Roberto Carlos: Azt tanácsolom, hogy élvezd a játékot

Lucas Vázquez Roberto Carlos mellett foglalt helyet a klub egyik szponzora (Mahou) által szervezett interjú során, melynek apropója a közelgő BL-döntő volt.

Lucas Vázquez:
„Az Atlético nagyon kemény ellenfél, védekezésben rendkívül erősek, illetve az ellenfelek hibáit könyörtelenül kihasználják. Tudjuk, hogy ha a saját játékunkat játsszuk, akkor nyerni fogunk. Győzni akarunk, ez látszik a felkészülésünkön is, amely során látható volt a jó hangulat és az izgatottság. Szeretnénk, ha már most elkezdődne a meccs.” – mondta a habfehérek támadója.

„Büszkeség és megtiszteltetés az akadémiát képviselni a BL döntőjében. Klubszinten ez a legerősebb kupasorozat, most kell elővenni a jó formát, amit egész évben mutattunk. Minél kevésbé foglalkozol a mérkőzés jelentőségével, annál kisebb nyomást helyezel magadra.”

„Nagy öröm Zidane-nal együtt dolgozni. Gyerekkorodban nézted, ahogy játszik, most pedig van egy edződ, aki csúcsjátékos volt, Aranylabdát is nyert, ez csodás. Modern edző, mivel a filozófiája a labdás gyakorlatokon alapszik, miközben a játék fizikai oldalát sem hagyja figyelmen kívül, ami szintén a futball fontos része. Tudja, hogy milyenek a labdarúgók, azt akarja, hogy a játékosai élvezzék a játékot, ahogy ő is tette, ez pedig fontos.”

„A csapattársaim a kezdetektől fogva remekül bánnak velem, figyeltek rám, mindenben segítettek. Nagyon hálás vagyok nekik.”

Roberto Carlos és Lucas Vázquez

Roberto Carlos:
„Én akkoriban rettenetesen sokat gondolkodtam, alig aludtam. Menj ki a pályára, élvezd a játékot, függetlenül attól, hogy tíz vagy kilencven percet töltesz a gyepen. A legfontosabb, hogy amikor játszol, tökéletesen tisztában légy azzal, mit kell tenned a klubodért és a csapattársaidért. A legjobb része a lefújás után jön, amikor a családodtól begyűjtöd a gratuláló öleléseket.” – idézte fel emlékeit a brazil legenda.

Majd tanácsokkal is ellátta a fiatal spanyolt, aki élete (egyik) legfontosabb mérkőzése előtt áll. „Én azt tanácsolom, hogy érezd jól magad, mivel nagyon sok játékos él a világban, akik ott akarnának lenni ezen a döntőn, mindenki a San Siróra figyel majd. Fejben megfelelően felkészültnek kell lenned, mind tudatosság, mind érzelmi állapot szintjén, mivel nagyon más érzés a Bajnokok Ligája döntőjében pályára lépni. Ne törődj a nyomással, csak élvezd és tedd azt, amit egész évben csináltál.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK