Egytõl egyig: Real Madrid – Sevilla

A Real Madrid tegnap este 7-3-ra verte hazai pályán a Sevilla csapatát, nagyon biztató támadójátékkal. Annyira vártunk már egy ilyen meccset, hogy végre több jóról írhassunk, mint rosszról. Ismét megpróbáljuk tehát a mérkõzés képe alapján, egy tízes skálán értékelni a játékosok teljesítményét, néhány statisztikai adattal kiegészítve. Mérkõzés utáni rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (8,5)
Reméljük, hogy a Barcelona elleni mérkõzés egy fordulópont volt a csapat számára, és ezentúl olyan támadójátékkal rukkolnak elõ minden mérkõzésen, mint tegnap este. A Real Madrid védelmén ugyan van még mit javítani, viszont támadásban tegnap egy olyan arcát mutatta meg Ancelotti csapata, amit eddig még soha. Ennyire hatékony offenzívákat idén még nem vezetett a csapat, ráadásul tegnap szépen kirajzolódott, hogy mit is szeretne játszani az olasz szakember. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a Sevilla csapata remek partner volt ebben, ráadásul több szerencsés gól is született hazai oldalon, ám tudjuk, jó csapatnak van szerencséje. A királyiak kizárólag azért nem kapnak kilences vagy épp tízes osztályzatot, mert a védelem sajnos botrányosan szerepelt, ami egy komoly ellenféllel szemben óriási problémákat eredményezhet.

Sevilla (5)
Unai Emery csapata véleményünk szerint arra épített, hogy jól megoldja a védekezését, majd gyors kontrákkal megnehezíti a Real Madrid dolgát. Igen ám, de ebbõl csupán a kontratámadások valósultak meg, mert a védelmük minden volt tegnap, csak acélos nem. Ki kell emelni a vendégek játékosai közül a horvát Rakitiæet, aki kis híján mesterhármast tudott szerezni, valamint meglõtte a mérkõzés gólját. A Sevilláról összességében elmondható, hogy ilyen játékkal idén sem lesznek egyik versenysorozatban sem versenyképesek.

Játékosok

A mérkõzés legjobbja – Gareth Bale (9,5)
Végre. A walesi játékos elsõ olyan mérkõzése, amelyen azt mondhattuk, hogy megérte idehozni. Rögtön a mérkõzés elején egy gyönyörû, okos góllal jelentkezett, majd szabadrúgásból (egy jó adag szerencsével) volt eredményes. Már ez is sokat lendítene az eddigi megítélésén, de õ még megfejelte ezt a teljesítményt két gólpasszal is. Remekül, lendületesen játszott, megmutatta, hogy mire képes valójában. Négyszer próbálkozott lövéssel, ebbõl három kaput is talált. Tegnap végre úgy játszott, hogy képes megszorongatni az élete formájában lévõ Di Maríát. Szurkolóként azt kívánjuk, soha ne legyen rosszabb mérkõzése a Real Madrid mezében.

Diego López (7,5)
Egyik kapott gólról sem tehetett. Az elsõ találatnál teljesen kiszolgáltatott helyzetben volt, a büntetõt jól értékesítette a Sevilla játékosa, Rakitiæ zseniális lövését pedig egy hálóõr sem védte volna. Így is volt több, a mérkõzést döntõen befolyásoló védése, nagyon fontos pillanatokban. Bár a Real Madrid kapott három gólt a tegnapi mérkõzésen, mégis elmondhatjuk, hogy a kapusteljesítményre továbbra sem lehet panasz.

Álvaro Arbeloa (5,5)
Nem véletlenül játszott Carvajal a Barcelona ellen. Tegnap, a Sevilla második góljánál ismét õ ragadt fenn a jobb oldalon, és nem tudott visszaérni az emberével, aki így szabadon guríthatta középre a labdát az érkezõ Bacca elé. A támadásokhoz sem tudta hozzátenni a saját maga részét. Egyszerûen kevés.

Sergio Ramos (6)
Hát nem élete mérkõzését játszotta a másodikszámú kapitány tegnap este. Összehozott egy büntetõt a Sevillának (maradjunk annyiban, hogy nagyon véleményes bírói döntés következtében), ráadásul a második sevillai találatban is benne volt, nem a legjobban helyezkedett. Négy szerelés és négy felszabadítás fûzõdik a nevéhez, de ettõl sokkal többet várunk el csapatunk egyik legjobbjától.

Raphaël Varane (6,5)
Csak azért kap fél osztályzattal jobbat, mint Ramos, mert nem volt gólt eredményezõ hibája. Nem az igazi még. Nem azt a Varane-t láthatjuk, aki sérülése elõtt volt. Körülményesebb, nem úgy oldja meg az egyes szituációkat, mint a majd féléves kihagyása elõtt. Így is remekül védekezik, csak túlságosan magasra tette azt a bizonyos lécet. Türelemre van szükség vele kapcsolatban, idõvel újra csúcsformában lesz.

Marcelo (8)
Védekezésben négy szerelést és négy felszabadítást jegyzett, a támadásokhoz kiválóan tette hozzá a magáét. Ismét remek mérkõzést játszott. Egy nagyon jól irányított beadását váltotta gólra Benzema a második félidõben. Fontos építõeleme a csapatnak.

Asier Illarramendi (7)

Õ hoz stabilitást a Real Madrid középpályájára. Valóban nem csinál szinte semmi érdekeset, de mégis rengeteget melózik. Jól köti össze a védelmet a támadósorral, nem cifrázza a dolgokat, a legegyszerûbb és legjobb megoldást választja mindig. Mondhat bárki bármit, jó vétel volt a fiatal spanyol, és úgy tûnik, tényleg megvan Xabi Alonso helyettese.

Sami Khedira (5)
Alig lehetett hallani a nevét az egész mérkõzésen. Ugyanazt tudjuk elmondani róla, amit eddig, hogy kevés. Mind támadásban, mind védekezésben. Védekezõ középpályásként egyetlen labdaszerzést tudott felmutatni a tegnapi mérkõzésen, valamint volt egy rettentõen gyenge távoli próbálkozása. Ideje lenne õt is pótolni valakivel, aki többet tud segíteni a csapaton, minden téren.

Isco (7,5)

Nagyon lendületesen játszott, de sokszor túlbonyolította a dolgokat. A mérkõzés elején gyönyörûen fordult le védõjérõl, ám lövése elkerülte a kaput. Nagyon jól tartja meg a labdát, remek kezdõsebessége van, és csodálatos dolgokra képes a játékszerrel. A tegnapi játéka már bíztató volt, de még mindig nem játszott úgy, mint az elsõ néhány mérkõzésen.

Karim Benzema (9)
Annyira vártunk már egy ilyen mérkõzést, ahol a Real Madrid csatárteljesítménye is kiemelkedõ. Remek mérkõzést játszott a francia, reméljük ez ad elég önbizalmat neki a folytatáshoz. Nagy akarattal, nagy elánnal játszott, rengeteget futott, jól vette ki a részét az összjátékból, adott két gólpasszt, és lõtt két gólt is. A Real Madridnak egy olyan Karim Benzemára van szüksége, akit tegnap láthattunk. Bizakodunk a hasonló folytatásban.

Cristiano Ronaldo (9)
Mesterhármas. Cristiano Ronaldo ismét a pályán válaszolt az õt ért kritikára. Igen csattanósra sikeredett ez a válasz, reméljük Joseph Blatter is nézte a mérkõzést. Remekül, nagy kedvvel, nagy akarattal játszott. Ha kellett, hátrahúzódott szerelni is, pont egy ilyen alkalommal látott szabálytalanságot a játékvezetõ, és ítélte meg a Sevilla második büntetõjét (alaptalanul). Mondhat Blatter bármit, számunkra õ a világ legjobbja.


 

Cserejátékosok

Ángel Di María
Tíz percet kapott, de ez is érthetõ, hiszen eddig szinte minden mérkõzésen játszott. Nem szeretnénk értékelni, hiszen nem nagyon találkozott a labdával.

Luka Modric (7)
Iscót váltotta, lendületet hozott a játékba. Nagy kedvvel lépett pályára. Neki köszönhetõ, hogy a játékvezetõ kiállította Stéphane Mbiát, aki nem bírt a horváttal, ezért úgy döntött, hogy arcon csapva próbálja meg feltartóztatni. Jót tett neki is, hogy pihenhetett, hiszen a szezon hosszú, és nagy szükség van a játékára.

Xabi Alonso (6)
Illarrát váltotta a 64. percben. Majdnem fél évet hagyott ki, a közönség nagy üdvrivalgással fogadta. Alonso a pályán töltött fél óra alatt 32 passzt indított útjára, melyek 94%-a pontosan célbaért. Várnunk kell még arra, hogy az igazi Xabit lássuk, de mindenki nevében mondhatom, örülünk, hogy visszatért.


 

Játékvezetõ

Fernando Teixeira Vitienes (1)
Tipikusan az „Ülj le, egyes!” példája. Ismét megmutatkozott, hogy mi a Primera Division leggyengébb láncszeme. Teixeira Vitienes pocsékul fújta a mérkõzést, a megítélt büntetõk (3) közül egyik sem ért büntetõt, ugyanakkor a Sevilla elsõ 11-ese elõtt nem vette észre a vendégek támadójának kezezését. Érthetetlenül ítélt büntetõt Cristiano Ronaldo szerelésénél is, viszont egyetlen plusz pont, hogy Bale mûesését nem vette be. Mbia kiállításánál is hibázott, hiszen csak sárga lapot mutatott fel a visszaütésért, ami egybõl pirosat ért volna. Borzalmasan gyenge a bírói testület Spanyolországban, illene a bajnokság színvonalához igazítani a játékvezetõk színvonalát is, hiszen ez lassan már tûrhetetlen.

Ne felejtsétek el, hogy ezek szubjektív értékelések. Nem értesz egyet az osztályzatokkal? Írd meg a véleményedet a fórum megfelelõ topicjában! (Van, aki már megtette.)

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK