Zinedine Zidane: A BBC tud ennél sokkal jobban játszani

A Las Palmas elleni bajnoki mérkőzés előtt Zinedine Zidane megtartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját. A mester beszélt a sérültekről, a BBC formájáról, illetve az előttük álló kihívásokról.

Intenzitás: „Mindig van esély arra, hogy a szünetben változtass a dolgokon. A minap 10 percünk volt megbeszélni a dolgokat. Nem változtattunk a hozzáállásunkon, hiszen azzal nem volt gond, viszont nem volt intenzitás a játékunkban. Ha nem játszol magas hőfokon egy nehéz ellenféllel szemben, akkor bonyolulttá válnak a dolgok. Ez történt az első félidőben a Villarreal ellen. A második játékrész teljesen más volt, változtattunk, feljebb kapcsoltunk egy sebességgel.”

Rögzített helyzetek: „Nagyszerű játékosaink vannak, akik az ilyen helyzetekben mind támadás, mind pedig védekezés során kiválóan teljesítenek. Felkészülünk a mérkőzésekre, ez magába foglalja a rögzített szituációkat is. Tudjuk, hogy ezek fontos fegyvertényt jelenthetnek a meccseinken.”

Casemiro sérülése: „A dolgok nem változnak, hiszen az elképzelésünk ugyanaz, függetlenül attól, hogy éppen ki játszik. Egy játékos hiánya talán változtathat valamin, de a felfogásunk ugyanaz marad: birtokolni a labdát, az ellenfél területén játszani. Mindig ugyanarra törekszünk, akárki is lépjen pályára.”

Benzema és Morata: „Mindenkire szükségünk lesz. 60 mérkőzés vár ránk, ezért szükség van a teljes keretre, nem csak Moratára és karimra. Mariano is itt van, megkapja majd a lehetőséget a megfelelő pillanatban. Vannak továbbá mások is, akik képesek ezen a poszton játszani. Karim visszatért, ennek pedig örülök.”

Keylor és Coentrao: „Keylor a keretben van, ő is utazik majd. Fábio újra teljes értékű munkát végez, hamarosan ő is keretbe kerülhet. Jól van, de még szüksége van némi robbanékonyságra. Ez normális, ha az ember hat hónapig nem léphet pályára. Jól érzi magát, közel a visszatérése. Amint 100 százalékos állapotba kerül, ott lesz a keretben. Jó a hangulata.”

Marcelo és Casemiro: „Mindig aggódom, ha valaki megsérül. Két olyan játékosról beszélünk, akik általában kezdtek a mérkőzéseken. A sérülésekkel azonban nem tudunk mit kezdeni. Remélem, hogy nem túl súlyos egyik sérülése sem és hamar visszatérhetnek. Nagyon mély a keret, változtathatunk. Tudom, hogy ki fog játszani holnap.”

Sűrű versenynaptár: „Játszunk holnap, majd kedden ismét. A keddi mérkőzésen még ráérünk gondolkodni. Mindig csak a következő mérkőzésre tudok összpontosítani. Nem gondolkodhatok a keddin, hiszen bármikor történhet valami váratlan, ezt Casemiro és Marcelo esete is igazolja. Csak a holnapi meccsre koncentrálunk. Mindig problémát okoz, ha valaki megsérül. Casemiro posztján nincs még egy olyan játékosunk, aki úgy teljesítene, mint ő, de változtatni fogunk, nem lesz probléma.”

Pintus munkája: „A tapasztalata és a munkastílusa különbözik a többi edzőjétől. Hozta mmagával a módszereit és az említett tapasztalatot. Nem könnyű specifikus dolgokról beszélni. Jól dolgozunk, ő pedig olyasvalamit biztosít számunkra, amely különösen fontos akkor, amikor kevés időnk van készülni.”

Messi sérülése: „Nem szeretem azt mondani, hogy valaki vagy valami sokkal gyengébb. Messit mindenki ismeri, mindenki tudja, hogy mit képes nyújtani. A dolgok minden bizonnyal megváltoznak a kiesésével.”

A BBC formája: „A BBC jónak tűnik számomra. Természetesen tudnak ennél jobban is teljesíteni. Még akkor tudnak többet nyújtani, ha mindhárman betalálnak egy meccsen, hiszen mindig van bennük két vagy három találat. Elégedett vagyok a munkájukkal, de nem nyűgözött le, amit a Villarreal elleni első félidőben láttam. Ebben azonban mindenkinek volt része, nem csak két vagy három játékosnak. Soha nem fogok kiemelni egyetlen játékost sem. A BBC napról napra jobb formába lendül. Igaz, hgoy sokat várunk tőlük, de tudják, hogy mit követelünk.”

Keylor: „Mind tudjuk, hogy mennyire fontos számunkra, csakúgy, mint Kiko és Rubén. Nagyszerű kapus. Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Keylor létfontosságú, de Kiko is az. Mindkettejükkel fogok beszélni, megtárgyaljuk, hogyan folytatódjanak a dolgok. Az emberek azt hiszik, hogy a kapusok esetében nincs rotáció, de én úgy látom, hogy a mezőnyjátékosok esetéhez hasonlóan lehet változtatni a kapuban is.”

Sérülések: „Mindig lesznek sérültjeink, ha számítunk rá, ha nem. Nem szeretnénk, hogy ilyen dolgok történjenek, de ez is része a futballnak. Most megtörténtek ezek a dolgok, de ennyi, nem látok bele többet. Megpróbálunk majd fejlődni az edzéseken, ahogy azon is dolgozunk, hogy hogyan kezdjük a mérkőzéseket. Holnap átültetjük ezeket a gyakorlatba. Vannak játékosaim, akik képesek gond nélkül helyettesíteni a sérülteket, ugyanakkor a sérülések befolyásolhatják a csapatot. Lesznek időszakok az idény közben, amikor több sérültünk lesz, de készen kell állnunk arra, hogy megbirkózzunk ezekkel a szituációkkal.”

Filipe Luis és Suárez: „Nem láttam, hogy mi történt. Nem fogok belekeveredni ezekbe a dolgokba, hiszen van sok más dolog a fejemben. Nincs mit mondanom.”

Válogatott szünet: „Sok játékosunk van, akik távoznak majd a nemzeti csapatuk miatt. Minden harmadik nap játszunk, aztán jönnek ezek a hosszú utak. Ismerjük a helyzetet, nem egyszerű, hiszen senki sem szereti a sérüléseket, de nyugodtan kell ezt kezelnünk, és így is teszünk. Ha elérkezik a szünet, meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok.”

Fiatal játékosok: „Minden játékosom sokat ér, hiszen képességeik alapján a legjobbak. Vannak olyanok, akik az akadémiáról érkeztek és kiválóan teljesítenek, míg mások később, ahogy egykor én is, 29 évesen kerültem ide. Az utóbbiak a piacon többet érnek, de ha itt vagyunk, mind ugyanannyit érünk. Tudatni akarom a játékosaimmal, hogy mindannyian fontosak.  

Cristiano értéke: „Nem fogunk túl sokat beszélni róla. A motivációjára fogok koncentrálni. Ez olyasvalami, ami nem sok játékosban van meg. Ez egy igazi erény. Fantasztikus képességei vannak, rengeteg gólt szerez, erre nem mindenki képes.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

A Barcelona elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő, Barcelona elleni bajnoki mérkőzésre. A keret Kapusok: Lunin, Kepa, Mario…