Egytől egyig: Real Madrid – Legia Warszawa

Könnyed győzelem a lengyel csapat ellen, így továbbra is veretlen Zidane gárdája. A srácok már megtették, amit kellett, most rajtunk a sor, ismét értékelünk. A szokásos módon, a játék képe alapján, egy tízes skálán fogjuk értékelni a csapatok, a játékosok és Zizou teljesítményét. Mérkőzés utáni szubjektív rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (6,5)
Semmi extra. Nagyjából így lehetne összefoglalni. Sokan fanyalogtak a meccs után, bennem azonban egyetlen tüske sem maradt, mivel pontosan erre számítottam a meccs előtt. Negyedgőzzel, gondolva a hétvégi, Bilbao elleni meccsre is, visszafogott játékkal aratott többgólos győzelem. Felesleges erőpazarlás lett volna túlpörögni ezt a találkozót, így egyfajta edzőmeccsként szolgált a srácoknak. Eltekintve néhány hajmeresztő védekezési hibától – amihez hozzátartozik, hogy a középpályán csak támadó szellemű játékosok kaptak helyet -, azt mondhatom, hogy teljesen elégedett vagyok. Van némi aggodalom bennem egy-két játékost illetően, de erről majd később.
Az olvasók pontszáma: 7,2

1610191tol1ig1

Legia Warszawa (4)
Sajnos tényleg van ekkora különbség a két csapat között, sőt, talán még nagyobb is. Egyszerűen ennyire telt tőlük, de – ahogy Nikolics is mondta a meccs után – így ki lehet kapni egy Real Madrid ellen. Nem a saját játékukat vállalták fel, viszont olyan opciót választottak, ami gyakorlatilag az egyetlen esélyüket jelentette: gyors kontrákra próbáltak építeni. Volt kapufájuk, több veszélyes megindulásuk, a lehetőségeik legtöbb esetben az utolsó, pontatlan passzon úsztak el. A szurkolóik pedig varázslatos hangulatot teremtettek a stadionban úgy, hogy mindössze 4000-ren voltak.
Az olvasók pontszáma: 4,8

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Marcelo (8)
Marcika úgy tért vissza pár napja, ahogy a legnagyobbaknak kell, most pedig ott folytatta, ahol szombaton abbahagyta. Nagyszerű meccset hozott, és ezúttal nem csak a támadásban jeleskedett. Az ő nevéhez fűződik a legtöbb labdaszerzés (10), emellett folyamatosan az ellenfél térfelén zsugázott. Gólnak ezúttal is örülhetett, négy napon belül másodjára, nem is emlékszem, hogy esett-e már meg vele hasonló korábban. Ha a beadásai is egy kicsit pontosabbak lettek volna…
Az olvasók pontszáma: 7,5

1610191tol1ig2

Keylor Navas (6)
Magabiztosan állt a kapuban, igaz, nagyon nem izzasztották meg a vendégek. A kapott gólról egyáltalán nem tehetett, előtte viszont kiimádkozott egy lapos lövést a jobb alsóból. Egy apró megjegyzés: egyelőre nem érzem benne azt a fajta pluszt, ami megvolt a sérülése előtt, de remélem, hogy hamarosan újra a legzseniálisabb Keylort láthatjuk majd.
Az olvasók pontszáma: 6,9

Danilo (4)
Az elmúlt hetekben igen jó teljesítményt láthattunk tőle, ezúttal viszont messze elmaradt a várakozásoktól. Adott ugyan egy gólpasszt, de a védőmunkája nem ütötte meg azt a szintet, amit a madridisták és a Real Madrid megkövetelne. Összehozott egy teljesen felesleges büntetőt is. Az ilyen meccseken lenne esélye és ideje a bizonyításra, viszont az ehhez hasonló performanszokkal csak Carvajal malmára hajtja a vizet.
Az olvasók pontszáma: 4,7

Raphael Varane (8)
A védelem legbiztosabb pontja volt tegnap. Hat labdaszerzéssel és négy felszabadítással vette ki a részét a defenzív munkából, emellett hatékonyan segítette a labdakihozatalokat is. Jó formának örvend, reméljük, hogy ezen az úton halad majd tovább. Az olvasói szavazáson ő lett a mérkőzés legjobbja.
Az olvasók pontszáma: 7,6

Pepe (7,5)
Nem sokkal maradt el teljesítménye francia társáétól, talán csak a labdakihozatalokból, az összjátékból vette ki kevésbé a részét. A vendégek offenzíváinál azonban a levegőben és a földön is verhetetlen volt.
Az olvasók pontszáma: 7

Toni Kroos (6)
A tegnap esti taktika legnagyobb áldozata. James és Asensio szerepeltetése miatt hátrébb szorult, így a támadásokkal csak ritkán tudott felérni. Amikor egymaga próbált meglódulni, akkor pedig megpróbálták összetörni, szerencsére nem sok sikerrel. A Bilbao ellen szükség lesz arra, hogy némileg előrébb játsszon, most ez belefért, de túl nagy pazarlás őt ennyire korlátozni.
Az olvasók pontszáma: 7,3

Marco Asensio (7,5)
Kroos kárára ő profitált a játékrendszerből, még úgy is, hogy közel sem a kedvenc posztján szerepelt. A középpályás trió legjobbja volt, két kulcspasszával, góljával és lendületes játékával. Szüksége van a lehetőségre, mert nagyon nagy potenciál van benne. Teljesítményének jó visszajelzése volt az az ováció, ami közepette elhagyta a pályát, amikor Zizou lecserélte.
Az olvasók pontszáma: 7,5

1610191tol1ig3

James Rodríguez (5)
Sajnos nem úgy sikerült a visszatérése, ahogy szerette és szerettük volna. Nem sikerült kiemelkedőt nyújtania, tásaihoz képest ráadásul rendkívül lassúnak tűnt. Messze ő volt a legkevesebbet játékban a neki jutó 62 perc alatt. Lesz ez ennél jobb is.
Az olvasók pontszáma: 6,8

Gareth Bale (6)
Ő nyitotta a gólok sorát, de ezen kívül nem sok olyat tett, ami miatt azt mondhatnánk, hogy jó meccse volt. Nem volt annyira lendületes a játéka, mint amit megszokhattunk, kicsit enerváltnak tűnt. Talán a Bilbao elleni meccsre tartalékolt…
Az olvasók pontszáma: 7

Karim Benzema (5)
Bár az ő nevéhez fűződik a legtöbb kulcspassz (5), nem lehet és nem lehetünk elégedettek a teljesítményével. Benzi eddig csak árnyéka önmagának. Helyzeteit nem tudta értékesíteni, többször is eltörte a labdát, vagy lemaradt az átadásról. Nem igazán érzi egyelőre a ritmust, a kérdés az, hogy ilyen formában meddig lehet folytatni a kezdőcsapat tagjaként.
Az olvasók pontszáma: 5,5

Cristiano Ronaldo (6,5)
Két gólpassz fűződik a nevéhez, ami azért is örvendetes, mert tényleg a csapatért játszott tegnap. Ami az egyéni céljait illeti, próbálkozott ő is a góllövéssel becsületesen, azonban az égvilágon semmi sem jött össze számára. 9 lövéséből mindössze 2 talált kaput. Még mindig keresi az igazi formáját, amit egyelőre elbír a csapat, de kérdés, hogy meddig.
Az olvasók pontszáma: 6,8

Cserejátékosok

Lucas Vázquez (7)
Egy lövés, egy gól, a neki jutó szűk 30 perc alatt. Lendületet hozott Bale helyére érkezve, sokkal hatékonyabb lett vele a csapat jobb oldala. Én személy szerint a kezdőcsapatba vártam, meg is érdemelte volna.
Az olvasók pontszáma: 7,7

1610191tol1ig4

Álvaro Morata (8)
Pontosan így kell beszállni. Morata 30 perc alatt megmutatta Benzemának, hogy ha így folytatja, akkor nem sokáig lesz helye a kezdőben. Nagy lendülettel és bizonyítási vággyal érkezett, aminek egy gól és egy gólpassz lett az eredménye. Teljesítménye több lehetőségért kiált.
Az olvasók pontszáma: 7,9

Mateo Kovacic (-)
Csak 10 percet kapott, rápihent a hétvégére. Minden bizonnyal a kezdőcsapat tagjaként fog kifutni a pályára a Bilbao ellen.

Edzői teljesítmény

Zinedine Zidane (7)
Tökös volt, be merte vállalni, hogy feladja a középpályás védekezést Asensio és James játéklehetőségéért. Mind tudtuk, hogy ezen a meccsen belefér. Ahogy korábban is említettem, én Lucast mindenképp pályára küldtem volna az első perctől kezdve, hiszen folyamatosan bizonyítja, hogy képes megoldani a feladatot, ezáltal pedig Bale is pihenhetett volna. A cseréi viszont ismét ültek, sikerült velük kizökkentenie a meccset addigi ritmusából. Lassan viszont el kellene gondolkodnia Benzema helyzetén, aki ha így folytatja, hamar támadások kereszttüzébe kerülhet majd.  
Az olvasók pontszáma: 7,4

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK