Florentino Pérez: Hazatértél

Álvaro Morata bemutatása a Bernabéu elnöki páholyában kezdődött, a játékos legszebb pillanatait felelevenítő videó levetítésével. Ezután az elnök köszöntötte a játékost, aki szintén szólt néhány szót, majd láthatóan meghatódott saját beszéde végén. Ezután közös képek készültek az elnökkel, a családdal, majd levonultak a résztvevők a pályára, ahol a nagyjából 3000 fős tömeg éljenezve várta a spanyol támadót.

Florentino Pérez:

„Hazatértél, ezt pedig a tehetségeddel, erőddel, áldozatkészségeddel érted el. Itt olyan értékek között nőttél fel, amelyek az egész karriered és az életed során veled lesznek. Ez egy olyan kezdetnek bizonyult, ami segített, hogy azzá a játékossá válj, aki ma vagy.”

„Ezek boldog napok a madridizmus számára, hiszen most nyertünk meg egy újabb európai trófeát és itt van velünk a világ egyik legjobb csatára. Ráadásul ő egy olyas valaki, aki gyerekkora óta ismeri és megélte az igazi Real Madridot.”

„A Real Madrid játékosának lenni megtiszteltetés, tele felelősséggel. Két idényen át egy igazán erős bajnokságban voltál, de szeretném, ha tudnád, hogy sok madridista régóta várja, hogy hazatérj.”

„Az értékek, amelyek az akadémiánkat is fémjelzik, stratégiai fontosságúak ennek az intézménynek. Minden évben fantasztikus játékosok kerülnek ki onnan, de a Real Madridban játszani egy hatalmas kihívás, és tényleg csak a legjobbak lehetnek az első csapat tagjai. Emiatt a madridistákat vágyakozással tölti el, hogy egy olyan játékos, aki 15 évesen érkezett a klubhoz, egy legyen a legjobbak közül.

Morata:

„Ez hatalmas boldogság nekem. Szeretném megköszönni azoknak, akik bíztak bennem. Hosszú volt ez a két év várakozás, de néha szükség van arra, hogy megérj. Itt vagyok, újra itthon, hogy mindent beleadjak és a lehető legtovább itt legyek. A világ legjobb csapatában vagyok. Madridista vagyok. Ha itt akarnak látni engem, akkor itt leszek.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK