2017. november 25., szombat

A BL-döntő tizenegyespárbajának mesébe illő igaz története

  • D. Márk Sebastian (elcubano) , T.C. Zoltán (Randy R.)
  • 2016.06.01. 08:35
Ez a történet arról szól, hogy mi történt a színfalak mögött, amikor a Real Madrid - Atlético Madrid BL-döntő összecsapáson tizenegyesekre került sor. A pénzfeldobástól az ünneplésig.

- Churu, meg kell nyerned a sorsolást. Nekünk kell kezdenünk a tizenegyes-párbajt!

Sergio Ramos (becenevén Churu) a gyepen szétszóródott játékosokat nézte. A mindkét BL-döntőn gólt szerző játékostól most azt várta el a csapat, hogy egy sorsolást nyerjen meg. A bírótól és Gabitól távozva úgy tűnt, rossz hírrel tér vissza csapattársaihoz. Ám nem így lett:  

- A feldobást elvesztettük... De mégis mi kezdünk!

- Hogyhogy?

- Másodikként akarnak lőni. És a mi szurkolóink előtt leszünk.

A játékosok nem akarták elhinni. A döntő pillanatban az Atlético nekik ajándékozta a kezdő rúgást. A piros-fehérek a PSV elleni tizenegyes-párbajra hivatkoztak, mert ott is a hollandok kezdtek, azonban végül mégis ők jöttek ki győztesként. Ami azt illeti, egy 2010-es statisztika szerint 60% arányban az a csapat nyeri a tizenegyes-párbajt, amelyik először rúg. Lehet, hogy ez sokat nem számít, de egy pici súlya azért van.

Ez néha csak bemesélt előny; Nadal szokta például alkalmazni teniszmeccseken a jég megtörése érdekében, hogy végig ő diktálhassa a mérkőzés iramát és ezzel nyomást gyakoroljon az ellenfélre. A PSV-nek ez nem sikerült, a Realnál viszont úgy álltak hozzá, hogy minden ezen múlik. A Bayern ellen, 2012-ben Cristiano Ronaldo, a specialista, kezdőként hibázott. Ezúttal egy fiatal játékos volt a bátor jelentkező.

- Szeretnék maradandót alkotni! – mondta Lucas Vázquez. Több játékos is meglepetten összenézett. Ha valaki ilyen vakmerően beszél a tizenegyesekről, jobb békén hagyni. „Inkább rúgd te az összeset”, hangzott el valakitől.

Később az öltöző egybehangzóan vélekedett: Lucas Vázquez hitet adott a csapatnak. Több okból is az egekbe emelte a csapat morálját egy igen kritikus pillanatban. Az első az a gesztusa volt, amikor a tizenegyes pont felé haladva az ujjain pörgette a labdát. „Voltak, akik járni sem tudtak, mások oda sem tudtak nézni az idegességtől, ez a bolond pedig úgy ment oda rúgni, mint egy kisgyerek egy barátságos meccsen” – mesélte az egyik játékos. A második a higgadt lövése volt, amivel szintén önbizalmat adott és ugyanakkor elhitette a csapat többi tagjával, hogy ez bizony nem Oblak estéje lesz. Csak a gólja után szabadult fel a felgyűlt feszültség, amikor a szurkolókhoz fordult, és a klub címerére mutatott. „Lucas egyszerűen megőrjítette a szurkolókat, annyira lázba hozta őket, hogy már az első rúgás után győztesnek éreztük magunkat.” – hangzott el a csapattársaktól.

David Bettoni, Zidane második embere összegyűjtötte a neveket es elkészítette a listát: az első Vázquez, a második Marcelo, a harmadik a sánta. Amikor körbement a névsor a játékosok között, az egyikük sietve ment Zidane-hoz.

- Mester, nem lenne bölcsebb, ha a legjobb lövők kezdenének? Biztosra kell mennünk.

Zidane mosolyogva reagált.

- És kik a legjobbak? Te meg tudod mondani? Mondd meg nekem, és őket teszem előre.

A 2012-es tizenegyes-párbajnál Mourinho kezdőként rakta az összes nagyágyút: Cristianót, Kakát es Ramost. Mindhárman hibáztak. „Nincs mit tenni, nem az számít, ahogy a sorrendet összeállítod” – mondta később az edző. Ez alkalommal a Real nem készült a tizenegyesekre, és a hosszabbításra sem gondolt. Zidane sem, mert idő előtt elhasználta a cseréit és végül Bale-t fél lábon kellett pályán tartsa.

A Real nehéz pillanatokat élt át. Vezettek, majd az ellenfelük tíz perccel a vége előtt egyenlített. Ez sem könnyű, de még könyörtelenebb volt, ahogy az Atlético kivérzett Lisszabonban. Ez most a Real Madriddal is megtörténhetett volna.

„A mi csapatunkban rövidtávfutók vannak, náluk maratoni távfutók. Sokat szenvedtünk, miután egyenlítettek. Nekik maradt két cseréjük a hosszabbításra, mi pedig a görcsök miatt kilencen is maradhattunk volna. Lesérült Dani, lesérült Gareth is. Attól féltünk, hogy ha beteszik Correát, aki alacsony és gyors, szétesünk. Már Carrasco is keményen meggyötört minket” – mondta a stáb egyik tagja.

Bale húsz percet játszott fél lábra támaszkodva, de mindenképp akart tizenegyest lőni. Azt mondta, magabiztos: ő majd belövi, az egészségesek pedig csak azzal foglalkozzanak, hogy a sajátjukat lőjék be. Nem gondolt arra sem, hogy milyen hatással lesz majd madridisták millióira az a látvány, ahogy sántítva közeledik a büntetőponthoz. A játékosok mindig azt mondják, hogy sohasem gondolnak arra, mi lesz, ha hibáznak, ez Bale-re is teljességgel igaz volt.

Az egyik orvos hevesen gesztikulálva ordította a technikai stábnak:

- Ő meg hová megy? Sántít, nem tudja rúgni!

Az orvos racionálisan próbált fellépni, de az érzelmi extázisban levő csapat úgy nézett rá, mintha ő lenne a bolond. „Azt mondja, rúgni fog”. „Dehát le van sérülve, valaki állítsa meg!”

Míg a játékosokat a görcs és az idegesség gyötörte, úgy tűnt, egyetlen madridista őrizte meg a lélekjelenlétét. Ha a többiek hozzá közeledtek azon gondolkozva, hogy végre van valaki, aki még épelméjű, halhatták, ahogy Istenhez imádkozik. Keylor Navas volt az.

Luis Llopis, a kapusedző, videón megfigyelte az Atlético tizenegyes-lövőit. Tudta, hogy ki milyen arányban lő a bal vagy jobb oldalra, magasan vagy alacsonyan, erősen vagy helyezve. Navas, a gyepen térdelve, Istennel is megosztotta ezeket a titkokat. Az Atlético pedig elkezdte lőni a tizenegyeseket. Griezmann kezdett, csakúgy, mint a PSV ellen, és ugyanarra az oldalra lőtte. A többiek pedig mind ellentétes irányba lőtték ahhoz képest, ahova szokták.

Amikor Juanfran közeledett a labdához, Navas arra gondolt, hogy már késő változtatni: elég lesz az, ha Juanfran megszokott forgatókönyvére készül, amit a kapusedző is megosztott vele: „Jobbra, közel a kapufához”.

Juanfran jobbra is rúgta, amerre Navas is ugrott, a labda pedig a kapufáról pattant vissza. „Ha kapura is ment volna, Keylor kivédi” - mondták később az öltözőben.

A tizenegyesek előtt, a fél bolygóval a televíziók előtt, az egyik játékos meglepően őszintén kezdett el viselkedni. Cristiano Ronaldo a játékosok felé közeledve mondta, „Holtfáradt vagyok. Nem tudok lábra állni, nem tudok. Nem vagyok jól”. A játékosok már a pályán látták, hogy nincs rendben: kevésbé tudott rágyorsítani az ellenfél védőire, többek közt azért, mert sokat segített védekezésben. Amikor megérkezett Bettoni listája, több játékos Cristiano nevét kereste rajta: utolsóként találták meg.

- Hogy érzed magad, jól vagy?

- Igen, tudom rúgni. Bízzatok bennem.

CR megváltoztatta a klub történelmét, ő az a játékos, aki örök, akiben mindenki bízik. „Ő egyedül kiteszi a fél csapatot”, tisztázta egy vezetőségi tag. Azt mondta Zidane-nak a pályán, hogy volt egy látomása, hogy ő fogja rúgni a győztes gólt. Fizikailag teljesen ki volt készülve. A hosszabbítás második félidejében minden energiáját bevetette, hogy megakadályozza az Atlético egyik ellentámadását. Akkor a teste azt mondta, elég. A feje azonban még nem.

Moszkvában, a Chelsea elleni 2008-as BL-döntőben Ronaldo sírva fakadt, miután kihagyta a tizenegyesét. Most elfektette a kapust. Ezúttal nem volt bravúros védés, mint akkor, Oroszországban. Ugyanoda rúgta, mint a többi csapattársa: Oblak bal oldalára.

- Ki rúgta volna a hatodikat? – kérdezték Pepétől a meccs után.

- Senki. Aki akarta volna. Nem volt előre leszögezve, senki sem tudta.

Cristiano gólja után Zidane ökle a magasba lendült és a mester elmosolyodott. Bettoni azonnal megölelte. A Cibelesen az egyik munkatársa megkérdezte, hogy edzőként vagy játékosként volt jobb megnyerni a Bajnokok Ligáját. „Edzőként. Össze sem lehet hasonlítani” - mondta nevetve. Igaz is, mert a habfehér mezben játszott utolsó döntőjén, ahogy Roberto Carlos felidézte, csak a kapuba kellet rúgnia a brazil átadását.


Hozzászólások

Tabella