Zidane: James velünk fog maradni

Szombat este egy nem túl szép játékot hozó, nehéz mérkőzésen sikerült otthon tartania a három pontot a Real Madridnak. A mérkőzés után Zidane, Carvajal, Marcelo, Lucas Vázquez és a mindent eldöntő gól szerzője, Kroos nyilatkozott.

Zidane

A mérkőzés
"Egy olyan csapat ellen játszottunk, akik a várakozásomon felül teljesítettek, főként védekezésben. Megnehezítették a dolgunkat, emiatt nem is sikerült kidolgoznunk annyi helyzetet. Néha előfordul, hogy 1-1 az állás, és olyankor nehéz váltani, mert hátul sem szabad fellazulni. Megszereztük a három pontot, a játékosok hozzáállása lenyűgöző volt, mindvégig hittek a győzelemben. Az utolsó sípszóig koncentráltak."

"Egyértelmű, hogy nem játszottunk jól. Néhány meccsen nem sikerül úgy teljesíteni, ahogyan eltervezzük. Kemény ellenféllel találtuk szembe magunkat, nehéz mérkőzés volt. Mindig van hova fejlődnünk, de elégedett vagyok a rajttal: kettőből kettő találkozót behúztunk. Most következnek a válogatott mérkőzések, sok játékos nem lesz elérhető, de a céljainkon ez semmitsem változtat."

Változtatások
"Azért van szükség rájuk, hogy megváltozzon a játékunk, és a mérkőzés képe. Sokkal jobban tudunk játszani. Néha előfordul, hogy nem jön ki a lépés. Végig hittünk a győzelemben, és megszereztük a három pontot. Nincs ennél fontosabb. Tudtam, hogy számíthatok Jameszre. Nem könnyű beállni, és változást hozni. Jól játszott, helyzetei is voltak. Nem fog eligazolni."

Morata és Modric
"Morata jól teljesített, gólt is szerzett, de rúghatott volna többet is. Beküldtem Marianót, hogy frissességet vigyünk a támadójátékba, illetve stabilitást a védekezésbe. Modric keményen dolgozott, és egy kicsit elfáradt. Kapott egy rúgást is. Jól mozgott, lehetőségei is voltak, de még egy kicsit a többiek mögött tart fizikálisan."

A középpálya
"Kroos és Modric nagyon fontosak a csapatnak. Jól támadtak le, és megoldották a védekezést is. Néha nehéz a támadóknak, ki kell segíteniük a középpályásokat, és a szélső védőket is. Elégedett vagyok a csapattal. Tudom, hogy fejlődnünk kell még, de idővel minden rendben lesz. Az ellenfél olykor ráérez a játékodra, és kioltja az erősségeidet."

Marcelo

A mérkőzés
"A Celta mindig megnehezíti a dolgunkat. Most is így volt, de türelmesek maradtunk, és végül megnyertük a mérkőzést. Nem játszottunk jól, de lassan és biztosan fejlődünk."

A támogatás
"Ez volt az első hazai mérkőzésünk. Nehéz volt, de sikerült megszerezni mind a három pontot. A Bernabéuban mindig lenyűgöző a hangulat, és fontos, hogy mindig mögöttünk állnak a szurkolóink. Sokat segítenek nekünk."

Kroos

A mérkőzés
"Nagyon jól dolgoztak az első félidőben, nem találtunk szabad területet. A második félidőben sokkal jobban játszottunk, nyomás alatt tartottuk őket és helyzeteink is voltak. Megérdemeltük a győzelmet. Nem tudom, hogy ez volt-e a legszebb gólom, de mindenképp az egyik legfontosabb. Jól érzem magam. Ez volt a második meccsünk, kemény 90 percet játszottunk egy jó ellenféllel szemben. Az eredmény a legfontosabb."

Lucas Vázquez

A mérkőzés
"Nehéz találkozó volt egy jól játszó csapat ellen. Nagyon meleg volt az idő, ez is megnehezített a dolgunkat. Örülünk a három pontnak, ez a legfontosabb. Minden mérkőzésünket meg kell nyernünk hazai pályán. Nem hiszem, hogy ez lett volna James utolsó találkozója a Real Madridban, de meglátjuk, mi fog történni."

Carvajal

A mérkőzés
"A Celta nagyon megnehezítette a dolgunkat, de a találkozó néhány szakaszában sikerült dominálnunk. A legfontosabb a győzelem. Erősnek kell maradnunk hazai pályán, nem veszíthetünk pontokat."

A forróság
"Az utolsó félórában mindkét csapat megszenvedett a meleggel. De minden meccset meg kell nyernünk, eddig ez sikerült is. A válogatott szünet után is így kell folytatnunk."

Kroos gólja
"Mindenki ismeri Kroos képességeit, és már lőtt egy hasonló gólt a Rayo ellen is."

Morata
"Mindig be akar találni, és csak a szerencsén múlt, hogy nem tudott duplázni, Biztos vagyok benne, hogy rengeteg gólt fog szerezni."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK