A szezon öt nagy kihívása Gareth Bale számára

Bale szenzációs szezonrajtot produkált, úgy kezdte az új bajnoki idényt, ahogy az előzőt befejezte: össztűzzel. Azonban ellenére annak, hogy remek teljesítményt nyújtott a hétvégi bajnokin (eddigi hatvan találata közül az Anoetában jegyzett első gólja volt a leggyorsabb), a walesinek számos egyéb kihívással is szembe kell néznie a 2016/2017-es szezonban.

1. Az Aranylabdáért folytatott küzdelemben az első háromba kerülni
Az egyéni elismerések szintjén ez tűnik a legnagyobb kihívásnak. Jonathan Barnett, Bale ügynöke már a Tottenhamnél eltöltött időszak alatt is több alkalommal elmondta, majd az AS-nak adott interjújában megismételte, hogy „a walesi labdarúgó meg fogja nyerni az Aranylabdát. Ezt említettem Florentino Péreznek és José Ángel Sáncheznek is. Akkor nevettek, most nem találják olyan viccesnek akkori kijelentésemet.” Bale úgy hiszi, hogy az előző bajnoki idényben (31 mérkőzésen 19 találatot jegyzett), valamint az egyébként szerény erőkből álló walesi válogatottban mutatott teljesítménye alapján képes lesz felvenni a versenyt Cristiano Ronaldóval és Lionel Messivel. Legnagyobb riválisa az a Neymar lehet, aki az elmúlt évben harmadik lett az Aranylabda-szavazáson, illetve aki kulcsszerepet töltött be az Olimpián aranyérmet nyerő brazil válogatottban.

2. Szerepvállalás a csapat vezéreként
A Real Madrid szurkolói körében teljes az egyetértés: a csapat elsőszámú vezére Cristiano Ronaldo. Azonban a portugál szupersztár távollétében Gareth Balenek nagyobb felelősséget kell vállalnia (ahogy azt egyébként vasárnap meg is tette), különösen úgy, hogy Ronaldo valószínűleg több pihenőidőt kap majd ebben a szezonban annak érdekében, hogy megőrizze erejét, valamint elkerülje a sérüléseket. Ennek megfelelően Zidane nem erőlteti a portugál gólvágó visszatérését, több alkalommal azt is elmondta, hogy „Cristiano nem tér vissza addig, míg nincs 100 százalékos állapotban.” Ily módon a walesi szerepköre már a bajnoki rajt kezdetével kibővült. Természetesen hasonlóra volt már példa korábban is. A legemlékezetesebb a Barcelona ellen vívott 2014-es Király-kupa döntője, mely mérkőzésen – hihetetlen sprintjét követően – megszerezte a Real Madrid győztes gólját, majd a magasba emelhette a győzelemért járó trófeát. Ebből a szempontból ugyancsak említésre méltó az előző idény véghajrája, mikor is Ronaldo sérülése okán a kispadra, illetve a lelátóra kényszerült.

3. Több gólt szerezni
Bale legtermékenyebb időszaka a Real Madridnál eltöltött első idénye volt, amikor 22 találatig jutott. A második idényében 17, míg a harmadikban 19 gólt szerzett. Az elmúlt három évben mindannyiszor Cristiano Ronaldo és Karim Benzema mögött végzett a képzeletbeli házi gólkirályi versenyben. A walesi ugyanakkor meg van győződve arról, hogy képes változtatni. Sikerrel alkalmazkodott az új klubbal, az új országgal járó körülményekhez, így most arra koncentrál, hogy mielőbb változtasson a pozícióján. Az Anoetában szerzett két találata mindenesetre remeke előjelnek bizonyulhat.

4. Véget vetni a sorozatos sérüléseknek
Bale-t leginkább sérülései hátráltatják; legérzékenyebb testrésze a vádlija, amely szerződtetése óta hat alkalommal sérült meg. Persze nem ez az egyetlen problémaforrás. Az előző idényben nagyszerű teljesítményét sokszor követte fizikai túlterheltség, így képtelen volt hat mérkőzésnél többet egyhuzamban pályán tölteni. Azon igyekezete, hogy csökkentse sérülései számát, nem vezettek eredményre. Még azzal is megpróbálkozott, hogy a sportszárába vágott lyukakkal csökkentse a vádliját terhelő nyomást! Figyelembe véve a körülményeket, Bale számára ez lehet az egyik legkomolyabb kihívás, azonban Pintus, a Real Madrid új erőnléti edzője elhatározta, hogy segítségére lesz a walesinek.

5. Megnyerni a bajnokságot
Ez nem csupán Bale célja, hiszen Zidane az egész csapat számára egyértelművé tette, hogy meg kell nyerni a bajnokságot. A La Liga – a spanyol Szuperkupa mellett – az egyetlen olyan nagyobb versenysorozat, amelyet a walesi még nem nyert meg. Tisztában van a bajnoki elsőség jelentőségével, tekintve, hogy a Real Madrid utoljára a 2011/2012-es idényben emelhette magasba a trófeát.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK