Casemiro: Dühít, hogy nem tudok segíteni a csapatomnak

A Real Madrid középpályájának egyik alapemberével a RealMadrid TV készített interjút, melyben beszélt a csapat jelenlegi helyzetéről, valamint a saját állapotáról.

„Ez egy meglehetősen kemény kihívás számomra, de jelenleg nem gondolok erre. Tudom, hogy fokozatosan kell haladnom, ez egy kicsit szokatlan sérülés, de keményen dolgozom, hogy a lehető leghamarabb a pályán lehessek.”

„Ha nem vagyok ott a pályán és nem tudok segíteni a csapatomnak, akkor természetes, hogy mérges vagyok, mert mindig támogatni akarom a csapattársaimat, mindent bele akarok adni a csapat érdekeiért. Meglehetősen nehéz a pályán kívül, nehéz, hogy nem vagyok képes segíteni. Tudom, hogy a csapattársaim várnak vissza, teljesen egészségesen, ezért nyugodtan dolgozok, hogy elérjem a megfelelő szintet és még erősebben térhessek vissza.”

„Annyira vagyok fontos játékosa a csapatnak, mint a többiek. Nélkülük én sem lennék fontos. A keret minden egyes tagját értékelni kell. Tudjuk, hogy jó csapatunk van, ott vagyunk a tabella elején, ezt pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni. Vezetjük a Bajnokok Ligája-csoportunkat, a dolgaink ebben a sorozatban is jól mennek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy tavaly ugyanezzel a csapattal diadalmaskodtunk a legnagyobb európai kupasorozatban. Mindig azt mondom, hogy az emberek azért hisznek bennünk, mert megnyertük a Bajnokok Ligáját, és nagyon erős a keretünk. Biztos vagyok benne, hogy nem fogunk elbukni.”

„Számomra a büszkeség forrását jelenti, hogy a Real Madridban és a brazil válogatottban is szerepelhetek. Valahányszor bekerülök a keretbe, játszani akarok. Egy valóra vált álom, hogy a hazámat és a Real Madridot is képviselhetem, megpróbálom élvezni a jelent minden egyes nap.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK