Casemiro: Zidane tudja, hogy nem fog csalódni bennem

A Bajnokok Ligája visszatér a Santiago Bernabéu stadionba, amely sorozat kezdetét a középpályás védekezés alapköve Casemiro is nagyon várja már, Zinedine Zidane pedig biztos benne, hogy sikerülni fog az ismétlés. A francia leghűségesebb katonáinak egyike szintén eltökélt abban, hogy hozzásegítse a Real Madridot a Tizenkettedikhez, valamint, hogy tovább élje az álmait a spanyol fővárosban. A jövő júniusi walesi siker azt jelentené, hogy a madridi csapat lenne a BL-éra első olyan alakulata, mely képes volt megvédeni a címet, és ez épp elegendő motivációt jelent Zidane-nak és seregének.

– A legvadabb álmaidban, amikor ideigazoltál 2013 januárjában, el tudtad volna képzelni, hogy egy nap a kezdőcsapat kihagyhatatlan tagjává válsz majd?

– Először is, nem érzem magam kihagyhatatlan kezdőnek, úgy gondolom, hogy egy játékos vagyok, aki segít a csapatnak abban, hogy elérje a célját. Sokan úgy gondolhatják, hogy ez az egész egy valóra vált álom, mindennap megköszönöm Istennek azt, ami az életemben történik. Minden gyerek, és minden felnőtt labdarúgó arról álmodik, hogy egy nap a Real Madrid szerelését viselhetik majd, így kiváltságosnak érzem magam, hogy nekem ez megadatott. A lehetőségért cserébe az életem és a lelkem adom ezért a mezért.

– Mesélj kicsit a kezdeti időkről. Nehéz volt?

– Amint betettem a lábam a Valdebebasba, tudtam, hogy a világ legnagyobb klubjához kerültem. Persze minden változásban akadnak nehézségek, de magammal hoztam a barátnőmet is, aki immár a feleségem, és ő biztosítja nekem a nyugodt hátteret. Amikor Madridba érkeztem, úgy éreztem, hogy ez az egész egy álom, amitől nem szeretnék megszabadulni.

– Amikor értesültél arról, hogy bizonyos csapatok akár 50 millió eurót is fizetnének érted, mire gondoltál?

– Sohasem akarok elmenni innen. A családom és én is boldogok vagyunk Madridban és a klubban – így elképzelhetetlen számomra, hogy más csapatokra gondoljak, vagy arra, hogy máshol mennyit kereshetnék.

– Minden Mourinhóval és a Betis elleni mérkőzéssel kezdődött. Emlékszel arra, hogy mit mondott neked a portugál mester a bemutatkozásodkor?

– Sok önbizalmat adott, és csak annyit kért, hogy játsszam az egyszerűt. José jól ismeri a játékstílusomat, a találkozó végén gratulált nekem. Örökké hálával tartozom a bizalmáért.

– Casemiro most trendinek számít, mindenki rólad beszél, de te hogy jellemeznéd magad?

– Nem gondolom, hogy trendi lennék, csak azt tudom, hogy az emberek örülnek annak, hogy mindent megteszek a pályán a klubomért és a hazámért. Az, hogy a Real Madridot és Brazíliát is képviselhetem, a világ legbüszkébb emberévé tesz. Casemiro pedig csak egy srác, aki nem akarja ezt az álmot elszalasztani, és minden pillanatot szeretne kiélvezni. Persze minden egyes nap tisztában vagyok azzal, hogy az álmok nem tartanak örökké, úgyhogy annak szenteltem az életem, hogy az álmom tartson addig, ameddig csak lehetséges.

160913casemiro1

– A Real Madridnak két meghatározó triója van manapság. Az egyik a BBC, a másik pedig a Casemiro-Kroos-Modric hármas. Mesélj a társaidról egy kicsit.

– Nos, a BBC egyszerűen varázslatos, hiszen olyan támadásokat visznek végig, és olyan gólokat szeretnek, melyek számomra is élvezetesek. Kroos és Modric pedig nagyszerű játékosok. Luka tökéletes passzokat ad, képes zavart kelteni az ellenfél soraiban, és remekül lő kapura. Szeretem, ahogy játszik. Ahogy pedig Kroos szervezi a játékot az igen egyszerű. Mielőtt megkapja a labdát, egy sakktábla rajzolódik ki a fejében, és máris tisztában van a következő néhány lépéssel.

– Ők úgy gondolják, hogy veled a soraikban többet hozhatnak ki magukból, és jobban tudják kamatoztatni a tehetségüket…

– Bármikor feláldozom magam a csapattársaim érdekében, mert tudom, hogy az erőfeszítéseimnek köszönhetően ők szabadabban játszhatnak, és lőhetik a gólokat. Nem is gondolnád mennyire élvezem azt, hogy megszerzem a labdát, a Bernabéu pedig ünnepel érte. Madridba érkezésemkor hallottam Juanitóról, „Goyo” Benitóról… remélhetőleg egy napon az emberek Casemirót is közéjük sorolják majd.

– A klub azt állítja, hogy az övék a világ legjobb ’ötöse’: Casemiro (Az ötös itt a régi idők rendszereiben használatos centerhalfot, másnéven középfedezetet jelöli, aki általában az ötös mezt kapta a 2-3-5-ös alapfelállásban – a szerk.)

– Ezt nem állíthatom biztosra, viszont a klub büszkélkedhet azzal, hogy Casemiro személyében egy olyan játékosuk van, aki mindennap képes áldozatot hozni a Real Madrid sikereiért. Tudom, hogy mennyit jelent ebben a csapatban játszani, és jó példát kell mutatnom a pályán és azon kívül egyaránt. Nem hibázhatok, nincs jobb érzés, mint ezt a mezt viselni.

– Úgy tűnik, ahogy napról-napra egyre jobb leszel, a karriered megállíthatatlanul ível felfelé.

– Véleményem szerint sokat fejlődtem ahhoz, hogy a legjobb játékosok között emlegessenek. A csapattársaim nagyszerűek, és ez engem is inspirál, számomra egyértelmű, hogy aki ezt a mezt magára húzza, hatalmasat fejlődik, mint játékos.

– A Bernabéu és a Bajnokok Ligája. Lehet valami ennél is lenyűgözőbb?

– A Santiago Bernabéu stadion rajong a Bajnokok Ligájáért, és ezeken az estéken varázslatos körülmények közt játszhatunk.

– Képesek lehettek minden sorozatot megnyerni idén?

– A miénk a legjobb csapat, amiben valaha játszottam, sok olyan minőségi játékosunk van, akikkel minden sorozatban végig versenyben maradhatunk.

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK