Gareth Bale: Olyan ez az egész, mint egy nyaralás a barátokkal

A Real Madrid és a walesi válogatott szélsője, Gareth Bale tartott egy kis szünetet a csapattársaival töltött idő közben és interjút adott a The Guardiannak. A villámgyors játékos beszélt eddigi tapasztalatiról, de elárulta azt is, mire számít a Belgium elleni meccsen.

„Olyan ez az egész, mint nyaralni a barátaiddal. Örömmel tölt el minket, hogy itt lehetünk, még nagyobb boldogság számunkra az, hogy eljutottunk a torna ezen szakaszáig. Ez azért lehetséges, mert mind jól kijövünk egymással. A szabadidőnket különböző vetélkedőkkel, golffal vagy a többi mérkőzés megtekintésével töltjük. Mivel mindannyian jóban vagyunk, mindez kellemes időtöltés.”

„A vetélkedők témája természetesen nem az űrtudomány, vagy hasonló dolgok. A legutolsó például filmekről szólt, az én csapatom nyert. Jelenleg vezetjük a házon belüli bajnokságot, de ez tényleg csak a nevetésről és a viccelődésről szól. Akik a táblázat alján foglalnak helyet, vagy akik könnyű kérdésre rossz választ adnak, őket folyamatosan ugratjuk. Vicces, tréfás csapat vagyunk.”

„Tudjuk, hogy eddig jól teljesítettünk, ahogy azt is, hogy egy egész nemzet büszke ránk, de szeretnénk folytatni az utazást. A következő mérkőzésen Belgium lesz a favorit. Egyáltalán nem bánjuk, ha az emberek így gondolják, hiszen Belgiumnak nagyszerű játékosai vannak. A célunk azonban az, hogy megnyerjük a mérkőzést. Reméljük, hogy tovább menetelhetünk, és megnyerhetjük a tornát, mindenekelőtt azonban vár ránk egy negyeddöntő-mérkőzés. Mi vagyunk az utolsó brit csapat a tornán, itt a lehetőség a csillogásra. Nem ok nélkül jutottunk el idáig.”

„Cardiffban már egyszer megvertük Belgiumot, az az eredmény magabiztosságot adhat számunkra. Az a győzelem sarkallt minket legelőször arra, hogy legyünk magabiztosak, legyen hitünk. Rájöttünk, hogy van esélyünk az igazán nagy csapatok ellen is a jó teljesítményre.”

„Az a cardiffi győzelem olyan három pontot eredményezett, amire nem is számítottunk. Na jó, igazából két pont, amit nem vártunk. Belgium második volt a világranglistán, ráadásul vezették a csoportot. Az a győzelem óriási lendületet adott számunkra. Végül sikerült kiharcolni az Európa-bajnokságon való indulást, most pedig itt vagyunk, a negyeddöntőben találkozunk Belgiummal. Mindez bizakodásra ad okot. Úgy vélem, jobban ismerjük Belgiumot, mint a többi csapat. Talán a mumusukká válhatunk, de persze sokkal nagyobb nyomás lesz rajtunk Lille-ben, mint most.”

„Chris Coleman minden követ megmozgat. Felülmúlhatatlan az a munka, amit a mérkőzésekre való készülés közben végez. Minden elmond, amit szükséges tudnunk. Nem beszél túl sokat, de túl keveset sem, csak ötletet ad, hogy mire számíthatunk.”

„Nem hiszem, hogy lenne bármilyen különleges titka, eltekintve attól, hogy elősegíti a jó csapatszellemet. Amióta átvette a csapatot, jó szériában vagyunk. Szervezetten játszunk. Ismerjük az erősségeinket és gyengeségeinket egyaránt, tudjuk, hogy mit kell tennünk. Ebben a tekintetben nagyon jó az edzőnk. Szereti a nevetést, a vicceket, csakúgy, mint a többiek, de ha arra van szükség, akkor leteremt bárkit. Sokszor ő is csatlakozik, ha valakit ugratunk, de mind tudjuk, hogy mennyire komolyan veszi a munkáját. Ez az oka annak, hogy itt vagyunk.”

„Ha az angol szurkolók szeretnének támogatni minket, megtehetik, minden eszközzel. A mi szurkolóink azonban itt voltak velünk jóban-rosszban, csodálatosak, szeretnénk büszkévé tenni őket.”

Forrás: theguardian.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK