Egytől egyig: Alavés – Real Madrid

Sikerült kiharcolni a győzelmet egy igen nehéz pályán, egy olyan csapat ellen, amely idén sok borsot tört már a nagyok orra alá. A srácok után rajtunk a sor, ismét pontozzuk a teljesítményüket egy tízes skálán, illetve néhány szubjektív gondolatot is fűzünk a különböző performanszokhoz. Mérkőzés utáni rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (6,5)
A meccs elején úgy éreztem, hogy többen nem vették komolyan ezt a meccset, azonban a hazaiak a hetedik percben egy igen hathatós pofonnal jelezték, hogy nem szabad félvállról venni őket. A gólban több egyéni hiba is közrejátszott, de erről később. A védelem ezúttal sem volt mindig a helyzet magaslatán, a középpályán volt kiemelkedő és halványabb teljesítmény is, míg a BBC továbbra is csak keresi önmagát. Emellett persze voltak pozitívumok, például az utolsó találat, amely igen szép összjáték eredménye, illetve több hasonló, látványos labdavezetés, egy-egy pillanat erejéig háttérbe szorítva a már megszokott, ívelgetős játékot. Összességében elégedettek lehetünk, hiszen többen is hullajtottak már pontokat az Alavés ellen (a Barcelona például hazai pályán kapott ki tőlük), viszont így is van még jó néhány dolog, amin dolgozni kell a komolyabb meccsek előtt.
Az olvasók pontszáma: 5,6

Alavés (5,5)
Felvállalták saját, bátor játékukat, aminek a meccs elején meg is lett az eredménye. Nagyon akartak, néha túlságosan is, lelkesedésük néha sajnos egy-egy durvább belépő formájában nyilvánult meg. Emellett több ízben is attraktív támadásokat vezettek, több olyan periódusa is volt a mérkőzésnek, amikor az ő akaratuk érvényesült. Ha egy kicsit nagyobb szerencséjük van, több gólt is szerezhettek volna.
Az olvasók pontszáma: 4,4

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Mateo Kovačić (8,5)
Hosszú hetek óta üde színfoltja a meccseknek a horvát, ma sem volt ez másképp. Látványosan, lendületesen és ami a legfontosabb, rendkívül hasznosan játszott. Gyors megindulásaival és jó passzaival segítette a támadásokat, emellett folyamatosan figyelt a védekezésre is. Mindig akció közelben volt,  nem meglepő, hogy az ő nevéhez fűződik a legtöbb kulcspassz a meccsen. Az utolsó gól előtt is nagyszerűen indult meg és remekül döntött, amikor Ronaldóhoz dobta ki szélre a bogyót. Madridi jövője igen fényes lehet, ha ezen az úton halad tovább.
Az olvasók pontszáma: 6,1

Keylor Navas (6)
Már említettem a múltkor, hogy visszatérése óta nem érzem benne azt a pluszt, amit tavaly láthattunk, ezt továbbra is tartom. Az Alavés góljában sajnos nyakig benne volt, árnyékra vetődött ki, így őrizetlenül maradt kapujába a védők asszisztálásának köszönhetően könnyen be lehetett juttatni a játékszert. A meccs későbbi szakaszában volt több fontos védése is, a pontszámát ez mentette meg. Ha őszinte akarok lenni, egy-egy megmozdulásában azért már láttam a jó öreg Keylort.
Az olvasók pontszáma: 5,6

Danilo (6)
Az ő labdavesztéséből indult a hazaiak támadása, amiből néhány másodperc elteltével gól született. Később viszont több esetben is jókor volt jó helyen, és nagyon fontos szerelést is láthattunk tőle a tizenhatoson belül. A támadásokat ezúttal nem tudta kellő hatékonysággal támogatni.
Az olvasók pontszáma: 4,1

Pepe (-)
23 percet töltött a pályán, az Alavés találatánál lehetett volna határozottabb, könnyen középre tudták tenni mellette a labdát, ettől függetlenül a legnagyobb hibát ott nem ő vétette. Túlságosan sok dolga később nem akadt, egy tisztázással és egy labdaszerzéssel kellett sérülés miatt elhagynia a pályát. Reméljük, hogy nincs nagy gond és mielőbb felépül.

Raphael Varane (5,5)
Ő szabadított fel a legtöbb alkalommal a tizenhatoson belül, ettől függetlenül ismét bizonytalannak éreztem, ráadásul nem volt meg a kellő kommunikáció közte és Keylor között, amiből komolyabb probléma is lehetett volna. A hazaiak gólja előtt csak a labdára koncentrált, teljesen egyedül hagyta emberét, aki köszönte szépen, üresen az üres kapuba lőtt. Ennél több kell, főleg most, hogy Ramos mellett Pepe is kidőlt.
Az olvasók pontszáma: 4,1

Marcelo (8)
Visszatérése óta a legkreatívabb játékosunk. Balhátvéd létére olyan dolgokat csinál, ami miatt megéri leülni a televízió elé vagy kilátogatni egy-egy mérkőzésre. Tetszetős, trükkökkel tarkított játékát ezúttal egy mesteri, úgy 50 méteres, valamint egy okos gólpasszal egészítette ki, a szurkolók legnagyobb örömére.
Az olvasók pontszáma: 6

Toni Kroos (6,5)
Az első félidő elején úgy tűnt, mintha bent maradt volna az öltözőben, a nevét is alig hallottuk, később azonban hallatott magáról. Sokat segített a labdaszerzésekben, de a támadójátéka ezúttal sem volt annyira meghatározó, mint azt megszokhattuk esetében az elmúlt jó néhány hétben. Valamilyen zavar lehet az éterben, mert ezúttal a legjobb passzmutató sem az övé lett (94 százalékával nem tudta megverni Kovačić pontosságát).
Az olvasók pontszáma: 5,6

Isco (6,5)
Volt ugyan Isco varázslat, de rá is igaz, hogy az offenzívákból nem tudta kellőképp kivenni a részét. Becsületére váljék viszont, hogy rengeteget melózott ezúttal is, aminek az lett az eredménye, hogy az ő nevéhez fűződik a legtöbb labdaszerzés a meccsen, hét alkalommal csent labdát a hazaiaktól.
Az olvasók pontszáma: 5,2

Gareth Bale (6)
Nem igazán éreztem benne az átütő erőt, ráadásul az sem segít rajta, hogy a feladata szemmel láthatóan az utóbbi időben annyi, hogy kötelezően ki kell szolgálnia Cristianót. Keveset vállal, pedig tudjuk, hogy milyen, amikor elsül az a balos. Pozitívum viszont a BBC többi tagjához képest, hogy őt két alkalommal láthattuk a saját térfelén is.
Az olvasók pontszáma: 4,9

Cristiano Ronaldo (8)
Valóban jót tett neki a kritika, egy mesterhármassal vétette észre magát. Szerencséje is volt, főleg a második találatánál, ettől függetlenül végre kijött neki a lépés. Szebbé csak akkor tehette volna az estét, ha nem remeg meg a lába a második büntetőjénél. Azt viszont nem tudom magamban tartani, hogy az összjátékban most sem éreztem erősnek, de mentségére váljék, legalább hatékony volt. Mesterhármasának  köszönhetően az olvasóknál ő lett a meccs legjobbja és lehet megköveztek majd, de ha komplett teljesítményt és a játékra való befolyást vesszük figyelembe, nem csak a lőtt gólok számát, akkor nálunk horvát társa a befutó. Ettől függetlenül örülök a teljesítményének, ő gólokból táplálkozik, remélem, hogy ez jó hatással lesz rá.
Az olvasók pontszáma: 8,6

Karim Be… Kicsoda? Zizou a második félidőben vette észre, hogy támadót elfelejtett pályára küldeni, így bedobta Moratát.
Az olvasók pontszáma: 3,1

Cserejátékosok

Nacho (7)
Bejött a sérült Pepe helyére, és ahogy szokta, magabiztosan állta a sarat. Több szerelés és felszabadítás is fűződik a nevéhez. Nem cifrázta a dolgokat, mindig az egyszerűt húzta. Pont ezt szeretjük benne.
Az olvasók pontszáma: 5,5

Álvaro Morata (7)
Pályára érkezésével lett csatár a csapatban, és ismét jelezte, hogy talán a kezdőcsapatba is beférne. Gyönyörű gólt szerzett, ráadásul gyorsaságát is megcsillogtatta. Sokan kételkedtek benne, amikor visszaérkezett, de folyamatosan bizonyítja rátermettségét.
Az olvasók pontszáma: 6,2

Lucas Vázquez (-)
Ismét győzött a marketing, és bár érkezhetett volna korábban, mások jobban mutatnak az összefoglalókban és az üdítős palackokon. 4 perc alatt nem válthatta meg a világot, még ő sem.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (6,5)
A kezdőcsapatában egy helyen tudok belekötni: Benzema hetek óta kritikán alul teljesít, mégis helye van a pályán az első perctől kezdve. Ma is kapott 66 percet, pedig játéka alapján még a 30 se lett volna indokolt. Értem én, hogy időt akar neki adni, hogy formába lendülhessen, azt azonban ő is tudja, hogy sokáig ez nem mehet így, hiszen a csapat második legeredményesebb játékosa a padról beszállva folyamatosan bizonyít. Kíváncsi vagyok, mikor ülteti le honfitársát. Cserélni most is jól cserélt, igaz, csak Morata esetében, hiszen Nacho pályára lépését a kényszer szülte, Lucast pedig korábban is bedobhatta volna Bale helyére. Valahogy fel kell ráznia a BBC minden tagját, ha ez nem sikerül, akkor lehetőséget kell adni azoknak, akik megérdemlik, hiszen a középre íveléseknek sem lesz vége mindaddig, míg a támadóhármast nem lehet bevenni a játékba, mert csak a tizenhatos környékén várják a labdát.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK