Morientes: Isco a pályán, és nem a médiában akar válaszolni

Isco jövője a Santiago Bernabéuban még mindig kérdéses. A Real Madrid korábbi támadója dicséri a fiatal középpályás hozzáállását, hiszen nagy nyomás alatt érett gondolkodást mutat. Emellett beszélt a Madrid formájáról és a Benzema-Morata párharcról is.

Isco nyáron könnyen távozhatott volna Madridból. Többek között a Tottenham és volt csapata, a Málaga is tárt karokkal várta őt, de a Manchester Unitednél is felmerült a neve.

A 24 éves középpályás elmondta, nem rajta múlik, hogy a Real Madridnál marad-e. Morientesnek pedig tetszik Isco érett hozzáállása a helyzetéhez.

"Minden játékos önző, mert a lehető legtöbb percet akarjuk a pályán tölteni. Legutóbb Isco kezdő volt, mert egy Real Madrid szintű csapat rengeteg mérkőzést játszik, ezért több lehetőség is adódik arra, hogy a pályán bizonyítson a játékos. Isco is ezt tette, a pályán válaszolt, nem a médiában. Ez nagyon érdekes." 

"Van ez az Isco-dolog, meg a James-dolog. A Real Madridnál mindig előjönnek ezek a dolgok. Nagyszerű játékosok mindketten. De általában az egyiknek ki kell maradnia, ez pedig már az edző döntése."

Morientes, aki játékosként háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Real Madriddal, kitért a Benzema és Morata közötti barátságos rivalizálásra is.

"Ragyogó játékosok, akiknek meg kell küzdeniük azért az egy posztért, mert Zidane a 4-3-3 mellett tette le a voksát. Mindent bele kell adniuk, aztán majd Zidane dönt, hiszen ő látja napról napra a játékosok teljesítményét."

A Real Madrid nem nyert a legutóbbi három bajnokiján, de Morientes szerint jó úton jár a csapat, hiszen ott vannak az első helyen még mindig.

"Ez olyasmi, ami már megtörtént a múltban, jelenlig is tart és a jövőben is ez lesz a jellemző." – vélekedik a Real Madridnál tapasztalható nyomásról. "Ez része a Real Madridnak. Aki itt játszik tudja, hogy mi történik egy döntetlen vagy egy vereség után." 

"Az Atlético mellett vezetik a banokságot, ezért nehéz azt mondani, hogy rossz volt a szezonkezdet. Igaz, ez a három győzelem nélküli forduló nem a legjobb, de ha a Real Madrid az összes pontot megszerezné, akkor túl nagy előnye lenne. Így legalább nem veszíti el az emberek érdeklődését a spanyol bajnokság. De majd meglátjuk, mi fog történni."

Forrás: Goal.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK