznunk. Két gólos hátrányban vagyunk, bonyolult mérkőzés lesz. De  bízunk magunkban, mert tudjuk, hogy képesek vagyunk nagy dolgokat elérni. A kedd kulcsa a pihenéssel már holnap elkezdődik, aztán készülünk a találkozóra. Hétfőn átbeszéljük a taktikánkat, és megpróbálunk jól teljesíteni kedden."

Danilo
"Minden játékost ér kritika. Danilo lépésről lépésre javul. Természetesen rosszul esik, ha ez történik veled. De ő egy igazi profi, tudja, mit kell tennie. Jó ember, és vigyázunk rá. Most a keddre kell koncentrálni, és el kell felejteni az apró dolgokat. Örültem volna, ha a végén betalál. Kedden kiderül, ki fog játszani, most nem beszélek erről."

James és Isco
"Mindketten jó meccset játszottak. Amikor kevesebbet játszol, az nehezebbé teszi a helyzeted. Ma jól teljesítettek. A végén visszavettünk az intenzitásból, de ez normális. Minden játékosommal elégedett vagyok."

Dani Carvajal

Wolfsburg
"Nem úgy mentünk oda, hogy 2-0-ás vereséggel térjünk haza. Rosszul játszottunk, de a kieséses szakasz 180 percig tart. Még mindig van időnk javítani, és a szurkolóink előtt meg akarjuk szerezni a továbbjutást. Kedden az utolsó lehelletünkig fogunk harcolni."

Danilo kifütyülése
"Úgy gondolom, ez nem igazságos. Wolfsburgban mindannyian rosszul teljesítettünk. Egy hajóban evezünk, ha egy játékost kifütyülnek, akkor az az egész csapatnak szól. Tapsviharba szeretnénk fordítani a füttyszót. Szükségünk van a szurkolók támogatására."

Kiko Casilla

A mérkőzés
"Ha úgy játszunk, ahogy tudunk, akkor semmi sem lehetetlen. Csökkentettük a hátrányunkat a bajnokságban, még bármi megtörténhet. Jó felkészülés volt a mai a Bajnokok Ligájára, néhány játékos pihenhetett. Most már csak a keddre szabad koncentrálnunk, a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése lesz. Jó ritmusban játszottunk, ezt kell kedden is megismételni. Intenzíven kell kijönni a pályára, és gyorsan gólokat kell szereznünk. Nem lesz könnyű, de ez a csapat képes a gólszerzésre. Nem vesztettük el a koncentrációt, és nem sérült meg senki."

Európai visszatérés
"Biztosak vagyunk benne, hogy meg tudjuk fordítani az állást és bejutunk az elődöntőbe. Mindent bele kell adnunk, és szükségünk lesz a szurkolóinkra is. Együtt bármit elérhetünk."

Danilo
"A szurkolóknak joguk van kimutatni a véleményüket, de úgy gondolom, senki sem hibáztatható egy másik mérkőzés miatt. Annyira volt hibás, mint a csapatból bárki más. Megmutatta, hogy erős személyiség, nem bújt el, gólt akart szerezni. Nem könnyű, ha kifütyülnek hazai pályán, de erős karakter, képes tapsra váltani a fütyülést."

Lucas Vázquez

A mérkőzés
"Fontos mérkőzés volt számunkra. Az eredmény, és a teljesítmény bizakodásra ad okot. Kellett ez a keddi mérkőzés előtt. Tudjuk, hogy a végsőkig kell harcolnunk, de szerencsére 80 ezer szurkoló is ott lesz velünk a helyszínen. Mindenkit megkérek, hogy jöjjenek és támogassanak minket. Együtt, egy célért sikerülhet megfordítani az állást. Tudjuk, mit kell tennünk, csak erre szabad gondolnunk, de meglátjuk, sikerül-e elérni a céljainkat. A munkámra koncentrálok, a többiről az edző dönt. Itt vagyok, és bármikor segítek."

A fütyülés
"Danilo profi labdarúgó. Tudja, mit kell tennie, keményen dolgozik, és a pályán akar bizonyítani. A szurkolók kimutathatják véleményüket, profik vagyunk és tiszteletben tartjuk, mit mondanak."

Nacho

A mérkőzés
"Jó úton haladunk, főleg az első félidőre lehet építenünk kedden. Jól teljesítettünk, sokat mozogtunk és gólokat szereztünk. Nyerni tudtunk, és nyomást helyeztünk az előttünk állókra. Ez volt a célunk, mert a bajnokság már nem a mi kezünkben van, de mindent megteszünk az első helyért."

Wolfsburg
"Tudjuk, hogy a kedd nagyon fontos nap lesz számunkra. Küzdenünk kell, és a szurkolók támogatásával megszerezni a továbbjutást. Minden mérkőzésen, amit a Bernabéuban játszunk, próbáljuk büszkévé tenni a szurkolókat. Mindent bele fogunk adni kedden. Semmit sem kell kérnünk tőlük. Tudjuk, hogy mögöttünk fognak állni, mert mindig ott vannak és támogatnak. Nem könnyű a helyzetünk, de bízunk magunkban. A Wolfsburg nem szerepel jól a bajnokságában, de nagyon jó csapatuk van, és elől nagyon veszélyesek."

A szurkolók
"Mindig érzem a támogatásukat, amiért nagyon hálásak vagyok. Mindig megtapsolnak, remélem, a jövőben is kiérdemlem ezt. A sérülés nem súlyos, egy kisebb rándulás, semmi komoly."

Mateo Kovacic

A mérkőzés
"Nagyon fontos győzelem volt, nyernünk kellett a keddi találkozó előtt. Magabiztosan készülünk a Wolfsburg ellen. Jól játszottunk, mégsem nyertünk Németországban, ilyen a futball. De úgy gondolom, kedden győzni fogunk."

Visszatért önbizalom
"Ki kell elemeznünk a németországi mérkőzést, és javulnunk kell néhány dologban. Reméljük, a szurkolóink továbbra is velünk lesznek. Nagyon fontosak számunkra. Jó mérkpzést akarunk játszani, nem lesz könnyű, de csak az elődöntőre gondolunk."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK