A Real Madrid csendes hőse

A Real Madrid hálóőre a Bajnokok Ligája idei kiírásában 10 mérkőzésen mindössze egyetlen alkalommal talált legyőzőre. A Wolfsburg elleni első mérkőzésen kétszer is megzörgették a hálóját, előtte és azóta viszont ezt senkinek sem sikerült megtenni.

A Real Madrid Wolfsburg elleni óriási feltámadását és 3-0-s győzelmét követően Keylor Navas alig tudott aludni. Hajnal háromig beszélgetett a feleségével és a legközelebbi barátaival a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének második mérkőzéséről.

A továbbjutás rendkívül boldoggá tette a Real Madrid hálóőrét, örömét pedig tovább fokozta a csapattársak szeretete és elismerése, amelyet az öltözőben tapasztalt. Már az előző idényben elnyerte a többiek szívét a képességeivel, idén azonban óriásit nőtt a szemükben.

Tavaly augusztusban majdnem elúszott a lehetősége erre, amikor úgy tűnt, hogy nem öltheti magára többé a Real Madrid mezét. A királyiak a Betis ellen játszottak augusztus 29-én, az átigazolási időszak végéhez közeledve. Akkor, azon az augusztusi estén mindent hárított, még egy büntetőt is, de a hihetetlen teljesítménye ellenére úgy tűnt, a klubnál már döntöttek a jövőjéről, melynek része volt a Manchester Unitedbe való távozás, amely végett a spanyol válogatott David De Gea érkezhetett volna Spanyolországba és a Real Madridba.

Egy számítógépes hibának köszönhetően azonban a Costa Rica-i egy új lehetőséget kapott az élettől arra, hogy bebetonozza helyét a Real Madrid kezdőcsapatában, De Gea pedig maradhasson Manchesterben.

Igaz, hogy soha nem utalt erre, soha nem beszélt róla, de az a kiszolgáltatottság sértette a büszkeségét. Minden meccs olyan volt számára, mintha az utolsót játszaná. Bizonytalanság és rossz teljesítmény helyett ő megduplázott erővel edzett, sokkal jobban koncentrált és lenyűgözőbben játszott, mint korábban bármikor.

Az áldozat, amit egész idényben hozott a csapatért kedden kifizetődött. A Costa Rica-i és Cristiano Ronaldo voltak az est legnagyobb hősei. A komplett madridi öltöző kiáltotta ünneplés közben Navas felé, hogy „Lenyűgöző vagy!”. Az öröm közepette lehetetlen volt nem beszélni arról, hogy Navas 60 métert sprintelt csak azért, hogy elmondja Cristianónak, hogyan rúgja a győzelmet jelentő szabadrúgást.  Talán szerencsének tűnt a dolog, valójában az ellenfél játékának és szokásainak órákon át tartó elemzése jutalmazta meg a portugált.

Keylor mindig, a legaprólékosabb módon elemzi az ellenfelek játékát, még a kapusokét is. Az ennek köszönhető tudás birtokában tehát Ronaldóhoz rohant, majd elmondta neki, hogy ha úgy rúgja el a labdát, ünnepelhet. Mindezt úgy tette, hogy meg sem fordult a fejében, hogy elvegye a dicsőséget a portugáltól a meccs végén. Még viccelődött is Cristianóval: „Lássuk, mit mondasz a sajtónak a mi kis titkunkról.”

Keylor Zidane-nál érinthetetlen. Az öltözőben mindenki viccelődött vele, a társak ölelgették. "Hol voltál a gól után?" – kérdezték tőle a többiek, hiszen a Costa Rica-i és Kroos nem ünnepeltek a harmadik találat után. Mindketten kimaradtak a földöntúli örömből. A német továbbra is csak a mérkőzésre koncentrál. Navas majd kiugrott a bőréből a barátja gólját látván, ment is volna ünnepelni, de Kroos visszautasította a kapuba. Ha ez nem történik meg, valószínűleg ő lett volna az első, aki Ronaldo nyakába ugrik.

„Vele megnyertük volna tavaly a Bajnokok Ligáját.” – állította valaki az ünneplés közben, utalva Keylorra, aki tízből kilencszer lehúzta a rolót a Bajnokok Ligája idei kiírásában. Az öltöző kissé hibáztatja Carlo Ancelottit a bánásmód miatt, amit Navas kapott a tavalyi szezon során. Az olasz maga is elismerte, hogy Kelyor többet érdemelt volna, több lehetőséget kellett volna adni neki a bizonyításra.

Navas jelenleg kiélvez minden pillanatot, nem rágódik a múlton és nem is koncentrál túlságosan a jövőre. Nem aggódik a pénz vagy amiatt, hogy mi történt, illetve mi történhet De Geával. Bízik Zinedine Zidane-ban, aki meg van győződve arról, hogy Keylor a vitathatatlan kezdőjátékos. A Costa Rica-i mindössze egyetlen dologra figyel jelenleg: a Bajnokok Ligája megnyerésére.

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK