Cristiano Ronaldo: A szurkolók csodálatosak voltak

A Wolfsburg elleni nagyszerű győzelmet követően Zinedine Zidane, Marcelo, Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Gareth Bale, Casemiro, Sergio Ramos és Pepe is szívesen válaszoltak az újságírói kérdésekre.

Szeretnél te is a penamadridista.hu szerkesztőségének tagja lenni? Itt a lehetőség! Csatlakozz!

Zinedine Zidane

A mérkőzés: „Azzal az érzéssel megyek haza, hogy jó munkát végeztünk. Nem volt könnyű, de büszkén és boldogan távozom amiatt, amit véghezvittünk. Különleges este volt, elértük, amire vágytunk. Nagyon elégedett vagyok a játékosokkal, amit együtt csináltak, az fenomenális volt. Nem könnyű úgy kezdeni, ahogy mi tettük, 15 perc alatt két gólt is szereztünk. Nagy intenzitással vetettük bele magunkat a meccsbe. Megmutattuk az ellenfelünknek, hogy fontos számunkra a győzelem és a továbbjutás. Nagy iramban, de ésszel játszottunk. Ez volt az üzenetem a játékosok felé, elmondtam, ne gondolják, hogy könnyű lesz, és hogy ésszel kell játszanunk. 90 perc alatt értük el a továbbjutást. Nem könnyű egy ilyen csapat ellen három gólt szerezni. Elveszítettük az első meccset, de most nyertünk és továbbjutottunk.”

Cristiano: „Mit mondhatnék róla? Bizonyította, hogy a világ legjobbja. Ez teszi őt különleges játékossá. Szüksége van az egész csapatra, ezt ő is elmondta.  Ezt akarta, a csapatot, amely együtt viszi véghez a dolgot. Szüksége van a többiekre ahhoz, hogy így teljesítsen. Különleges játékos, nem mindenki tud három gólt lőni.”

A szurkolók: „Nagy pluszt jelentettek. Nagyon fontos minden, amit a csapatért tettek. Mindig velünk vannak. Amikor látják, hogy a csapat úgy játszik, ahogy ma, még inkább mögénk állnak. Szeretném megköszönni nekik, amit a játékosokért tettek. Folytatnunk kell a munkát, hosszú még az út.”

Saját érzései: „A dicsőség sosem szállt a fejembe játékosként sem, ahogy edzőként sem fog. Örülök a dolgok alakulásának, de nem vagyok naiv. Tudom, hogy lesznek nehéz pillanatok, ahogy már voltak is, tudni kell ezeket kezelni. Folytatom a tanulást és előre tekintek. Szeretem, amit csinálok, ez pedig a legfontosabb dolog.”

Tapasztalat: „Nem volt egyszerű mérkőzés. Igaz, hogy edzői szemmel hihetetlen volt, 2-0-s hátrányban lenyűgözően játszottak a játékosok. Edzőként ez volt a legjobb meccsem. Ebben a pozícióban sokkal nehezebb egy ilyen meccs, mint játékosként, de boldog vagyok. Nem aggódom amiatt, hogy mi történhet, csak a mindennapokra koncentrálok. Vannak nehéz pillanatok, mint például az első mérkőzés, de nincs szükség arra, hogy az őrületbe kergesd saját magad.”

Ünneplés az öltözőben: „Úgy értük el a továbbjutást, hogy mindenki koncentrált és hozzájárult ehhez. Az elnök lejött az öltözőbe és gratulált mindenkinek. Nagyon boldogok vagyunk. Olyan ez, mint egy másik nap, amikor mérkőzést nyerünk. Most pihenésre van szükség, hiszen szombaton bajnoki mérkőzésünk lesz. Szomorú ez, hiszen nem ünnepelhetünk.”

Carvajal a kezdőcsapatban: „Ma ő játszott, nagyon elégedett vagyok vele. Egy csapat vagyunk, mindannyiunkra figyelnek és mind érintettek vagyunk az eredményekben. Akik az Éibar elleni meccsen kevesebbet játszottak, nagyon jól teljesítettek. Rotálni fogunk. Carvajal valóban nagyszerű volt ma este.”

Keylor üzenete Cristianónak a szabadrúgás előtt: „Tudom, hogy mondott valamit Cristianónak, de nem tudom, hogy mit. Őket kérdezzék erről.”

Cristiano Ronaldo

A mérkőzés: „Nagyszerű volt a csapat, ahogy a szurkolók is. Csodálatosak voltak. Végig mögöttünk voltak, a kezdő sípszótól a meccs végéig. Tökéletes este volt. Nagyon jól játszottunk, nagyszerű volt a szurkolók támogatása, bátorságot adtak nekünk ahhoz, hogy megnyerjük ezt a nehéz meccset. Csak egy lépésre vagyunk a döntőtől, izgatottak és boldogok vagyunk. Nagyon nehéz volt visszajönni kétgólos hátrányból. Számomra tökéletes, mágikus este volt a mai. Boldog vagyok a három gól miatt, de a legfontosabb a csapat. Nagy intenzitással játszottunk. A futball tele van meglepetésekkel. Az európai porondon egyre nehezebb csapatok várnak rád, mindig bonyolult nyerni ezeken a mérkőzéseken. Nagyon jól dolgoztunk, megérdemeltük a továbbjutást.”

A saját teljesítménye: „Nem ez volt a legjobb mérkőzésem, korábban volt már jobb teljesítményem. A mesterhármas nem jelenti azt, hogy ez volt a legjobb meccsem. Mindig a legjobbamat próbálom nyújtani, akik velem dolgoznak, tudják ezt, a statisztikák pedig nem hazudnak. Ha keményen dolgozok, a gólok és a gólpasszok jönni fognak. Én mindig nagy munkát végzek, profi játékos vagyok, ez is azt mutatja, hogy Isten segíti azokat, akik keményen dolgoznak.”

Keylor Navas szavai a szabadrúgás előtt: „Tudja, hogy tudom meglőni a labdát a szabadrúgásoknál. Azt mondta, hogy lassan lőjem, én pedig ezt tettem.”

Elődöntő: „Nehéz az Atlético és a Barca ellen is játszani. Az Atlético jobban védekezik, a Barcelona pedig a világ legjobb csapatainak egyike. Mindkét csapat nehéz ellenfél. A Benficát szeretném kapni, egy portugál csapatot, hiszen így meg lenne a lehetőségem arra, hogy otthon játszhassak.”

37 mesterhármas: „Nem rossz. Mindig próbálok segíteni a csapatomnak. A gólszerzés a DNS-emben van, de a legfontosabb a csapat. Köszönök mindent a társaimnak és a szurkolóknak.”

Nincsenek határok: „Mindent összevetve, egy rossz szezonban nem is olyan rossz ez… Nagyon boldog vagyok. Ezért dolgozunk. A futballban bármi lehetséges. Nézzék csak meg a Manchester Cityt, senki sem várta őket az elődöntőbe. A futball tele van meglepetésekkel.”

Marcelo

A mérkőzésről: „Fantasztikus este volt, nagyon boldogok vagyunk. A szurkolók csodálatosak voltak, gratulálnunk kell nekik, hiszen nélkülük nem sikerült volna a fordítás. A Bajnokok Ligája mérkőzéseken mindent bele kell adnod, enélkül egyetlen csapat sem lenne képes elérni az elődöntőt. A mérkőzések megnyeréséhez harcolnod kell és leszakadt lábakkal kell lesétálnod a végén a pályáról, ahogy mi tettük ma este.”

Cristiano: „Senki sem kérdőjelezheti meg őt. Nagyszerű játékos, boldog lesz a góljai miatt, de sokkal jobban örül annak, hogy a csapat jó játékkal elérte az elődöntőt.”

Elődöntő: „Nem választhatunk ellenfélt magunknak, boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk.”

Karim Benzema

A mérkőzés: „Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehetünk az elődöntőben. Nagyszerű este volt. Jól érezzük magunkat, a szurkolók rengeteget segítettek nekünk. Nekik köszönhető a győzelem. Boldogok vagyunk egy nehéz mérkőzést követően. Sok jó játékosunk van, harcolni fogunk a végsőkig a bajnoki címért és remélem, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját.”

Zidane: „Nagyszerű játékos volt, most pedig nagyszerű edző. Rengeteget tud a futballról. Azt mondta, csináljuk, amire képesek vagyunk, valamint nagy intenzitást várt tőlünk.”

Nyomás: „Nagy volt a nyomás, de ez egy jó fajta nyomás volt, olyan, ami hajt előre a csapatért és a klubért. A legfontosabb, hogy a Real Madrid címeket nyerjen.”

Gareth Bale

„Igazi öröm. Tudtuk, hogy ez egy nehéz teszt lesz. 0-2-ről kezdtünk, de ahogy ott a mérkőzés után mondtam, hittünk abban, hogy meg tudjuk csinálni, és meg is csináltuk. Megmutattuk a karakterünket és a szellemünket, bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk rá.”

Casemiro

A mérkőzés: „A szurkolók hihetetlenek voltak, rengeteget segítettek nekünk. A 12. ember szerepét játszották, ilyen körülmények között lehetetlen veszíteni. Nagyon boldog vagyok a teljesítményünk miatt.”

Saját szerepe: „Tudom, hogy fontos vagyok a csapatnak. A játékosok és Zidane tudják, hogy mindig számíthatnak rám. Boldogok vagyunk, hogy továbbjutottunk, ugyanezzel az alázattal folytatjuk tovább.”

Cristiano Ronaldo: „A világ legjobbja, folyamatosan bizonyítja, hogy többre és többre képes. Megtiszteltetés vele dolgozni, nagyon élvezem.”

A szezon: „Tudjuk, hogy a bajnokság megnyerése egy kicsit nehéz. Hétvégén lesz egy trükkös idegenbeli meccsünk, ahol a legjobbat kell nyújtanunk, ahogy minden mérkőzésen.”

Sergio Ramos

A mérkőzés: „Az első perctől az utolsóig egy különleges találkozó volt. Nagyon hálásak vagyunk a szurkolóinknak, nélkülük ez nem sikerült volna. Az ő szeretetük és biztatásuk már az elején megmutatta nekünk, hogy sikerülnie kell a továbbjutásnak. A csapat a szívét-lelkét kitette a pályán, ahogy ígértük és megérdemelten jutottunk be az elődöntőbe. Voltak, akik azt mondták, lehetetlen megfordítani a párharcot. De mi tudtuk, hogyan kell játszani, mivel nem lehet 45 percig folyamatosan nyomás alatt tartani az ellenfelet. Az első félórában nagyon intenzíven játszottunk, és a második félidő elejére is ez volt a taktikánk.”

Cristiano: „Mindig fontos a csapatnak. A gólszerzőnk, az ikonunk, megérdemelte ezt a varázslatos estét. Nem kell tovább dícsérni, egy futballista, aki mindig mindent belead. Régóta a legmagasabb szinten játszik, egy világklasszis, ha formában van, az a csapatot is segíti.”

Saját teljesítmény: „Az ember boldog, ha jól mennek a dolgok. Bonyolult szezon volt, tele sérülésekkel, szükségem volt egy ilyen estére. Fizikálisan nagyon jól éreztem magam, nem éreztem fájdalmat. Lépésről-lépésre újra a legjobb formában leszek. Az a fontos, hogy a csapat jól teljesített és megcsináltuk a házi feladatot.”

Keylor Navas

A mérkőzés: „Nagyon fontos lépést tettünk a céljaink elérése felé. Nehéz ellenfél ellen sikerült a győzelem. Nagyszerű csapat, amit hazai pályán meg is mutattak. Boldogok vagyunk az eredmény miatt, megérdemelten jutottunk be az elődöntőbe. Jól mentek a dolgok, a csapattársaim fantasztikus munkát végeztek. Mindenki beleadott mindent. Gratulálunk Cristiánónak. Megtiszteltetés számunkra, hogy a csapatunk tagja. Három gyönyörű gólt szerzett, megpróbáljuk őt mindenben segíteni, hogy a döntőbe jussunk.”

A szurkolók: „Elképesztőek voltak. De sajnos nem állhattunk meg a meccs közben, hogy megköszönjük nekik a hihetetlen hangulatot. Már a mérkőzés előtt is mögöttünk álltak, együtt dobbant a szívünk.”

Boldogság: „Köszönöm Istennek, hogy a Real Madrid lehetőséget adott nekem a Bajnokok Ligájához. Ez nagyon fontos számomra. Büszkeséggel tölt el, hogy képviselhetem a hazámat, és remélem, ez még folytatódni fog.”

Pepe

A mérkőzés: „Tökéletes munkát végeztünk, erősen kezdtük a mérkőzést, így kellett volna Németországban is. A legfontosabb dolog, hogy megünnepeljük a sikert, ami minden madridista sikere. A szurkolóink megmutatták, hogy mindenben velünk vannak. Bármi jön is a folytatásban, jól fel kell készülnünk az ellenfélből. Ebben a sorozatban nem válogathatsz, a Bajnokok Ligájában a legjobb csapatok szerepelnek.”

 

Szeretnél te is ehhez hasonló interjúkat, cikkeket fordítani? Csatlakozz Te is a penamadridista.hu csapatához! 

Forrás: realmadrid.com, AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK