Miért kellene Pogba helyett Kantét leigazolni?

A madridi sportsajtó értesülései szerint egyértelmű, hogy Zinedine Zidane szeretné megerősíteni a Real Madrid középpályáját: Mateo Kovacic várhatóan kölcsönbe távozik, és egyelőre James Rodríguez helye is bizonytalan. A találgatások szerint a vezetőség első számú kiszemeltje a Juventus francia középpályása, Paul Pogba, akinek az Európa-bajnokságon mutatott teljesítménye viszont sok szurkolót elbizonytalanított. Mindeközben egyre többen pletykálnak a Leicester City középpályásának, N’Golo Kanténak a lehetséges érkezéséről. Lássuk, hogy az El Confidencial szubjektív véleménye alapján melyik játékossal járna jobban a Real Madrid…

Miután a Leicester City a tavalyi szezonban éppen elkerülte a kiesést, a klub elemzői és statisztikusai egy labdaszerzésben kiemelkedő játékost kerestek. A csapat játéka kevés labdabirtoklás mellett alapvetően kontrákra és gyors vertikális labdajáratásra épült, amihez pontosan tudták, hogy milyen típusú labdarúgóra van szükség. Valakire, aki kiemelkedő statisztikai mutatókkal bír a labdaszerzések tekintetében, hogy az ellenfél támadásait a saját csapata ellentámadásaivá alakítsa.

Egész Európa legjobban teljesítő játékosa akkor a francia Caenban futballozott, és N’Golo Kanténak hívták. A Leicester City által szervezett februári elemzői konferencián a klub egyik munkatársa ezt meg is erősítette. Miután a játékosmegfigyelők elvégezték a szükséges statisztikai elemzéseket, a helyszínen tekintették meg Kanté játékát, a pályán mutatott magaviseletét, a testbeszédét, a bírókkal való kapcsolatát… Egy évvel később pedig már az angol bajnok Leicester City és az Európa-bajnokságon szereplő francia válogatott kezdő játékosának vallhatja magát.

Az elmúlt hetekben a Real Madrid lehetséges igazolásai között is felmerült a neve, bár nem kapott akkora médiavisszhangot, mint a Paul Pogba iránti érdeklődés. A „galaktikus” igazolásnak kikiáltott, sokak által az olasz bajnokság legjobb játékosának tartott Pogba igazán színvonalas erősítés lenne a csapat középpályára. A két francia labdarúgó stílusa és pályán mutatott teljesítménye nagyon különböző. Ha viszont dönteni kell, a Real Madridnak Pogba helyett Kantét kellene választania!

Először is, mert N’Golo Kanté a maga posztján Európa legjobb játékosa. Az összesített és a 90 játékpercre vetített mutatók szerint is a kontinens legeredményesebb labdarúgója a labdaszerzést tekintve. Mint ahogyan a következő ábrán is látszik, a labdaszerzés két dimenziójában is kiemelkedik a mezőnyből: az ellenféltől való labdaszerzésben (szerelés) és az ellenfelet megelőző labdaszerzésben (megelőző szerelés) is.


Forrás: OptaSports. Az adatok 90 játékperceként. Az angol, spanyol, francia, német és olasz bajnokság minden olyan játékosa szerepel, aki legalább 900 percet játszott.

Másodszor is, Kanté azok a játékosok közé tartozik, akiknél a kiemelkedő fizikai teljesítmény nagyfokú pontossággal is párosul. A francia középpályás az idei szezonban 82%-os hatékonysággal passzolt, amely az első helyre emeli egy olyan csapatban, amely kevesebb, mint 45%-os átlagos labdabirtoklással lett angol bajnok. A Leicester City játékstílusát figyelembe véve tehát felértékelődik ennek a 82%-os mutatónak az értéke, hiszen olyan játékhelyzetben kellett építkeznie, amelyekben a csapat lényegében labdavesztésre volt ítélve.

A pályafutása során sosem voltak olyan képzett csapattársai, mint most, az Európa-bajnokságon. A francia válogatott sokkal inkább passzjátékra épít a Leicester Cityvel szemben, amely az angol bajnokság összes csapata közül a legtöbb kontragólt szerezte. Ennek eredményeként az idei Európa-bajnokság csoportkörében 92%-os hatékonysággal passzolt, a Real Madrid játékosai közül Toni Kroos (93%) mögött, de Luka Modric (89%) előtt, de Paul Pogbához képest (87%) mindenképpen kedvezőbb helyen.


Forrás: OptaSports. Az adatok 90 játékperceként. Az angol, spanyol, francia, német és olasz bajnokság minden olyan játékosa szerepel, aki legalább 900 percet játszott.

Kanté a francia válogatott kezdőcsapatában is megőrizte a helyét, így a védelem és a középpálya közötti összekötő szerepet vállalta magára. Az alábbi ábrán a Franciaország – Románia mérkőzés felállásának sematikus ábrája látható:

A játékos szerződtetése Európa bármely csapatában fellélegzést adna a középpályának és biztonságérzetet a védelemnek. A következő ábrakiválóan bemutatja, hogy az egyes játékosok hol és mekkora játékteret fedtek le a mérkőzés alatt – kiemelve Kanté elképesztő mezőnymunkáját.

Kanté védekezésben mutatott kiemelkedő szerepe mellett számos további érv támogatja a Pogbával való összehasonlításban. Pogba ára feltehetőleg 120 millió euró lenne az ügynöki jutalék nélkül, míg Kanté ügynöki jutalékkal együtt sem kerülne 30 millió eurónál többe. Pogba fizetése éves szinten legalább nettó 10 millió eurót (bruttó 20 millió eurót) jelentene, míg Kanté feltehetőleg megelégedne éves szinten nettó 4 millió euróval (bruttó 8 millió euróval) is. Végül pedig, bár Pogba leigazolása egy igazi zsenivel egészítené ki a keretet, aki a vertikális játékban a csapat hasznára lehetne, figyelembe véve a Kroos-Modric-James-Isco négyest, talán ez az a pozíció, ahol a legkevésbé szorul erősítésre Zinedine Zidane csapata.

Ugyanakkor Kanté érkezése kétségkívül felszabadítaná Kroost és Modricot, hogy a támadásépítésben és a befejezésben is a korábbinál nagyobb részt vállaljanak. Az elmúlt hónapokban Zidane Casemiro játékával próbálta meg tehermentesíteni és feljebb tolni Kroost és Modricot, de a brazil középpályásnak jelenleg nincs alternatívája Madridban. Kanté érkezése esetén Zidane-nak két kiváló játékosa lenne ugyanarra a kulcsfontosságú pozícióra. A klubot fenyegető FIFA-eltiltás miatt ráadásul itt az ideje, hogy a vezetőség szükségposztokon erősítse meg a keretet. Kanté pedig tökéletesen megfelel a követelményeknek.

Forrás: El Confidencial
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK