Egytől egyig: Real Madrid – Sporting CP

Megizzadt hazai pályán a Sporting ellen a Real Madrid, de egy rendkívül izgalmas és eredményes hajrának köszönhetően sikerült győzelemmel indítani a Bajnokok Ligája idei kiírását. Mi ismét megpróbáljuk a mérkőzés képe alapján, egy tízes skálán értékelni a csapatok, a játékosok, valamint a mester teljesítményét. Mérkőzés utáni szubjektív rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (6)
Biztos vagyok benne, hogy a fiúk sokkal egyszerűbb meccsre számítottak, ez látszott a teljesítményen. Minden esetre rettentően sajnálom a katalán lapokat, hiszen valószínűleg már elküldték nyomtatásra az igen mókás címlapjukat az aktuális Real-blamával kapcsolatosan, aztán a 94. percben indulhatott a fejvakarás és az újratervezés. A srácaink azonban most sem adták fel, ahogy Zizou érkezése óta egyszer sem, ismét megmutatták, hogy ez a Real Madrid tud küzdeni. Egy közel sem tökéletes meccsen a 89. percbe még úgy fordult át az eredményjelző, hogy a vendégek vezettek. Aztán jött a szív, az akarat, a madridizmus. Jöttek a cserék, akik megfordították a meccset. Nagy szükség volt rájuk, hiszen tegnap a középpálya nem muzsikált igazán jól, nem sikerült a megszokott teljesítményt hozni. A BBC két tagja még mindig nem volt százszázalékos állapotban, így a támadósor is meglehetősen visszafogott volt. A lényeg persze a végeredmény, ugyanakkor nem lesz mindig ott egy Ramos vagy egy Morata, és nem fog mindig befelé pattanni a kapus kezéről a labda. Az euforikus győzelem mellett egy jó lecke is volt ez a csapatnak.
Az olvasók pontszáma: 5,8

Sporting CP (8)
Ennél sokkal többet aligha tehettek volna. Meglepően szervezett csapat képét keltették. Kreatív támadásokat vezettek, emellett nagyon jól zárt a védelmük is. Ők bizony győzelmi szándékkal érkeztek Madridba, és sikerült is meglepniük a hazaiakat. Ha őszinték akarunk lenni, akkor többet érdemeltek volna, persze azért nem leszünk öngyilkosok a végeredmény miatt. Cristiano Ronaldo kineveléséért pedig kimondhatatlanul hálásak vagyunk nekik.
Az olvasók pontszáma: 7,4

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Dani Carvajal (8,5)
Bár az olvasói szavazáson csak a második helyet szerezte meg, nálunk mégis ő lett a mérkőzés legjobbja. 90 percen át ő nyújtotta a legmegbízhatóbb és legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, a társai fölé emelkedve. Remekül zárt hátul, emellett a támadásokba is folyamatosan bekapcsolódott, két veszélyes lövése is volt. A hosszabbításban is úgy robotolt, mintha épp akkor kezdődött volna el a mérkőzés.
Az olvasók pontszáma: 7

Kiko Casilla (6,5)
A kapott gólról egyáltalán nem tehetett, ráadásul volt néhány szép és fontos védése is, mégsem tűnt annyira magabiztosnak, hogy ne hiányoljuk egy kicsit Keylor Navast a kapuból. Nem rossz portás a spanyol, örülünk, hogy versenyképes társa van a Costa Rica-inak, de azért nem lehet összehasonlítani kettejüket.
Az olvasók pontszáma: 5,9

Sergio Ramos (7)
Statisztika és a meccs képe alapján is a védelem egyik legjobbja volt, ugyanakkor kivette a részét a Sporting vezető góljából is, amivel komoly gondokat okozott csapatának, robbanásszerű vérnyomás-növekedést pedig a szurkolóknak a meccs hátralevő részére. Ha ez nem történt volna, sokkal jobb pontszám járna, így azonban be kell érnie ennyivel.
Az olvasók pontszáma: 6,1

Raphael Varane (6,5)
Az összjátékokból szépen kivette a részét, a védekezésben azonban ő nyújtotta a legkevesebbet. Egy jól támadó Sporting ellen sikerült szerelés nélkül, mindössze egyetlen felszabadítással lehoznia a meccset. Igaz, hibája sem volt, ugyanakkor nem ez volt a leglátványosabb mérkőzése.
Az olvasók pontszáma: 6,4

Marcelo (7)
A támadásokban ezúttal kicsit lassúnak és körülményesnek tűnt, védekezésben viszont magához képest igencsak kiemelkedőt nyújtott, hét alkalommal is visszaszerezte a játékszert. Olyan volt, mintha egy párhuzamos univerzumban járnánk, ahol Marci a védekezésben erősebb.
Az olvasók pontszáma: 5,9

Casemiro (6,5)
Kissé talán túlbuzgón kezdett a kőkemény brazil középpályás, játékába több hiba is becsúszott, és néhány felesleges szabálytalanságot is elkövetett. A meccs késői szakaszában inkább a szabadrúgások kiharcolásában jeleskedett, és voltak jó szerelései is, összességében azonban talán elmaradt attól, amit eddig megszokhattunk tőle.
Az olvasók pontszáma: 6,5

Toni Kroos (6)
Nem játszott túl feltűnően ezúttal. A pontos passzok többnyire megvoltak, néhány jó keresztlabda is, de azért ez nem az a Kroos volt, aki magabiztosságával és éles látásával uralja a középpályát. Cseréje indokolt volt, jó döntésnek bizonyult.
Az olvasók pontszáma: 5,9

Luka Modric (6,5)
Az első félidőben remekül mozgott, testcselek, kiváló meglátások, pazar indítások jellemezték, sokat volt játékban. A második félidejére némileg rányomta a pecsétjét Ramosszal való „összjátéka”, ami a vendégek gólját eredményezte. A végére kissé talán beleszürkült a mezőnybe, de Patrício keze és a kapufák megmentették a társak haragjától.
Az olvasók pontszáma: 6,3

Cristiano Ronaldo (6)
Látszott még rajta, hogy újra fel kell vennie a ritmust, a mozgása még nem volt az igazi. Két jó lövése volt, a második igazán kiválóan sikerült, hiszen kiegyenlített, ezen kívül azonban nem láttunk tőle annyi egyéni próbálkozást, mint korábban, emellett pedig az összjátékokból sem tudta kellő hatékonysággal kivenni a részét. Biztos, hogy nem ez volt élete meccse, mégis mindenki emlékezni fog rá. Meg kell jegyezni, hogy a legjobbkor váltott szabadrúgás-taktikát, és mondott le az erőből való lövésről, s csavarta inkább a labdát. Ha nincs jó meccse, akkor is tud villanni, ezért is ő a világ legjobbja.
Az olvasók pontszáma: 6,8

Gareth Bale (7)
Látszott rajta, hogy nagyon akar, sokat volt játékban, aktív volt, a társak is keresték őt. Hajtott, robotolt, remekül cselezett, kiválóan alakított ki helyzeteket. Talán kissé túl is pörgött, mivel a beadásai nagy részénél általában a túloldalt ülő nézőket szemelte ki célpontjául. Védekezni is rendszeresen visszajárt, ezúttal tökéletesen oldották meg feladatukat Carvajallal a jobb szélen. Nem rajta múlt a győzelem végül, de azért a jövőben több pontosságot is kérünk tőle a lelkesedése mellé.
Az olvasók pontszáma: 6,9

Karim Benzema (4)
A kapura szinte egyszer sem volt veszélyes, sok támadás elakadt rajta, és az ő mozgásán is látszott, hogy még nincs százszázalékos állapotban, meglehetősen darabos volt. A labdákat megpróbálta megtartani, továbbítani társaihoz, ennél többre azonban sajnos nem futotta tőle.
Az olvasók pontszáma: 4,4

Cserejátékosok

Lucas Vázquez (8)
A másik fiatal spanyol is kiváló cserének bizonyult. Mondhatnánk, hogy csak a szokásos: csel csel hátán, látványos megindulások, sok futás, küzdés, jó beadások. Kétségkívül ő és Morata voltak azok, akiknek sikerült felpörgetni a meccset. A fordítás nagyban köszönhető Lucas játékának.
Az olvasók pontszáma: 7,2

Álvaro Morata (8)
Tökéletes csere volt, s ha még párszor eljátssza a fontos gólok emberét, akkor tökéletes visszavételnek is nevezhetjük. Aktívan szállt be a meccsbe, úgy hajtott, ahogy azt minden madridista elvárta tőle, s teljesen megérdemelte, hogy övé legyen a győztes gól. Nem tudom, ha kezdőként lép pályára, mennyivel tudott volna többet hozzátenni a játékhoz, a padról beszabadulva azonban sikerült kiadnia magából a maximumot.
Az olvasók pontszáma: 7,8

James Rodríguez (7)
Az olvasók szavazata alapján ő volt a mérkőzés legjobbja, ám ez némileg túlzás azért. Nem volt sok ideje, s hogy őszinték legyünk, ő sosem volt az a „padról beállós” típus. Jó passzok, kényszerítők, végre dinamikus játék, és persze a gólpassz, ami miatt a meccs egyik hőse lett, ennek ellenére még mindig úgy vélem, hogy a kezdőben sokkal több haszna lenne, ha lenne pozíciója. Morata és Lucas látványosabban játszottak, de a rendkívül fontos gólpasszt, valamint a győzelemben való elévülhetetlen érdemeit nem lehet elvenni tőle. Senki nem tudja, mikor rendeződik véglegesen James helyzete a csapatban, de egy dolgot addig is megállapíthatunk: ha folyamatosan csak csereként kap lehetőséget, nem fog soha újra abban a formában tündökölni, amit első idényében mutatott. Egy ilyen meccsen, ahol a középpálya szokatlanul gyenge teljesítményt mutatott, talán pont rá lett volna szükség – utólag azonban könnyű okosnak lenni.
Az olvasók pontszáma: 7,9

Edzői teljesítmény

Zinedine Zidane (7)
Alapvetően nem gondolom, hogy ő lenne a hibás a támadógépezet első félidei akadozása miatt. A gálacsapatot küldte pályára, igaz, talán jobb lett volna, ha a sérülésből visszatérő Cristiano és Benzema kettős valamelyike nem a kezdőcsapat tagjaként kapott volna lehetőséget, de középpályáról sem érkezett kellő támogatás az offenzívákhoz. Ahogy a csapatot is, úgy a francia mestert is az utolsó percek mentették meg, igaz ebben azért volt némi érdeme. Nagyszerűen vette észre a problémákat, kiváló húzás volt tőle Morata és Lucas pályára küldése, akik friss lendületet hozva, bizonyítási vágytól fűtve szálltak be a játékba. Bér James cseréje talán későinek tűnt, a kolumbiai ezúttal ennyi idő alatt is hozzá tudott tenni a mérkőzéshez és a csapat játékához. Talán ha valamelyikük kicsit előbb érkezik, nem kell szó szerint az utolsó másodpercig izgulnunk, de így, hogy a meccs győzelemmel végződött, joggal nevezhetjük Zidane-t is a meccs egyik kulcsfigurájának.
Az olvasók pontszáma: 6,6

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK